Tovább bővült a POSZT programkínálata!

A POSZT kínálata tovább bővül. A Zsolnay Negyed programkavalkádjában új előadások jelentek meg az elmúlt napokban. Ajánló. (X)

poszt logo weba

 

Pár szóban az idei POSZT-ról:

 

Az idei évben Kiss B. Atilla, Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta a Versenyprogramba kerülő előadásokat: 2015 márciusa és 2016 márciusa között több száz színházi előadást tekintettek meg, ezekből választották ki azt a tizenhatot, amelyek az ide Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramját alkotják. Idén tíz nagyszínházi és hat kamaraszínházi produkciót választottak ki, amelyek június 9. és 18 között, a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházi termében, illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban kerülnek bemutatásra. 

 

2016-tól a Pécsi Országos Színházi Találkozó három alappillérre épül: a Versenyre, a POSZT bemutatja rendezvénysorozatra, illetve a POSZT Fesztiválra.

A POSZT Versenyprogramjának előadásai a Pécsi Nemzeti Színházban (illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban), a Fesztiválprogramok pedig a Zsolnay Negyedben, illetve a Kodály Központban kerülnek megrendezésre. 

 

A POSZT Fesztivál előadásaira kedvező áron váltható napijegy, illetve 3 vagy 9 napos, teljes árú és diákbérlet. A 9 napos bérlet ára, amely a Zsolnay Negyedben bármelyik napon, bármely produkció megtekintésére lehetőséget biztosít, mindössze 6500 Ft. A POSZT idején a 9 napos Fesztiválbérlettel rendelkezők számára a kiállítások megtekintése 10-18 óráig a Zsolnay Negyedben ingyenes. Kidolgoztak egy 3 napos bérlet konstrukciót is, amely bármelyik 3 egymást követő napon biztosít belépést a Fesztivál programjaira, 4500FT-ért.  Ez a 3 napos bérlet diákigazolvánnyal rendelkező látogatóknak 3200 Ft. A napijegy, mely az adott nap minden  programjára érvényes, 2800 Ft, diákoknak 1800 FT. 12 éven aluli gyerekeknek a belépés ingyenes.

 

Annak érdekében, hogy senkinek ne okozzon gondot eljutni a belvárostól a helyszínig, a Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay Negyed között ingyenes fesztiválbusz közlekedik majd.

 

Milyen új programokat kínál a POSZT?:

„A ZENE MINDENKIÉ” SOROZAT ÚJ ESEMÉNYEI

1

 

TOMATOES ATTACK

ZSOLNAY NEGYED/Fesztiválszínpad, június 11., 20.00

 

Pécsi zenekar. Van egy kopasz gitáros, egy sűrű hajú dobos, egy raszta énekes harsonás és egy füles rövid hajú basszusgitáros. Mind a 4en a pécsi mocskos underground életben nőttek fel és ebből a furfangos kalandos éjszakák keveredéséből alakult meg a Tomatoes Attack. Saját dalokat írogatnak. 2015 decemberében jött ki első EP-jük Pass the salt, please néven. Zenéjükre a Rage Against the Machnie, a Red Hot Chili Peppers, és a Skindred zenekar volt nagy hatással.

 

"A ragga és a rock elemeit vegyíti a Tomatoes Attack, méghozzá nem is rosszul.  Mindegyik dalban lehet találni valami ügyes megoldást, ilyen például az első szám kalandos basszusmenete." - Lángoló Gitárok

 

"A Tomatoes Attackről mit írjon az ember, na, de most komolyan, ezt látni kell! Így szétszedni a nyugodt szombat délutánt szinte nem illik! Egy pillanatig el kellett gondolkodnom, hogy mi is történik a világban?! Mert most vagy én vagyok rossz időben és térben, vagy iszonyat világvége van a színpadon. Körbenéztem, megnéztem a többi ember arcát, és azt a következtetést vontam le, hogy az utóbbi az esedékes. Alapból, hogy kerül egy plüss paradicsom a színpad elejére? Igen, a név, persze, de ahhoz hogy kapcsolódik a folyamatosan ugráló raszta csávó, meg a gitáros srác, aki a koncert végén letolja a gatyáját? Segítek: sehogy! Következtetés: imádtuk!" - Hangvilla

 

„A GENERATION NEXT” SOROZAT ÚJ ESEMÉNYE

2

 

KOCSIS-OSZTÁLY BÚCSÚ ÉS KONCERT 

ZSOLNAY NEGYED/Fesztivál Sétány, június 15., 16.00

 

A kaposvári végzős osztály koncertje, Jónás Tamás Lassuló zuhanás c. kötetének megzenésített verseiből és más dalokból.

Osztályvezető tanár: Kocsis Pál

Zenei  vezető: Rozs Tamás 

 

3

 

HORVÁTH BROS

ZSOLNAY NEGYED/Fesztivál Sétány, június 9-17.

 

A Horváth ikrek a Fesztivál teljes időtartama alatt izgalmas produkciókkal várják a látogatókat. 

A zenei végzettségű, de a színészi pályán is nagy sikereket elérő Horváth ikreket a Fesztivál egész időtartama alatt láthatjuk. Nem csak elóadóművészeti estjeiken hallhatjuk őket, de folyamatosan adnak elő unplugged és közös koncerteket,  performanszokat is. A  Fesztiválbuszra szerencsés időben felszállók egy-egy improvizált előadásnak, illetve koncertnek is részesei lehetnek... Andris és Peti ugyanis mindenhol ott lesz, és meglepő, merész előadásokkal, váratlan meglepetésekkel várja a POSZT Fesztivál vendégeit...

 

„A MOZGÁSBAN A POSZT” SOROZAT ÚJ ESEMÉNYE

 4

 

GIVE IN ( ELŐADÓ: DART)

Zsolnay negyed| Fesztivál Sétány, június 15., 19:15

 

A DART sajátja a magyar táncszférára ritkán jellemző játékosság, merészség, az önfeledt nevetés képessége -a magas szakmai tudás és pontosság ötvözése a boldog fiatalság határtalan örömével. 

 

„AZ ALTER POSZT” SOROZAT ÚJ ESEMÉNYEI

5 

 

ÖSSZKOMFORT – John Osborne: Dühöngő ifjúság c. drámája nyomán

(r. Fogarasi Gergely; a Sanyi és Aranka Színház és a 42. Színház előadása)

Zsolnay Negyed | JESZ, június 14, 16:00

 

Az a kényelmi szint, mely záloga egy kiegyensúlyozott, elégedett életnek.

 

De lehet-e összkomfortban élni hárman, összezárva? Lehet-e boldogan élni, mikor minden világmegváltó tervünk dacára, tengődünk a húszas-harmincas éveink közepén, egzisztencia és kilátások nélkül?

 

Mi juttat el egy fiatal, életerős férfit arra a pontra, hogy saját, reménytelennek és igazságtalannak tartott helyzetéért a hozzá legközelebb álló embereken vegyen bosszút?

 

John Osborne 1956-ban írt, világhírű drámájának szereplői, egy mai  budapesti albérletben.

 

„A FESZT DÍJASOK A POSZT FESZTEN” SOROZAT ÚJ ESEMÉNYE

 6

 

SZOCIOPOLY (író-rendező: Fábián Gábor, a Mentőcsónak Egység előadása)

interaktív színházi társasjáték.

Az Assitej (International Association of Theatre for Children and Young People) Üveghegy-díjas előadása.

Zsolnay Negyed | E78 Panorámaterem, június 16, 17:00

 

A SZOCIOPOLY-val a társasjátékot és a drámát ötvöző interaktív színházi társasjáték műfaja született meg.

 

A darab a mai magyarországi kistelepüléseken élő szegény családok életéről szól. A családok jövedelemre csak segélyekből, alkalmi vagy feketemunkából számíthatnak – ezekből a forrásokból kell valahogyan megélni játékosainknak. A játék konstruálta valóságban mindenki szegény lesz egy-két órára és a saját bőrén fogja érezni a kirekesztődés szorítását.

 

A játék érzelmi energiáját használjuk arra, hogy a résztvevők átélhessék a munka, pénz és erőforrások nélküli mindennapi túlélés feszültségeit

 

„A NAGY MŰHELYEK A POSZTON” SOROZAT ÚJ ESEMÉNYE

 7

 

A Békéscsabai Jókai Színház előadása

THOMAS MANN-ZALÁN TIBOR: MARIO ÉS A VARÁZSLÓ ( R., Kovács Frigyes Jászai-díjas)

Zsolnay Negyed | JESZ Kamara, június 12., 17:00

Egyfelvonásos manipuláció

Sárközi György fordításának felhasználásával

 

"Ah, bravo! – felelte Cipolla. – Tetszel nekem, giovanotto. Hiszed-e, hogy már régen észrevettelek? A magadfajta fickókat különösképp kedvelem, ezek az én embereim. Nyilván kemény legény vagy. Azt teszed, amit akarsz. Vagy előfordult már, hogy nem tetted azt, amit akartál? Vagy éppen azt tetted, amit nem akartál? Amit nem te akartál?" 

(Thomas Mann: Mario és a varázsló)

 

Thomas Mann 1930-ban írta meg novellájában az esetet Cipollával, a borzalmas művésszel, aki előadásán hipnózis útján kezdetben mulatságos, majd egyre visszataszítóbbá váló ötleteinek végrehajtására veszi rá a közönséget. Ám Mario képes kiválni a tömegből, és szembefordulni a varázslóval. Az előadásnak – mint minden időtálló remekműnek – a jelenkor emberének szóló aktualitása nem kérdéses. Mondanivalója a mai társadalom problémáira is vonatkoztatható. A központban a manipulálhatóság kérdése áll: vajon, mindenki manipulált, és manipuláló egyszerre...? A manipuláció jelen van az életünk minden pillanatában: a párkapcsolatainkban, a baráti viszonyainkban; de ugyanúgy manipulál, vagy manipulálni próbál bennünket szinte minden: a politika, a vallás, a kereskedelem… Feltevődik a kérdés: hol vagyok én, benne vagyok-e ebben az ördöginek feltűnő körben? Van-e saját akaratom, énem, elég vagyok-e ahhoz, hogy megteremtsem önmagamat, hogy a magam ura legyek? Ura vagyok-e önmagamnak!

 

A POSZTOLJ PROGRAMSOROZAT ESEMÉNYEI

 8

 

A változatos programkínálat tovább bővül ingyenes eseményekkel!

 

Június 1-ig a szervezők várják, hogy a vállalkozó kedvű, posztolni vágyó előadók egyéni, vagy csapatos produkciókat bemutató VIDEÓKAT küldjenek a POSZT FACEBOOK OLDALÁRA. A videók rögzíthetőek akár mobil telefonnal is.

 

A jelentkezőknek  a posztban használni kell a #‎POSZTOLNÉK‬ hashtaget! A videók elküldhetőek a poszt@poszt.hu  e-mail címre is.

 

A beérkező videókra a látogatók like-okat küldhetnek a facebookon, és a produkciók közül a POSZT szervezők szakmai bizottsága választja ki, azon projekteket, amelyek felléphetnek a rendezvénysorozatban.‬‬

 

POSZT JÚNIUS 9-18-ig!

ŐRÜLETES PROGRAMKAVALKÁD!

„DE VAN BENNE RENDSZER!”

 

Jegyvásárlás és tájékozódás a POSZT további programjairól itt!

 

 

 

süti beállítások módosítása