„Újra tanulni járni„ - Interjú Kovács Benjámin zeneszerzővel

Újragondolt táncjátékkal debütált az immár független Pécsi Balett, Shakespeare Makrancos hölgy című drámájából készült előadás. A zeneszerző gondolatai. 

A bemutató szeptember 15-én volt a Pécsi Nemzeti Színházban, a XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében. A független Pécsi Balett első bemutatójának, a Makrancos Hölgynek koreográfusa Földi Béla, a Budapest Táncszínház vezetője, a zeneszerzője Kovács Benjámin volt. 

Ismét a Pécsi Balettnek írsz zenét. 

Nagyon megtisztelő, hogy a független Pécsi balett első bemutatójának én írhattam a zenéjét. Egyrészt szakmai kihívás, másrészt pedig szerelem munka, mivel érzelmileg már kötődöm a társulathoz, ez egy ilyen szakma, ez a színház. 

img_0653.jpgA makrancos hölgy (előadásfotók: Rajnai Richárd)

A kihívást megértem, hiszen egy független, teljesen kortárs táncstílusban utazó társulat vezetője készítette a koreográfiát, Földi Béla. Milyen volt az összhang? 

Erről így nehéz beszélni, mert nem feltétlen összhangot kell keresni. A Pécsi balett vezetője Vincze Balázs, akit tisztelek és felnézek rá azt mondta nekünk, hogy egy kereket hajtunk, együtt vállaljuk és együtt megyünk fel a színpadra. Én ezzel egyet is értettem, meghajoltam bizonyos koncepciók előtt. Az a típusú zeneszerző vagyok, aki balek abból a szempontból, hogy tőlem teljesen távol álló zenei világot is ki tudok szolgálni maximálisan és színvonalasan, ettől függetlenül mindezt precízen és gyorsan tálalom.

Vincze Balázzsal már ismertségünk óta kialakultak azok a kommunikációs pontok, ahol megértjük egymást, az a nyelv, az a világ. Földi Bélával először könnyű volt, majd elkezdtem magammal is kritikus lenni, belefogtam az abszolút alkalmazott zeneírásba és olyan régiókat is érintettem, amikről sosem gondoltam volna, hogy éppen Shakespeare-rel vagy a reneszánsszal fogom összefüggésbe hozni. 

Ez egy népszerű, bár kevésbé ismert Shakespeare mű, ambivalens így a megítélése, sőt Seregi László és Goldmark Károly már korábban hozzányúlt balett kapcsán. 

Valóban, mondhatni könnyebb dolgunk volt, hiszen a történetmesélés egy táncjáték esetében fontos a vonalvezetés, ugyanakkor van lehetőség kifejezetten a táncra, a karakterek stílusos és pregnáns megjelenítésére, valamint a totálisan mai kommunikációra is. Úgy is fogalmazhatnék, szabadabbak vagyunk. 

bnj108.jpgKovács Benjámin

Ismeri a Goldmark művet? 

Nem és nem is hallgattam meg. Nem szeretek zenétől inspirálódni, nem igénylem. Az akkor volt, nem akarok visszamenni az időben 20 évet. 

Mi volt a fő koncepció, vagy volt-e egyáltalán valami alapvető mérföldkő? 

Volt ilyesmi, de rá kellett jönnöm arra, teljesen felesleges volt előre gondolkodni dolgokban. Ez talán az én fiatalos hevem és hibám volt, hiszen én így dolgozom. Nekem nem esik nehezemre egyetlen éjszaka alatt egy teljes felvonást megírni és meghangszerelni. Ebben az esetben ez egy előrehaladott gondolkodási módszer volt. Dés László említette egy interjúban a Vágy villamosa kapcsán, hogy első alkalommal beült egy jegyzetfüzettel a próbára, majd a végén üresen állt fel, nem hiányzott semmi. A Makrancos esetében viszont rengeteg változtatásra volt szükség, mert az előre lefektetett koncepciók ütköztek, magam sem voltam elégedett és kifejezetten a táncra írtam rá a zenét, amit el kell mondanom. Ez egy igen furcsa módszer. 

Mi volt a cél? 

Én kompromisszumkész vagyok és elhivatott. Nekem csak a zene és a színház totális kapcsolata számít. A cél: újra tanulni járni. Az alkalmazott zene mint műfaj, ami a színházi és filmes közönséget szolgálja ki, egyrészt a népszínház és a mainstream eszközeivel dolgozik. Szerintem emiatt is bélyegeztek egyszer úgy egy kritikában, hogy a 80-as, 90-es évek klisés filmzenéit idézem. Ez mondjuk bók: Alan Silvestri, John Williams, Danny Elfman, Howard Shore…, szóval jólesett. 

img_0651.jpgA makrancos hölgy

Tanulópénz volt a próbaidőszak? 

Egy szinten megtanultam kortársabb jellegű, elvontabb zenét írni, amiben azért fel lehet fedezni egy igen erőteljes elektronikus vonalat, másrészt szeretném kiszolgálni és szórakoztatni is a közönséget. A kortárs színház ugyanis kevésbé szórakoztató, mintsem elgondolkodtató, én pedig szórakozni járok színházba. Nem fordultam ki önmagamból, elégedett vagyok és meg vagyok békülve. Földi Béla jó tanár, jó pedagógus, inspiratív és erős jellem. Próbáltam az ő fejébe is belebújni. Dóra néni (Uhrik Teodóra – szerk.) ha látta rajtam, hogy kicsit feszültebb vagyok, mindig Csajkovszkij és Petipa kapcsolatáról mesélt, amikor megszületett a Diótörő, arról, hogy Csajkovszkij mennyit szenvedett a keménykezű koreográfus alatt. 

Milyen a te Makrancos hölgyed? Hogy álltál a karakterekhez? Ez zenében mit jelent? 

Szerintem egyrészt reneszánsz, ezzel a kifejezéssel vigyázok, mert a zeneileg laikusabb kollégák gyakran hívták a zenémet reneszánsznak, holott stíluselemeiben és dallamvilágában sokkal inkább lett ír kocsmarokk, ami a szándék volt. Az ír népzene elemeit kevertem a rock stíluselemeivel, természetesen a szimfonikus világot megint csak hoztam. Sokkal táncosabb, sokkal elemibb és virtuózabb lett a korábbi zenéimnél. Mondhatni, szexi. Nehéz pontosan kifejezni, nagyon modern és fiatalos, ugyanakkor eklektikus, bohém, játékos és dallamos is. Erre kifejezetten figyeltem. Sokfajta kívánság volt a zenével kapcsolatban. Egy mozdulatot vagy egy szöveget pillanatok alatt ki lehet cserélni egy másikra. A zenét nem. A zene „kicserélése” csak az én esetemben gyors, más zeneszerzők ezt nem tennék meg, én azonban simulékony szeretek lenni és gondolat kész. Volt olyan kérés, hogy karakteres legyen a zene, nagy ívű, dallamos, reneszánsz, szóló hangszeres, modern, klasszikus. Mindezeknek igen nehéz megfelelni, főleg ha folyamatos a változás. De, ahogy Vincze Balázs szokta mondani: „a darab most születik”, ha ezt én mondogatom, megnyugszom és egyetértek. 

img_0652.jpgA makrancos hölgy

Hogy lehet zenében a kortársit és a klasszikust összemosni, és ez hogyan kapcsolódik a rockhoz? 

A kortárs zenei elemeket lehet párosítani klasszikus hangszereléssel, ahogy ezt Kurtág, Dubrovay vagy Bartók tette. Vagy a klasszikus elemeket kortárs hangszerelésben, rock-szekcióval, elektronikus hangszerekkel is meg lehet oldani, az kicsit furább képet eredményez. Sok lehetőség van és mindenre van lehetőség, ezt szeretem mondogatni, mert így tudják a munkatársaim is, hogy bennem van még potenciál. Shakespeare angolszász szerző, így a brit zenei világ walesi és ír hagyományokra épülő elemeit használtam, függetlenül attól, hogy ez a történet Itáliában játszódik. Mindenkinek van ötlete és koncepciója, miért az enyém legyen éppen alárendelve? Sok tekintetben dolgozom így is mindenki keze és kívánsága alá, szeretek ötletekkel telt agyakkal vitatkozni, ha van miről. 

Mi a véleményed a tánc mint színházi műfaj kritikájáról? 

Mivel nincs kialakult vagy meglévő hozzárendelési-rendszer, vagy szótár arra vonatkozóan, hogy hogyan kell akár a táncot, akár a zenét kritikai szempontból „elemezni”, így a kritikusok, ab ovo bölcsészek nem képesek rá. A legtöbb kritikus bölcsész, akinek van nyelvi kifejezőkészsége, szakmai hozzáértése azonban ritkább azokon a területeken, amikhez hozzányúl, pl. tánc, színház vagy zene. A tánc formanyelvének ismerete feltétel. A szöveges műfajokat vagy műnemeket átlátják a kritikusok, ilyen a prózai színház és az irodalom. A zene és a tánc kérdése már bonyolultabb.

Létezik ugyan tánckritika és zenekritika is, de nem érzem kiforrottnak. A táncról tudni kell írni. Nem csak a rendezésről, a koreográfiáról, a szándékról, a látványról. Legtöbbször ezek vannak terítéken. A zenében is meg kell tudni fogni azt, hogy a zeneszerző műfajokban gondolkodik e, vagy stílusokban, ezek milyen hangszerelésben, milyen rendszerben működtek és milyen drámai hatást mértek. A táncban ugyanúgy a táncos fizikai megnyilvánulásairól kell írni, a mozgásáról, a kezéről, a lábáról, a tekintetéről, mindarról, amit használ, és aztán ezt kell rendszerbe, dramaturgiai világlátásba helyezni. Erre nincs iskola. 

img_0646.jpgMakrancos hölgy

Szerinted mi a balett jövője? 

Nem tudom, kifejezetten még gyerekcipőben mozgok a balett terén. Azt viszont én is látom, hogy most, hogy a Pécsi Balett független társulatként kezdett el dolgozni, így a rétegműfajnak nevezett balett valamiképp kifordul önmagából és a saját közönség helyett sokkal több emberhez eljut. De ez így is van jól, ahogyan Győrben vagy Szegeden. Egyre inkább azt látom a tánctalálkozókon és a fesztiválokon, hogy a népszínházi elemekkel dolgozó társulatok munkája megfogja a kortárstánc iránt érdeklődőket, és fordítva. Ha képesek vagyunk értelmezni és élvezni az elénk táruló gyönyört, akkor ugyanolyan élvezettel tudjuk szemlélni, mint egy prózai vagy zenés színházi előadást.

...

A Pécsi Balett előadása legközelebb szeptember 27-én látható a Müpában. 

Kapcsolódó cikkek

Az újjászületés évadát hirdette meg a Pécsi Balett
Nagyobb művészeti és gazdasági autonómiát vár a Pécsi Balett az önálló működéstől
Mit érdemes megnézni a nemzeti színházakban?

süti beállítások módosítása