Egy fesztivál, ami felülírhatja bennünk az amatőr szó jelentését

Progress Sopron 2017 elnevezéssel nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivált rendeznek szeptember 20. és 24. között Sopronban.

A fesztiválon - amelyet a tervek szerint kétévente rendeznének meg - 15 előadást láthat majd a közönség a Petőfi Színházban és a Liszt Központban. Ezek közül kilenc szerepel a fesztivál versenyprogramjában.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta, hogy hiánypótló szándékkal rendezik meg a találkozót. A rendszerváltozás után hanyatlottak, majd lassan megszűntek az országban az olyan amatőr és alternatív színházi találkozók, amelyek nemzetközi kitekintést nyújtottak.

img_5028_copy.jpgPataki András igazgató és Dr. Várszegi Tibor szervező a sajtótájékoztatón (forrás: Soproni Petőfi Színház)

A fesztiválra előzetesen tizenkét magyar és mintegy harminc külföldi amatőr társulat jelentkezett, közülük választotta ki Komáromi Sándor drámapedagógus, rendező a versenyprogram kilenc előadását, amelyeket a Lucie Malkova cseh rendező, Pinczés István Jászai Mari-díjas rendező és Katona Imre dramaturg alkotta zsűri bírál majd el.

A versenyprogramban szerepelnek az olaszországi civitavecchiai Avanzi di Scena színjátszói, a lengyelországi Bielsko-Bialából a Mlodziezowy Teatr Animacji Lalki i Przedmiotu "eF"  bábszínház, a Srí Lanka-i Colombóból a Red Apple Theatre Gathering társulat, a németországi Lipcséből a Compania Sincara, a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat, a budapesti Vörösmarty Gimnázium, a celldömölki Soltis Lajos Színház, a deszki Deszka Színház és az inárcsi KB35 társulat.

A versenyprogramon kívül lesz látható a Soproni Petőfi Színház két előadása, Nyikolaj Vasziljevics Gogol Egy őrült naplója című darabja, valamint Visky András Megöltem az anyámat című művéből készült monodráma.

orult_toma_sandor.jpgÁcs Tamás az Egy őrült naplója előadásában (fotó: Torma Sándor)

A Klebelsberg Kamaraszínház a magyar dráma napjára emlékezve adja majd elő Zrínyi Ilona című darabját, de a versenyprogramon kívül mutatja majd be a szerbiai Kupuszinából érkező Sturcz József Színjátszó Csoport a Trezka című darabját, a komlói Súgólyuk Színház pedig a Furcsa pár című darabot.

A külföldi produkciók főként a mozgásra, vagy az animációra épülnek, így nyelvi korlátok nélkül lehet megtekinteni, de szükség esetén feliratozzák is majd őket. Az előadásokra száz forintért lehet regisztrálni.

A megnyitót szeptember 20-án délután fél háromkor tartják, jó idő esetén szabadtéren, a Várkerületen álló Mária-szobornál, ahol a Soltis Lajos Színház mutatja be Almagránát című előadását.

Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke elmondta, hogy 1972 és 2010 között Kazincbarcikán rendeztek nemzeti és nemzetközi amatőr színházi fesztivált, amelyet két éve Pápán próbáltak újjáéleszteni. Ennek a mozgalomnak a folytatása a Progress Sopron.

regos.jpgMolnár Anikó színművész, Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke és Pataki András igazgató

Komáromi Sándor, a fesztivál művészeti vezetője hangsúlyozta: reményei szerint a fesztivál előadásai felülírják majd a nézőkben az amatőr szó jelentését, mert a csoportok már átjárót képeznek a profi és az amatőr színjátszás között.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása