Élő közvetítés Shakespeare születésnapján az Urániában

Shakespeare halálának 400. évfordulóján, április 23-án Franco Zeffirelli Rómeó és Júlia című filmjét és a brit Royal Shakespeare Company ünnepi emlékműsorának élő közvetítését láthatja az Uránia Nemzeti Filmszínház közönsége.

 

Franco Zeffirelli 1968-as Rómeó és Júliája szombaton 18 órától látható, a Royal Shakespeare Company műsorát többek között Benedict Cumberbatch, Helen Mirren, Judi Dench és Ian McKellen közreműködésével 21 óra 15 perctől közvetítik. 

 

2016-ban az angol nyelvű drámairodalom zseniális alkotója, William Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékezik a színházi világ. A nemzetközi programsorozat április 23-án teljesedik ki - Shakespeare ezen a napon született 1564-ben, és ugyanezen a napon is hunyt el 400 évvel ezelőtt, 1616-ban.


A brit Royal Shakespeare Company (RSC), amelynek székhelye a reneszánsz költőóriás és drámaíró szülővárosában, Stratford-upon-Avonben van, az évforduló alkalmából nagyszabású gálaestet szervez, amely Shakespeare műveit és az általuk inspirált operákat, baletteket, színházi előadásokat és zenei produkciókat helyezi reflektorfénybe.

 

rsc

Fotó: Stewart Hemley


A Shakespeare Live! című produkcióval az RSC művészeti vezetője, Gregory Doran rendezésében világhírű művészek ünneplik Shakespeare szellemi örökségét, leghíresebb művei egy-egy részletének előadásával.


A közreműködő művészek között olyan neves előadókat láthat a közönség, mint - az Urániában jelenleg is műsoron lévő modern Hamlet-feldolgozásban játszó - Benedict Cumberbatch, az Oscar-díjas Helen Mirren és Judi Dench, Sir Ian McKellen, Rory Kinnear és Joseph Fiennes. Fellép továbbá a brit Királyi Balett és az Angol Nemzeti Operaház társulata.


A programot élőzenei betétek színesítik, többek között Rufus Wainwright és Gregory Porter énekesek közreműködésével. Az est házigazdája David Tennant skót színész, akit a hazai nézők a Harry Potter-filmekből vagy a Doctor Who című tévésorozatból is ismerhetnek.


A különleges összművészeti produkciót április 23-án este Európa-szerte csaknem négyszáz moziban közvetítik élőben a BBC közreműködésével. A közép- és kelet-európai régió országai közül egyedül Magyarországon látható a program, a British Council Shakespeare Lives nemzetközi programsorozatának egyik hivatalos eseményeként, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Brit Nagykövetség, a British Council, a Brit Kereskedelmi Kamara és a közvetítést forgalmazó Pannonia Entertainment együttműködésének köszönhetően.


Az előadást az Urániában angol nyelven, magyar tolmácsolással láthatja a közönség. A közvetítés előtt, 21 órától Iain Lindsay, az Egyesült Királyság új magyarországi nagykövete és Audrey Young, a British Council igazgatója mond köszöntőt.


A Shakespeare Live! élő közvetítése mellett az évfordulón látható Franco Zeffirelli rendezte Rómeó és Júliát magyar felirattal tűzik műsorra. A Shakespeare művéből készült filmtörténeti klasszikust a Brit Filmintézetben digitalizálták és restaurálták az idei Shakespeare-emlékév alkalmából. A filmet forgalmazó Pannonia Entertainment az Uránia mellett Miskolcon, Szegeden, Szolnokon, Szentendrén és Szombathelyen is bemutatja Zeffirelli kultikus filmjét, amelyet a történet eredeti helyszínén, Veronában forgattak.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása