Regisztrált Tehetségpont minősítést kapott az Osonó Színházműhely

A magyarországi székhelyű, a Kárpát-medence magyar tehetségeinek felismerését, támogatását és segítését koordináló Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Regisztrált Tehetségponttá minősítette az Osonó Színházműhelyt, amely így a Magyar Géniusz Hálózat fontos erdélyi csomópontjává vált.

 

osonokep5

 

A Tehetségpontok nagy előnye, hogy alulról jövő, helyi kezdeményezésre születnek: csak ott jönnek létre, ahol elkötelezett, a fiatal tehetségekért önkéntes alapon tenni akaró pedagógusok egy csoportja úgy dönt, hogy a tehetséggondozással elmélyülten, szervezetten, a legfrissebb szakmai eredmények figyelembe vételével akar foglalkozni. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács indoklás szerint az Osonó messzemenően megfelel ezen kritériumoknak.

 

osonokep2

 

A társulat kiemelt célnak tekinti, hogy művészeti és szociális projektjei során tehetséges fiatalokat is bevonjon munkájába, a megvalósult programok pedig elsősorban a fiatal generáció öntudatra ébresztését, felelős, saját életét és környezetét alakítani képes emberré válását segítik. A szervezet célja, hogy a Tehetségpontok regisztrálásán keresztül olyan kapcsolatrendszert hozzon létre, amely segíti a tehetségek azonosítását, célzott felkarolását és kibontakoztatását. Az Osonó Színházműhelyt tehetségsegítő tevékenységén túl meglévő együttműködései, belföldi, anyaországi és nemzetközi kapcsolatai is alkalmassá teszik a Tehetségpont feladatainak ellátására.

 

osonokep6

 

Az Osonó Színházműhely tevékenysége három kulcsszóra épül: színház, oktatás és szociális projektek. A független társulatnak számos olyan programja van, amely a tehetséggondozásra épül, különböző képzések, műhelyfoglalkozások, táborok és színházi nevelés által. Az oktatási projektek állandó partnerei a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum és annak drámatagozata, valamint a Művészeti és Népiskola. Az Osonó támogatója a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány.

 

 

süti beállítások módosítása