“A zene enyhíti a fájdalmat” – A Valahol Európában a Magyar Színházban

Dés László klasszikusnak számító musicalje kel életre a Magyar Színházban. Nagy Viktor rendezésében elkezdődött a Valahol Európában próbaidőszaka.

A musicalt utoljára 1998-ban láthatta az Operettszínházban a budapesti közönség, ennek 18 éve, és most, a XXI. századi Európában talán még aktuálisabb lett a történet, mint valaha.

 

gyerekek


Árva gyerekekből álló csapat bolyong a háború után otthontalanul és árván Európa útjain. Közülük két kis csapat éppen Magyarország útjait rója, A csapat vezetői egymásba szeretnek, és együtt oltalmat találnak egy rendkívüli felnőtt, egy nemes lelkű művész omladozó kastélyában.

 

maho


Bár a háborúnak vége van, de a béke csak papíron létezik. Valójában gátlástalan, kegyetlen túlélőharc folyik. Ebben a kataklizmában születik kicsiny különbéke egy maroknyi gyerek és kiábrándult fiatal számára. Előadás a bátorságról szól, az egymásra utaltságról, de legfőképp az emberségről az embertelenségben.

 

“Ez egy sötét történet, hisz mindkét felvonása halállal végződik, mégis ott van benne a jó, a katarzis érzése, mert a zene feloldja a konfliktusokat, és enyhíti a fájdalmat" – mondja Nagy Viktor, a darab rendezője. – "Nem emészthető könnyen és nem a csillogásról szól, viszont alkalmat ad a színészeknek fénnyel és szeretettel megtölteni ezt az előadást. Az én olvasatomban Simon Péter, a karmester egy Don Quijote-szerű figura, aki önfeláldozó tettével hívja fel a figyelmet az elembertelenedő, kizökkent világra, és hozza el a megváltást védencei számára. Rendezői ars poeticám szerint nem a történelem átírt és újraértelmezett lapjai az érdekesek, csakis az érdekes, az emberek hogyan élik át ezeket. Az emberséget keresem a történetekben.”

 

tarsulat

 

A Valahol Európában bemutató előadását 2016. december 2-án láthatja a közönség a Magyar Színházban. Rendező: Nagy Viktor, főbb szerepekben: Mahó Andrea, Reviczky Gábor, Pavletits Béla, Ágoston Péter, Bede-Fazekas Szabolcs és Vida Bálint.

 

Forrás: Magyar Színház

 

 

süti beállítások módosítása