Versek rendelésre a Játékszínben

Költészet a la carte címmel mutatnak be verses estet a Játékszínben a színház művészeinek fellépésével, Hirtling István színművész vezetésével január utolsó hétfőjén.

A Zsurzs Kati, Szőlőskei Tímea, Szirtes Balázs és Vadász Gábor fellépésével megvalósuló produkciót január 30-án este a Játékszín Bock Színpadán láthatja a közönség. Nem előzmények nélküli a kezdeményezés,  a szeptemberi színházak éjszakájának a Játékszín színészei azokat a verseket és olyan stílusban mondták el, ahogy azt a nézők rendelték.

vers_ok.jpg                                     Forrás: Játékszín

A „rendeléseket” akkor is Hirtling István vette föl, aki a február 4-én bemutatásra kerülő, Életrevalók című új előadásban az egyik főszerepet, a kerekesszékes, milliomos gyárost alakítja. A szervezők azt gondolták, hogy a verses esten is azok legyenek a partnerei, akikkel a darabban játszik. A fölkért négy színész mellett a produkcióban részt vesz az előadás dramaturgja is, Lőkös Ildikó, aki a verseket válogatja az estre.

(Forrás: MTI, Játékszín)

 

süti beállítások módosítása