Jordán Tamás: "A szakma megosztott, a színészek összetartanak"

Nemzeti egykori igazgatója harmadszor is pályázik a szombathelyi színház élére. A Népszabadság kérdezte.

A kérdésre, 73 évesen nem fáradt-e már bele az igazgatásba, Jordán Tamás úgy felelt: “Egyáltalán nem. A testi-lelki kondícióm egyaránt megfelelő hozzá, hogy folytassam. A legfontosabb szempont: a társulat, a színház jó állapotban van. Díjakat kapunk. A legjobb rendezők dolgoznak nálunk, a következő évadban Alföldi Róbert, Béres Attila, Horgas Ádám, Lukáts Andor, Mohácsi János, Réthly Attila, Valló Péter, Zsótér Sándor”.

 

jordantamas

Fotó: Mészáros Zsolt / Weöres Sándor Színház

 

“Beért az elmúlt nyolc év termése, és ez itt nem PR-duma. A közönségünk egyre bővül, sokféle ízlésű és műveltségű ember jár hozzánk, és már olyan előadásokat is megnéznek, amelyekre 6-7 éve még biztos nem vettek volna jegyet. (...) De a fiatalokkal többet kellene foglalkoznunk, a tinédzserek adósai vagyunk” – tette hozzá.

 

Annak kapcsán, hogy új vezetése van az által elindított Pécsi Országos Színházi Találkozónak, elmondta: “A szakma megosztott, erre utal a két színházi társaság egymásmellettisége is. A POSZT mellett egy tanácsadói szakmai testület állt fel, amelyben képviseli magát mindkét oldal. Azt hallom, jó szellemű viták, megbeszéléseik vannak. Hogy a testület konszenzusra tereli-e a két oldalt, abban csak reménykedhetek. Egyébként lehet, hogy a szakma egésze megosztott, de a színészek a színházakban összetartanak. A nézeteltérés általában pár igazgató között van, nekik kellene egyetérteniük. Színházon belül, a színpadon nincs politizálás” – nyilatkozta Jordán Tamás.

 

A teljes interjút itt olvashatják.

süti beállítások módosítása