Arany Kotta Díjat kapott az Operettszínház két művésze

Peller Anna és Szabó P. Szilveszter mellett két musical előadás is megkapta a legjobb zenés színházi produkciókért járó elismerést.  

Peller Anna a Nők az idegösszeomlás szélén főszerepéért részesült az elismerésben, Szabó P. Szilveszter pedig a Marie Antoinette című musicalben nyújtott alakításáért kapta meg a Viva la Musical! internetes portál díját.

A Viva la Musical! immár ötödik alkalommal ítélte oda az elmúlt évad új musicalprodukcióban szereplő legjobb színészének járó Arany Kotta Díjat a szakmai zsűri és a közönség összesített véleménye alapján.

szabo_p-horz.jpg                         Szabó P. Szilveszter és Peller Anna

Szabó P. Szilveszter immár harmadik alkalommal lett Arany Kotta díjas: először 2012-ben A nyomorultakban és a Miss Saigonban, majd 2014-ben az Elfújta a szél musical adaptációjában nyújtott alakításáért vehette át az elismerést.

A legjobb új musicalprodukció a Madách Színház Nyomorultak című előadása lett, míg a legjobb vidéki musicalprodukciónak járó Arany Kotta Díjat a Békéscsabai Jókai Színház Vesztegzár a Grand Hotelben című darabja érdemelte ki.

1_sandor_peter_kozepen.JPGA nyomorultak (forrás: Madách Színház)                   

Az Arany Kotta Díjat 2012-ben alapította a Viva la Musical! speciálisan a zenés színházi produkciókra fókuszáló elismerésként, amelynek odaítélésében mind a szakma, mind a közönség képviselteti magát. A díjat évente négy kategóriában (legjobb új musicalprodukció, legjobb vidéki új musicalprodukció, legjobb színész és legjobb színésznő) ítélik oda egy három tagú szakmai zsűri és a nézők szavazatai alapján.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása