Zsótér visszatér Szegedre - Évadtervet hirdettek

Változatos 2016/2017-es évadra készül a Szegedi Nemzeti Színház, a tizenöt premier között éppúgy szerepel majd opera, komédia, dráma, vígopera és mesejáték mint népszínmű vagy balett - hangzott el a terveket bemutató szerdai sajtótájékoztatón.

 

Az évad szeptember végén Ben Jonson Volpone című komédiájával indul, amelyet Csiszár Imre rendez - mondta elSpiró György, a teátrum művészeti főtanácsadója, aki a darab szövegét maga készítette a József Attila Színház felkérésére több mint két évtizede.


Szintén még szeptemberben stúdiószínházi bemutatóként láthatja a közönség a Hubay Miklós három egyfelvonásosából készült Néró című darabot, melyet Léner András állít színpadra.


A teátrum operabemutatói közül az első Erkel Ferenc Bánk bánja lesz október 6-án. A színház Galgóczy Judit rendezésében a legautentikusabbnak tartott verziót szeretné színpadra állítani, a címszerepben a tervek szerint László Boldizsárral és Tóbisz Titusszal, míg Melindát Kónya Krisztina és a moldáv származású szoprán, Nadia Cerchez alakítja majd.

 

szegedi nemzeti szinhaz

 

Október 21-én mutatják be Carlo Collodi Pinokkió című mesejátékát Hollós Gábor rendezésében. Keszég László főrendező által a legjobb gyerekregénynek tartott mű bemutatja, milyen problémákkal küszködnek a legkisebbek, milyen démonok kísértik meg őket, és azt is, milyen nehéz, de gyümölcsöző visszatérni a helyes útra.


November elejétől látható Ibsen A nép ellensége című színműve. Bodolay Géza rendező Kunos László magyar szövegét alapul véve egy német előadás alapján alakította át a művet.


Juronics Tamás rendezésében és koreográfiájával június 8-án és 10-én a Margitszigeten játsszák Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Evita című musicaljét. A produkció kőszínházi bemutatója november végén lesz Szegeden.


December 9-én mutatják be Bulgakov Menekülés című drámáját, melyet a Szegedre visszatérő Zsótér Sándor rendez. Főrendezőként Keszég László Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című színművével mutatkozik be a Tisza-parti város teátrumában 2017 januárjának végén.


A gregori hagyományok felé visszanyúlva állítja színpadra Sándor János Donizetti Don Pasquale című vígoperáját. Február végén mutatják be Mozart Varázsfuvolájának Lackfi János gyermekek számára készített meseolvasatát Parázsfuvolácska címmel Toronykőy Attila rendezésében.


Spiró György szerint Gábor Andor Dollárpapa című komédiája a legjobb magyar vígjátékok egyike, melyet Horváth Péter rendezésében láthat majd a közönség. A drámatagozat premierjeinek sorát Háy János Utánképzés című színművének ősbemutatója zárja, az utolsó operabemutató pedig Gounod Faust című operája lesz Bodolay Géza rendezésében.

 

(MTI)

 

süti beállítások módosítása