Utoljára látható a Happy Ending a Belvárosi Színházban

Október 20-án látható utoljára a Belvárosi Színház színpadán Anat Gov zenés darabja, a Happy Ending Hernádi Judit, Hegyi Barbara, Fekete Györgyi, Bánfalvi Eszter és Fekete Ernő főszereplésével, Gergye Krisztián rendezésében.

 

A 2014-ben a Szentendrei Teátrumban bemutatott előadás egy súlyos betegség árnyékában élők összeszokásáról, a betegség lekűzdésének megoldásairól és az ezekhez kapcsolódó vállalásokról szól.

 

Happy Ending k

Fotó: Takács Attila

 

A színlap szerint “Anat Gov zenés darabja zajos sikert aratott több országban. Főhőse egy rajongott színésznő, akit hirtelen próbatétel elé állít az élet. Olyan döntést kell hoznia, amely egészen más természetű, mint hogy melyik szerepet mikor, kivel, milyen rendezésben vállaljon el. Ez a szerep a saját életéről, önérzetéről, bátorságáról szól, és pusztán egy dolog múlik őrajta: hogy milyen finálé legyen a végén.”

 

Herbádi Judit korábban így mesélt szerepéről: "Akkor még azt hiszi, ebből előbb-utóbb kijön a betegségből. Akkor még nem tudja, milyen szinten támadta meg a kór. Van jövőképe. Egy pillanat alatt bekerül az egészségügyi rendszerbe, és ekkor még úgy van vele, hogy olyan helyre érkezik, ahol majd megpróbálnak rajta segíteni. Természetesen belevág, hiszen, hiszen leküzdötte korábban az összes nátháját, és szült is kétszer. Az összes problémáját megoldotta eddig az életben. Megszabadult a kellemetlen férjétől. Bízik benne, hogy majd megoldja ezt is, viszont nem szeretne a bulvárhasábokra kerülni."

 

A darab szereplői: Hernádi Judit, Hegyi Barbara, Fekete Györgyi, Bánfalvi Eszter, Fekete Ernő, Bertalan Ágnes, Nagy Dániel Viktor, Formán Bálint. A táncosok: Barabás Anita, Asztalos Dóra, Feledi János, Székely Szilveszter, Hajnal János. Rendező: Gergye Krisztián

 

süti beállítások módosítása