Gyerekproblémák - Réczei Tamás előadássorozata Kecskeméten

Mitől érzékelünk egy gyereket problémásnak? Hogyan oldható a szereplés feszültsége? S mi olvasható ki abból, ahogy a gyermekünk a közösség előtt megnyilvánul?

Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok a szülők és pedagógusok, akik részt vesznek Réczei Tamás Gyerekproblémák címmel meghirdetett, háromrészes előadássorozatán.
 
Az első találkozó március 21-én lesz a Ruszt Stúdió Színházban.
 
reczeitamas1
Fotó: NOL.hu
 

- Színházi emberként miért keresett válaszokat "gyerekproblémákra"? Más nézőpontból közelíti meg a gyerekekkel kapcsolatos kérdéseket, mint a szülők vagy pedagógusok? – kérdezték Réczei Tamást, a Kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetőjét.


- A gyerekek hétköznapjaink része, nem feltétel, hogy szakmafüggő legyen hozzájuk az ember viszonya. Én a saját, úgynevezett Belső gyermekemmel zajló találkozás, munka óta érdeklődöm még erősebben a gyerekek iránt, talán féltve, óvva őket attól, hogy egyszer majd felnőttként kényszerüljenek pótolni mindazt, ami gyerekkorukban járt volna nekik.

 

- Hogyan állította össze az előadássorozat tematikáját?


- Próbáltam a szülői és a pedagógusi szempontok találkozáspontjait érinteni, hogy akár szülőként, akár tanárként érdekessé váljon a program.

 

- Kiknek ajánlja a sorozatot?


- Aki vagy a saját, vagy mások gyerekének szeretne teljesebb életet biztosítani, mint ami neki jutott.

 

- Teret ad az interaktivitásnak?

 

- Minden program végén várom a hallgatóság kérdését, amelyekre egyáltalán nem biztos, hogy felelni is tudok majd.

 

Szerző: R. J.

 

Az előadásra jegyek a helyszínen válthatók. Jegyár: 800 Ft.
Előzetes helyfoglalás a színház Szervezési-és Jegyirodáján személyesen (Katona J. tér 5.),
telefonon (76 501 174, 177),  
elektronikusan (szervezes@kecskemetikatona.hu),
vagy itt regisztrálva.

süti beállítások módosítása