Börcsök Enikő Kurázsi mama lesz Veszprémben

Öt nagyszínházi bemutatóra, köztük a Holt költők társasága premierjére készül a jövő évadban a veszprémi teátrum.

A veszprémi Petőfi Színház elsőként a Huszka Jenő Bob herceg című operettjét mutatja be, Bozsó József rendezésében és Dósa Mátyás főszereplésével.

Ezt követi majd a Holt költők társasága című dráma Funtek Frigyes rendezésében. Jelenleg folynak a tárgyalások a mű jogtulajdonosával és tart a szereplőválogatás az előadáshoz. Ezt követően Hargitai Iván állítja színpadra az Isten pénze című musicalt, amely a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal koprodukcióban készül.

veszprem.jpg                                              Veszprémi Petőfi Színház (forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

Az évad második felében Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámáját láthatja a közönség, szintén Funtek Frigyes rendezésében, amelynek főszereplője a Vígszínház színművésze, Börcsök Enikő lesz.

Végül a budapesti Játékszín Életrevalók című vendégjátéka kerül színre, melyet Horgas Ádám rendezett, főszerepben Hirtling Istvánnal.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben öt előadást láthatnak a nézők, Dienes Eszter Mosolymaradék című darabját Meszléry Judit előadásában, a Jövőre veled ugyanitt című vígjátékot, az Elűzött álom című önálló estet Lukács Sándor szereplésével, Anna Gavalda Szerettem őt című regényéből készült színművet és Szabó Magda Az őz című könyvének színpadi átiratát.

Gyermekszínházi előadásokra is készülnek a jövő évadban. Láthatják a nézők a Rigócsőr királyfi című mesemusicalt, a Hamupipőke című táncjátékot és a Bonbon matiné beavató színházi produkcióját. A fiatal korosztályt két előadással tervezi megszólítani a veszprémi színház: Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című előadása és Az ördögbe című zenés magyar népmese kerül fel a teátrum repertoárjára.

A veszprémi Petőfi Színház tervei között szerepel egy operafesztivál megszervezése a jövő nyáron, illetve az előzetes ígéretek alapján egy év múlva kezdődhet el a színház rekonstrukciója.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása