A Budapesti Fesztiválzenekar bízik a főváros további támogatásában

Noha Budapest február 17-én elfogadott költségvetésében nem szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása, a BFZ bízik a főváros további támogatásában, és tárgyalásokat folytat az ügyben.

A zenekar  közleményében hangsúlyozza: mindaddig nem tudnak érdemben nyilatkozni az idei fővárosi támogatás ügyében, amíg nem ismerik a Fővárosi Közgyűlés szándékát.


Tarlós Istvánhoz írt levelükben a BFZ vezetői hivatkoznak a főpolgármester szóbeli ígéretére, miszerint áprilisra a kérdést megoldják. Mint közölték: az idei minisztériumi támogatásról szóló szerződés előkészítés alatt áll, és az aláírásokra rövidesen sor kerül. Fontos azonban, hogy a BFZ támogatását a főváros áprilisban, legalább a tavalyi - 260 millió forintos - szinten állítsa helyre, mert a zenekar már így is jelentős rövidtávú anyagi gondokkal kell, hogy szembenézzen, hiszen január óta nem kapott támogatást.

 

bfz 


A levél felidézi Fischer Iván zeneigazgató és Tarlós István február 8-i találkozóját, melynek során a főpolgármester türelmet kért, amíg a zenekar állami támogatásának kérdése rendeződik. "Bár ez a várakozás a zenekarnak nem könnyű, álláspontját megértjük, és amennyire tőlünk telik, sürgetjük a minisztériumi szerződés aláírását. Kérjük azonban, biztosítson minket szándékáról, hogy Budapest a jövőben is részt kíván venni a Budapesti Fesztiválzenekar fenntartásában" - zárul a levél.


A BFZ pénteki közleménye emlékeztet arra, hogy a fesztiválzenekar Budapest nagyköveteként koncertezik mindenütt a világon, és azon dolgozik, hogy a főváros ismertségét és nemzetközi jó hírét szolgálja. "Ezért továbbra is arra számítunk, hogy a Fővárosi Közgyűlés folytatja a zenekar rendkívül sikeres tevékenységének támogatását. A BFZ mindig nagyon jó kapcsolatot ápolt a főváros vezetésével, és az a szándékunk, hogy ez a gyümölcsöző együttműködés folytatódjon. A fővárosi támogatás nagyon fontos, mert lehetőséget ad több jelentős zenei projekt megvalósítására" - írta a BFZ.


Az MTI megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal azt közölte, hogy a zenekar támogatásának ügyében még nincs végleges döntés.

 

BFZ/MTI

 

süti beállítások módosítása