Emléktáblát avatnak Szakácsi Sándor tiszteletére

Magánkezdeményezésre, a színész egykori lakóhelyén, a Boráros téren avatják fel az emléktáblát június 19-én.

A tíz évvel ezelőtt elhunyt színművész, akkor még amatőrként tizenévesen kezdte a pályáját a Pinceszínházban. Tanulmányait 1974-ben fejezte be a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Várkonyi Zoltán osztályában. Innen 1974–75-re a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, majd 1975–1987 között a Vígszínház társulatához tartozott. 1987–1989 között a József Attila Színház tagja volt. Ebben az időszakban részese volt a Rock Színház megalakulásának is. 1989-től 1992-ig szabadúszó színész, majd a Nemzeti Színház, illetve 2000-ben, az átnevezést követően is a Pesti Magyar Színház tagja volt.

szakacsi-sandor-dakusandor_blogspot_com.jpgSzakácsi Sándor (fotó: Daku Sándor)

A prózai művektől a zenés darabokig, a stúdiódaraboktól a nagyszínpadig otthonosan mozgott. Színházi szerepei mellett számos televíziós filmben, tévéjátékban is kiemelkedőt alakított, de talán szinkronszínészként volt a legismertebb. Ez utóbbiként jellegzetes orgánuma miatt évtizedeken át, egészen haláláig rengeteget foglalkoztatták.

Az emléktábla ünnepélyes felavatására június 19-én, délután 5 órakor kerül sor a Boráros tér 2. szám alatt. A szervezők minden ismerőst, színésztársat és a színművész tisztelőjét szeretettel várják az eseményre.

(Forrás: Wikipédia, Szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása