Önismereti nemzetközi drámatábort szervez az Osonó

A társulat augusztus 19. és 24. között szervezi meg az immár hagyományossá vált Nemzetközi Drámatábort, amelybe 14 év fölötti fiatalokat vár egy szakmai, illetve egy személyiségfejlesztő- önismereti csoportba.

 

Nemzetkozidramatabor

 

A helyszín egy Sepsiszentgyörgy-környéki falu lesz. A tábor résztvevőinek mindössze az utazásukat, illetve egy 30 lejes (megközelítőleg 7 euró) szervezési költséget kell fedezniük. Az étkezés tarisznyából történik.

 

A színház-szakmai csoportot Mucha Oszkár, az Osonó Színházműhely színésze, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának színészmesterség tanára vezeti, míg a személyiségfejlesztő- önismereti csoport tagjai az Osonó társulatvezető-rendezőjével, Fazakas Misi színész-drámatanárral dolgoznak.

 

Nemzetkozidramatabor4

 

A napi program hangsúlyos részét a műhelyfoglalkozások alkotják, amelyek közül két gyakorlati (délelőtt, délután) és egy elméleti (esti beszélgetések, vetítések) jellegű. A nap közös reggeli tornával és napindítóval kezdődik, az étkezések szintén közösen zajlanak. A tábor egy intenzív együttlét, egész napot kitöltő foglalkozásokkal és hét óra alvással.

 

A helyek korlátozott száma miatt szükséges egy jelentkezési lap kitöltése és elküldése július 20-ig, a tabor@osono.ro címre. A jelentkezési lap a társulat honlapjáról tölthető le:http://osono.ro/letoltesek/hu . A táborban kizárólag azok a jelentkezők vehetnek részt, akik a tábor teljes ideje alatt részt tudnak venni a foglalkozásokon.

 

Nemzetkozidramatabor5

 

 Az Erdély TV-nek a 2014-es táborról készített összeállítását ITT lehet megtekinteni.

 

A 2012-ben megtartott tábor 11 perces videó-összefoglalója ITT tekinthető meg.

süti beállítások módosítása