Tajvani művészekkel dolgozik a Griff Bábszínház

A tradicionális kínai kesztyűbábos színházi elemeket tanítják magyar vendéglátóiknak azok a tajvani bábművészek, akik a jövő héten érkeznek Zalaegerszegre, s akikkel közös produkció létrehozását is tervezik - mondta el a Griff Bábszínház művészeti vezetője a csütörtökön tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón.    

    

Bartal Kiss Rita arról számolt be, hogy Tajpejből négyfős társulat érkezik a zalai megyeszékhelyre a Griff meghívására, de Pécsre, Kaposvárra és Veszprémbe is ellátogatnak, hogy magyar bábszínházakkal ismerkedjenek. Zalaegerszegen két workshopot is tartanak, a meghívásuk célja ugyanis az, hogy az akrobatikus elemekkel tarkított kínai bábtechnikát, eszköz- és zenehasználatot bemutassák magyar kollégáiknak, de élő zenével kísért előadást is tartanak.

 

griff

A Griff Bábszínház csapata
    

A tajvani társulat egyik tagja Magyarországon tanult, innen ered a kapcsolat, amelyet szeretnének bővíteni. Ennek érdekében a tajpeji művészek hároméves együttműködést célzó, közös előadás létrehozására is pályáztak saját hazájukban - jelezte a művészeti vezető.
    

Arról már Szűcs István, a Griff igazgatója beszélt, hogy a március 21-i színházi világnapon rendhagyó módon Zalaegerszeg utcáin, intézményeiben is "játszik" majd a zalaegerszegi társulat. Tavaly a Dísz téren adtak elő egy darabot, idén pedig a Csoda és Kósza című előadásuk "lovai" csatangolnak majd a városban, így bankban, autóbuszon, vagy éppen a rendőrségen is felbukkannak a szereplők.
   

 Az igazgató kitért arra is, hogy a zalai bábszínház meghívást kapott március 22-re, a budapesti VII. Bábufesztiválra, amelynek bemutatói idén Lázár Ervinhez kötődnek. Fontosnak nevezte, hogy ilyesfajta fesztiválokon megjelenési lehetőséget kapnak, hiszen távol a fővárostól ritkán látogatják szakemberek, kritikusok az előadásaikat, ez tehát jó alkalom a bemutatkozásra is.

süti beállítások módosítása