Gyásztánc ősbemutató az SzFE-n - Az Ugródeszka sorozat második része

A Manna Produkció Ugródeszka sorozatában negyedéves bábrendező hallgatók mutatkoznak be májusban a nagyközönség előtt 1-1 bábos előadással.

A második bemutató egy népmese feldolgozásból készül Gyásztánc címmel, Lázár Helga rendezésében. Premier május 17-én lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.  

 

gyasztanc 01

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem öt bábrendező hallgatója készít egy-egy magyar bábszínpadon még nem látott előadást a Manna gondozásában, az Ugródeszka sorozat keretében. A program első darabja május 13-tól látható a Stúdió K-ban, Szilágyi Bálint rendezésében, Rosalie elmegy meghalni címmel. A felnőtteknek szóló bábelőadás bemutatója után négy nappal debütál a sorozat második előadása.

 

Lázár Helga A szörnyeteg kisasszony című magyar népmese alapján készíti el Gyásztánc című, szintén felnőtteknek szóló bábelőadását Gábor Sára dramaturg segítségével. A megrekedés és a kiábrándulás meséjeként készülő előadásban arra keresik az alkotók a választ, hogy amikor a mindennapok monotonitása kiirtja az emberből a megfelelési vágyat, de közben a lázadásban sem lel már értelmet, mi lehet az az új impulzus, ami kibillentheti a nihilből. A Szörnyeteg királykisasszony depresszív témákról szól, de nagyon groteszk és humoros, felnőtteknek szóló feldolgozásban. Hilda apja, a király rendkívül szigorúan neveli lányát. Hilda csak felnőttként szegül szembe az apai akaratnak, amikor az férjhez akarja adni. A lány megszökik az esküvő elöl, ám a vőlegény a nyomába ered, s Hilda ekkor szörnyeteggé válva széttépi őt. Ezután hiába próbál segíteni rajta apja, semmi sem tudja visszaváltoztatni a lányt, egészen addig, míg egy fiú érkezik egy szomszéd országból..

 

gyasztanc 02

 

A Gyásztáncban Nagy Petra, Feczesin Kristóf, Sáfár-Kovács Zsolt, Vadász Krisztina, Hojsza Henrietta, Herman Flóra, Barna Lilla, Szepes Anna, Fodor Fanni, Török Tímea láthatók majd.

 

A május 17-i premiert követően, Lázár Helga előadása is látható lesz az Ugródeszka másik négy bemutatójával együtt a Thealter fesztiválon július 28 és 30 között, Szegeden, majd Budapesten is megismétlődik ősszel a sorozat a MU Színházban.

 

süti beállítások módosítása