Gálával és díjesővel zárult a hivatásos erdélyi táncegyüttesek találkozója

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját Sepsiszentgyörgyön.

 

A szervezők beszámolója:

 

Sikeresen zajlott le Erdély öt hivatásos táncegyüttesének közös találkozója Sepsiszentgyörgyön október 13-16. között, a vándorfesztivál idei házigazdája a Háromszék Táncegyüttes volt.


A találkozó gazdag palettát tárt a közönség elé, programjában az autentikus néptáncelőadástól a kortárs balettig örvöződtek a műfajok, így mutatott átfogó képet a hivatásos táncegyüttesek jelenéről Erdélyben. A négynapos találkozó az erdélyi magyar hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye, legnagyobb erénye pedig az, hogy a résztvevő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Háromszék Táncegyüttes, Maros Művészegyüttes, Nagyvárad Táncegyüttes és Udvarhely Néptáncműhely végig jelen lehet a rendezvényen, így lehetőségük adódik megnézni egymás produkcióit, meghallgatni ezek szakmai kiértékelőit, ezáltal pedig tanulni egymástól.

 

ehtet galamusor fotoAdamGyula

Fotó: Ádám Gyula


A találkozó ünnepi gálaműsorát vasárnap este tartották, amelyet Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök, a rendezvény fővédnöke is megtisztelt jelenlétével. „A néptánc számunkra, erdélyi magyarok számára egy alappillér, amely meghatároz és magával ragad, hiszen a hagyománynak éltető ereje van. A tudomány szerint a tánc az emberré válás egyik fontos momentuma, de a néptánc ennél sokkal több: a néptánc a nemzeti identitásunk része, és ezt mindannyian érezzük. Éreztük akkor is, amikor gyermekkorunkban oktattak bennünket, akkor is, amikor a táncház-mozgalomba bekapcsolódtunk, és akkor is, amikor az erdélyi hivatásos táncegyüttesek világszintű előadásait megnézhetjük” – fogalmazott köszöntő beszédében Kelemen Hunor. A szövetségi elnök továbbá kiemelte, hogy szükség van annak a törvényes keretnek a megteremtésére, amely az erdélyi hivatásos táncosok jelenét és jövőjét biztonságossá teszi, másrészt, meg kell erősíteni azokat a rendezvényeket, eseményeket, intézményeket, amelyek a néptánchoz kötődnek, és amelyek a néptáncon keresztül az identitásunkat is erősítik, majd hozzátette: mindezekben partner lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.


A gálaműsor keretében átadták a találkozó díjait is. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület képviseletében Deák Gyula Levente fesztivál menedzser Életműdíjjal tüntette ki több évtizedes kiemelkedő munkásságáért Tőkés Editet (Háromszék Táncegyüttes), Vajda Katalint (Háromszék Táncegyüttes), Domokos Zsuzsannát (Maros Művészegyüttes) és Füzesi Albertet (Maros Művészegyüttes). A Magyar Táncművészek Szövetsége a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója szakmai bizottságának javaslata alapján Kiemelkedő férfi táncos díjjal tüntette ki Melles Endrét (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott táncos-színpadi alakításáért.

 

ehtet viselet kiallitas fotoBarabasZsolt

Fotó: Barabás Zsolt


A találkozó szakmai bizottsága további nyolc díjat adott át. Női tánckari nívódíjban részesült a Háromszék Táncegyüttes az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott magasszintű művészi jelenlétéért. Zenei alkotói díjat nyújtottak át Kelemen László és a Heveder zenekar részére az Erdély-menyegző című előadás kiemelkedő zenei világának megalkotásáért. Énekesi szóló díjjal tüntették ki Erőss Juditot (Háromszék Táncegyüttes) az Erdély-menyegző című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért, valamint Kásler Magdát (Maros Művészegyüttes) a Most múlik című előadásban nyújtott kiemelkedő énekesi teljesítményéért. Hiteles viseleteiért és hagyományőrző alkotói munkásságáért két díjban részesült a Hargita Nemzeti Székely Népi együttes a Táncoljatok! c. előadással. Képi világáért díjjal jutalmazták a Nagyvárad Táncegyüttest, a Stabat Mater c. előadással. Bátor művészi vállalásáért díjban részesült az Udvarhely Néptáncműhely az Üveghegy ösvénye c. előadással.

 

Ahogyan mezőségi táncokkal nyitottak a csütörtöki fesztiválnyitó flashmobon Sepsiszentgyörgy Főterén, a gálaműsort is mezőségi táncokkal zárta az öt hivatásos táncegyüttes, ezáltal keretezve az idei találkozót, amely gazdag programkínálatával a szakmai fejlődésre és a szórakozásra egyaránt teremtett lehetőséget. A fesztivál több off-programot is kínált: az M Studio Tavaszi áldozat c. előadása, a Tesztoszteron Zenei Alakulat és az Impro-víziók 2.2 koncertjei egyaránt nagy sikernek örvendtek a résztvevők körében. A táncosok technikai tudásának bővítése céljából, Kocsis Enikő és Fitos Dezső vezetésével, tánctechnikai workshop is helyet kapott a programban. A találkozó alatt állandó viselet-kiállítást lehetett megtekinteni a Tamási Áron Színház előcsarnokában Mátéfi Zita, Miklós Papp Zsuzsanna, Miklós János, Furik Rita és Simó Júlia munkáiból. Et(h)űd címmel, a találkozó életében először, napi fesztiválújsággal is jelentkeztek a szervezők, amelyben az előző nap előadásairól lehetett kritikákat, elemzéseket olvasni. Továbbá folyamatosan bővülő fotósarkot rendeztek be a színház büféjében, amely nyomtatott fényképekkel dokumentálta azonnal a fesztivál összes mozzanatát. Folyamatosan frissült a fesztivál blogja is a www.ehtet.hte.ro oldalon, ahol a napi hangulatvideók is megtekinthetőek.

 

ehtet szakmai kiertekelo fotoBarabasZsolt

Fotó: Barabás Zsolt


A rendezvény létrejöttét Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. A találkozó a Háromszék Táncegyüttes, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület és a Lajtha László Alapítvány szervezésében valósult meg. Az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját 2017-ben a Nagyvárad Táncegyüttes szervezi meg Nagyváradon.

 

süti beállítások módosítása