Kik játszanak a legtöbbet – a határontúli magyar színházakban?

Vajon kiket láthatunk leggyakrabban a kassai, kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi magyar társulatok előadásain?

Kassai Thália Színház

1. Lax Judit - 73 előadás
2. Dégner Lilla - 55 előadás
3. Madarász Máté - 53 előadás
4. Illés Oszkár - 48 előadás
5. Varga Lívia - 44 előadás

Lax Judit anyaszínházi szerepei mellet egy szlovák független társulat egyik előadásában játszik magyarul, illetve nyáron „rendszeresen találják meg szlovák filmes munkák”. Fontosnak tartja a folyamatos megújulást: „Az állandó társulathoz tartozó színésznek törekednie kell rá. Egy új környezetben, egy új csapattal való közös munka jót tesz a színész személyes fejlődésének, és ez kihat a társulatra is” - fogalmaz. Ezzel kapcsolatban kiemeli a Komáromi Jókai Színházzal való első közös munkájukat: idén együtt állították színpadra Székely Csaba Bányavakság című drámáját, Czajlik József rendezésében. „Megjegyzem, hogy a múlt héten zajló Magyar Színházak Kisvárdai fesztiváljáról három alakításdíjat hoztunk  el” - fűzte hozzá.

kassai_thalia_portugal.JPGLax Judit a Portugál előadásában (forrás: Kassai Thália Színház)

Az évad első fele alakult számára „izgalmasan sűrűn”. „Komáromban próbáltam, de emellett a kassai Thália Színházzal – kiutazó színház lévén – jártuk a vidéket az előadásainkkal. Sok időt töltöttem úton” - mesélte, hozzátéve a pihenéssel kapcsolatban, hogy „Közben próbáltam regenerálódni, élveztem, hogy utazok, olvasok, gondolkodhatok a szerepemen. Utazás közben jobban megy a memorizálás”.

Az évad második fele már „lazább volt“. Mint elmondta, „nem egy meghalok a színházért típus“. Szereti aktívan élni az életét, fontosnak tartja a regenerálódást, a barátait, a futást, a jógát, a természetet. „Ebben a tekintetben hullámosra sikeredett az évad, de megkaptam a megújulás lehetőségét“ - foglalta össze Lax Judit a most véget érő évadját. A nyarat Walesben tölti, amelytől az angol nyelvtudásának a növekedésén és azon túl, hogy világot lát, azt reméli, hogy ez egy újabb lehetőség számára arra a bizonyos megújulásra.

Kolozsvári Állami Magyar Színház

1. Dimény Áron – 78 előadás
2. Szűcs Ervin – 74 előadás
3. Viola Gábor – 67 előadás
4. Albert Csilla – 64 előadás
5. Farkas Loránd – 63 előadás

dimeny.jpgDimény Áron


Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

1. Galló Ernő – 82 előadás
2. Bartha László Zsolt – 70 előadás
3. Varga Balázs – 66 előadás
4. Kiss Bora – 52 előadás
5. B. Fülöp Erzsébet – 50 előadás

Galló Ernő jelenleg 14 futó előadásban játszik Marosvásárhelyen és Debrecenben. „Ennyi munka mellett nem igazán fér bele az időmbe, hogy máshol vállalhassak munkát, mégis összejött az idén egy debreceni vendégjáték, a Jadviga párnája” – mondta el. Emellett több filmes projektben is részt vett. Ami pedig az esetleges további munkákat illeti, Galló Ernő azokra is nyitott: „Természetesen nem utasítom el az új lehetőségeket, szívesen próbálom ki magam bármilyen műfajban”.

gallo_erno_rab_zoltan_maros_chicago.JPGGalló Ernő a Chicago főpróbáján (forrás: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

Még bírja a terhelést, és ebben sokat segít neki az általa játszott szerepek változatossága és minősége. „Ezen szerepek játszása közben nem érzek fáradtságot, ezek kikapcsolnak” – fogalmazott  – „Bevallom, van néhány olyan szerepem is, amelyikben nem érzem jól magam. Ilyenkor nehezebb dolgom van. Bár megválogathatnám a szerepeimet!” – fűzte hozzá mosolyogva. Amikor nem játszik, a legfontosabb számára, hogy a családjával legyen, és amint az időjárás engedi, a motorozás jelent még kikapcsolódást neki.


Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

1. Pálffy Tibor – 73 előadás
2. Erdei Gábor  – 70 előadás
3. Kónya Ütő Bence – 63 előadás
4. Benedek Ágnes – 62 előadás
5. Szakács László – 52 előadás

Pálffy Tibor huszonhárom éve a társulat tagja, Jászai Mari-díjas, többször kapott elismerést a kisvárdai fesztiválon és a POSZT Legjobb mellékszereplő díját is elnyerte már. Az anyaszínházon kívüli játszás kérdése véleménye szerint nem egyszerű, feltéve, hogy igazán a mélyére nézünk. „Azt gondolom dönteni kell, hogy a szakmán belül mi a szándék. Előadások gyártása, avagy egy fajta kutatómunka a mindenkori előadások által” – vallja, hozzátéve – „Ha az előadások készítése a fontos, akkor könnyebben belefér minden olyan színészi munka, mely nem egy társulathoz kötött, ha viszont egy fajta következetességgel egy színházi nyelvben próbálsz elmélyülni, akkor a külső munkákban való részvételi igény kisebb”.

hatar_vizkereszt_barabas_zsolt.JPGPálffy Tibor a Vízkeresztben (fotó: Barabás Zsolt)

Ritkán dolgozik más társulatokkal, mivel évad közben szinte lehetetlen ezt megszervezni. A filmkészítés izgalmas alternatíva lenne a számára, de ehhez Sepsiszentgyörgy földrajzi fekvése kevéssé ideális - egyaránt messze van Budapesttől és Bukaresttől. A filmezésre így marad a nyár.

A megterhelés óhatatlanul meríti az embert, akkor is ha ez édes teher” – mesélte. „A megoldás egyszerű: résen kell lenni, hogy mindig kéznél legyen a derű, hogy a lehetőségekhez képest jól essen a megterhelés, ha meg olyan helyzet adódik, hogy fogat kell szorítani, akkor meg a fogsor épségére érdemes fokozottabban odafigyelni” – fűzte hozzá.

Kapcsolódó cikkek

Kik játszanak a legtöbbet – a budapesti művészszínházakban?
Kik játszanak a legtöbbet – a budapesti független társulatoknál?
Kik játszanak a legtöbbet – a vidéki nemzeti színházakban?
Kik játszanak a legtöbbet – az ifjúsági és bábszínházakban?
Kik játszanak a legtöbbet – a vidéki kőszínházakban?

süti beállítások módosítása