A Titánium Színházi Projekt pályázati felhívása

Ötödik alkalommal hirdeti meg a Füge Produkció a TITÁNium Színházi Projekt pályázatát, mely másodszor kerül mentorprogramként kiírásra. 

„A Mentorprogrammal még célzottabban azokat a fiatalokat akarjuk elérni, akik mögött nem csupán az infrastrukturális és anyagi háttér, hanem a praktikus tudás is hiányzik” – nyilatkozta Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció elnöke. A pályázatra olyan fiatal színházi alkotók (rendezők, dramaturgok, látványtervezők, színházi csapatok képviselőinek) jelentkezését várják, akik egy alkotói koncepció megvalósítása mellett szeretnének alaposabb ismeretet, illetve tapasztalatot is szerezni egy produkció kivitelezésének a folyamatáról, annak egyes lépéseiről. 

ti35_nemes_a_cel.jpg

A mentorprogram célja 

Az öthónapos mentorprogram keretében – mely 2018. február 1-jétől június 30-ig fog tartani – a kiválasztott alkotói koncepciók kidolgozása mellett a mentoráltak megismerkednek többek között a produkcióvezetés, a pályázat- és költségvetésírás, a kommunikáció és marketing feladataival, a színészegyeztetés és a technikai tervelfogadás folyamatával. A kilencalkalmas mentorprogram mindegyik modulja egy elméleti és egy gyakorlati részből, azaz kétszer kilencven percből áll, a mentoráltaknak minden alkalomra el kell készíteniük egy előre megadott feladatot. 

A mentorprogram moduljai 

- projektmenedzsment és költségvetésírás
- pályázatírás
- produkcióvezetés és asszisztencia
- színészegyeztetés
- szerzői jogok
- technika tervelfogadás
- kommunikáció és marketing 

A mentorprogramban három nyertes pályázó vehet részt, akik közül 2018 júniusában a projekttervek kidolgozottsága alapján dől majd el, hogy kik lesznek azok, akik 2019-ben a Füge Produkció pénzügyi és infrastrukturális támogatásával megvalósíthatják a produkciójukat. 

A pályázók köre

A pályázók köre olyan 35. életévüket még be nem töltött fiatal színházcsinálók, akik a színház vagy más társművészet területén végzik/végezték tanulmányaikat. 

A pályázat leírása

A pályázat a tervezett produkció leírását és alkotói névsorát, illetve a pályázó szakmai önéletrajzát tartalmazza. A produkciós leírásnak tartalmaznia kell a pályázó motivációját, az alkotó indítékait a tervezett produkcióval, illetve a létrejövő előadás célközönségének a megjelölését. 

A pályázat módja

Egy pályázó csak egy pályaművet adhat be a felhívásra. Pályázni kizárólag az erre a célra kialakított online pályázati felületen lehet a megadott benyújtási határidőn belül.  A pályázati adatlap a regisztráció után a FÜGE hivatalos web-oldalán érhető el: http://www.fugeprodukcio.hu/palyazat/

A pályázatok benyújtási határideje: 2018. január 22. 16.00

A pályázati határidőn túl érkezett pályázatokat a kiírónak nem áll módjában elbírálni.

A pályázat elbírálása, eredményhirdetése

A beérkezett pályázatokat a Füge munkatársai 2018. január 31-ig bírálják el. Az elbírálás két körben zajlik, a pályázatok megszűrése után egy személyes találkozót követve kerül sor a három nyertes pályázó kiválasztására. Eredményhirdetés 2018. február 1-jén, a Füge Produkció honlapján. 

Szakmai partnerek: Bethlen Téri Színház, Manna Produkció, MU Színház, Orlai Produkciós Iroda, Szkéné Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza 

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás, információ:
Gulyás Dóra / FÜGE, projektvezető
+36-70-4430211
titaniumpalyazat@gmail.com

(Forrás: FÜGE)

süti beállítások módosítása