Silviu Purcărete rendezése a Vígszínházban

Két előadással érkezik Budapestre a Kolozsvári Állami Magyar Színház: Silviu Purcărete és Visky András egy-egy rendezésével.

Már hagyománnyá vált, hogy a Vígszínház minden évben vendégül látja a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatát, akik az idén két előadással érkeznek Budapestre. Május 9-én, kedden este William Shakespeare Julius Caesar című drámáját a világhírű Silviu Purcărete rendezésében játsszák a Vígszínházban, a címszerepben Bogdán Zsolttal. Dragomán György Kalucsni című darabja, Visky András rendezése a Pesti Színházban látható május 10-én, szerdán, a főszerepet Dimény Áron, Kézdi Imola és Albert Csilla játssza.

juli_biro_istvan.jpgJulius Caesar (fotó: Bíró István)

 „Shakespeare talán legkeményebb politikai drámája a Julius Caesar, amely nem csak hibátlan éleslátásával, hanem meglepő időszerűségével nyűgöz le” – mondja Visky András, az előadás dramaturgja. „Vajon ugyanezen az úton járunk mi magunk is az arab tavasztól a világkáoszig?” - teszi fel a kérdést az alkotó.

Silviu Purcărete Faust című rendezését láthattuk a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM), A szerelemről és más démonokról című operarendezése pedig a Magyar Állami Operaház műsorán szerepel. Most egy harmadik előadását ismerheti meg a budapesti közönség.

luli_2.jpgJulius Caesar (fotó: Bíró István)

Az előadás főszerepét játszó Bogdán Zsolt mellett a további szerepekben Bács Miklós, Viola Gábor, Balla Szabolcs, Kató Emőke, Györgyjakab Enikő, Albert Csilla, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Farkas Loránd, Fogarasi Alpár, Kántor Melinda, Keresztes Sándor, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Váta Loránd és Platz János látható kedd este a Vígszínházban. A produkció díszlet- és jelmeztervezője Dragos Buhagiar, a zeneszerző Vasile Sirli.

A Kalucsni egy endogám és promiszkuus erdélyi kisvárosi világot tár elénk, amelyben az üldöző és az üldözött, a szekus, az értelmiségiek és a minden hájjal megkent munkások élete nem választható el egymástól” - olvasható Dragomán György darabjának ismertetőjében.

kalucsni.jpgKalucsni (forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház)

 „Mindenki magyar, félszavakból is értik egymást, Dragomán egy Iphigénia-mítoszba csomagolja a darabot: egy 16 éves lányt lök oda a család a főszekusnak a kivándorló útlevél reményében” – mondja el Visky András az előadással kapcsolatban. Az előadás a diktatúra mai mintáit mutatja meg, amolyan bevezetés a nyolcvanas évekbe, egy értelmiségi család életén keresztül. A cinema verité eszközei révén minden emberszagú: a tér, a tárgyak, a színészi játék. Mások élete, akik mi vagyunk: ez a közelség az, ami érdekessé teheti az előadást azok számára is, akik nem élték meg a nyolcvanas éveket. „Ők fölismerhetik, hogy tulajdonképpen most is azt élik az iskolában, otthon, az emberi érintkezések szintjén” - írja a Kalucsniról a darab rendezője.

Az előadásban Dimény Áron, Kézdi Imola és Albert Csilla mellett Sigmond Ritát, Kali Andreát, Szűcs Ervint, Balla Szabolcsot, Buzási Andrást, Árus Pétert, Orbán Attilát és Fogarasi Alpárt láthatja a Pesti Színház közönsége szerdán este. A produkció díszlettervezője Miklósi Dénes, jelmeztervezője Carmencita Brojboiu.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása