Nem volt se eperjesezés, se politizálás

A szombathelyi színház társulata tegnap este fergeteges bulival köszönte meg a Jordán Tamás vezette teátrum melletti szimpátiatüntetést.  

Beadott és kiszivárogtatott pályázatok, visszalépés, megfélemlítésről szóló, később alaptalannak bizonyuló vádak, a pályázat el nem bírálása, Jordán Tamást támogató képeslapok tömkelege, szimpátiatüntetés, ezzel egy időben Jordán Tamás pályázatának el nem fogadása, Eperjes Károly vádja és bejelentése, hogy esetleg maga is pályázik a szombathelyi színház igazgatói posztjára, a szakma szinte egyöntetű kiállása a jelenlegi vezetés mellett. (Az üggyel kapcsolatos cikkeink itt olvashatók.)

buli_2_bonyhadi.jpgA társulat színész-zenekarának koncertje (fotók: Bonyhádi Zoltán / nyugat.hu)

A Weöres Sándor Színház társulata mindezek után és közben egy koncerttel egybekötött bulit szervezett. A nyugat.hu beszámolója szerint „nyavalygás helyett fergeteges bulit csaptak, politikamentes őrületet, elhozták nekünk azokat a zenéket, amikre ők is, mi is kiereszthetjük a gőzt”. Mint írják, „senki nem politizált, nem hőzöngött, nem küldte el melegebb éghajlatra az egyetlen érvényes pályázatot elgáncsoló szombathelyi önkormányzatot, nem hazugozta le az alaptalanul vádaskodó Eperjes Károlyt és egyetlen fenyegető vagy negatív jelző nem hangzott el”.   

A hajnalig tartó buliban mindenki abban bízott, hogy ez a történet, a belefektetett munka nem érhet így véget, „mert ami jól működik, annak működni kell tovább! Pláne, ha nincs is alternatíva”. Ahogy fogalmazott a cikk: „Akiben volt szemernyi kétség is afelől, hogy ez a társulat önszántából, külső nyomás nélkül, meggyőződésből áll ki Jordán Tamás mellett, az most igazolást kaphatott minderről. Ez nem Jordán Tamás egyszemélyes ügye - nem az ő pályázata a tét, közös szombathelyi jóléti ügy”.

buli_3.jpg

Jordán Tamást élőben kapcsolták, aki mivel Budapesten játszott, nem tudott jelen lenni. Jordán megígérte, bármi lesz is a március 27-ei közgyűlés után, ahol az új pályázat kiírásáról döntenek, ezt a bulit meg fogják ismételni.

A nyugat.hu cikke teljes terjedelemben itt olvasható.

süti beállítások módosítása