A magyar dráma napja - Erdélyben több színházban is ünnepelnek

A kolozsvári, a marosvásárhelyi és a csíkszeredai színház is megünnepli Erdélyben a magyar dráma napját szerdán, amelynek alkalmából több előadást és rendezvényt tartanak.

 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. Szerda délután két előadás lesz, előbb Farkas Ernő értekezik arról, hogy milyen 2016-ban az író drámáinak recepciója, majd Buzogány Dezső beszél a Csillag a máglyán című Sütő-dráma üzenetéről.
Az előző évek hagyományához híven a színház munkatársai megkoszorúzzák Aranka György erdélyi nyelvművelő, költő és művelődésszervező szobrát, este felolvasószínházi előadás keretében mutatják be Sütő Andrásnak A szúzai menyegző című drámáját. Az előadást Sebestyén Aba rendezi.

 

drama


A Kolozsvári Állami Magyar Színház egyéjszakás drámaírói műhelyt tart szerdán. A résztvevőknek egy megadott témára és egy előre megadott szereplő, mondat felhasználásával kell drámát írniuk egy éjszaka alatt. A benevezők barátaiktól is segítséget kérhetnek, de az úgynevezett segélykérő dobozból is húzhatnak egy mondatot amennyiben alkotói válságba kerülnek. Az éjszaka született írásokat másnap délután felolvassák a színház színészei.
A csíkszeredai Csíki Játékszín a Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiát játssza Parászka Miklós rendezésében.


A magyar dráma napja köré szervezett, és ezen a héten zajló székelyudvarhelyi 8. dráMA kortárs színházi találkozón szerdán Székely Csabának a Bányavakság című művét mutatja be a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és az Andrei Muresanu Színház.


A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 130 évvel ezelőtti, 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása