Kérdés már nincs Szegeden, társulaton belüli megosztottság annál inkább

A szegedi közgyűlés Barnák Lászlót választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának.

A szegedi teátrum prózai tagozata sosem volt igazán elismert, amin Ruszt József (1980-1982) és Szikora János (1996-1999) művészeti vezetése sem tudott lényegesen változtatni. Gyüdi Sándor, jelenlegi igazgató második ötéves ciklusának vége felé történtek biztató változások, amikor Spiró György lett a teátrum művészeti főtanácsadója és Keszég László érkezett főrendezőként Szegedre.

barnak.jpgBarnák László, aki immár egyedüli pályázóként indul a főigazgatói posztért (Forrás: Szegedma.hu)

Ez a kettős szakmai vezetés minőséget, a szegedi független szféra bevonását, vendégrendezőket és az egykori kaposvárihoz hasonló műhelymunkát ígért akkor. Mindez nyilvánvalóan egy hosszabb kifutású elképzelés, amelynek első gyümölcsei már be is értek, Rusznyák Gábor az Amadeust állította színpadra, Máté Gábor pedig egy izgalmas és erős Kazamatákat rendezett a teátrumban, amelyben a szegedi társulat társulatként mutatkozik meggyőzőnek.

Gyüdi Sándor igazgatói mandátuma azonban idén lejár, a kiírt pályázatra ketten jelentkeztek: a jelenlegi igazgató és Barnák László a színház színművésze. Gyüdi Sándor a megkezdettek folytatását, Barnák László a teátrum színházi térképre való felkerülését és változásokat ígért, Horgas Ádám művészeti vezetése mellett olyan vendégrendezőkkel, mint Alföldi Róbert, Jordán Tamás, Göttinger Pál, Bodó Viktor vagy Székely Kriszta.

Barnák László pályázatában nem szerepelt sem Spiró György, sem Keszég László, ám Gyüdi Sándor igen, amit Keszég László a Népszavának adott nyilatkozata szerint csak a pályázat nyilvánosságra hozatala után tudott meg. „Villámcsapásként ért a hír, hogy Gyüdi Sándor főigazgató, akinek a pályázatában főrendezőként szerepelek, a másik pályázó anyagában is szerepel mint az operatagozat leendő vezetője. Megdöbbentem: ő erről előtte nekem nem szólt. Másfél éve korábbi tanárom, Spiró György invitálására mentem Szegedre. Ott együtt elkezdtünk egy közös építkezést, új társulati tagokat szerződtettünk, nem küldtünk el senkit, hívtunk rendezőket, többek közt Máté Gábort, aki évek óta nem rendezett vidéken, vagy Rusznyák Gábort. De úgy tűnik, erre most még sincs szükség Szegeden” – mondta. 

keszeg.jpg                   Keszég László, aki jelenleg a teátrum prózai tagozatának a főrendezője

Amint arról korábban hírt adtunk, a színház tagsága 61, a szakszervezet 80 százalékos többséggel Barnák László pályázatát támogatta. Ezt követően a vezető színészek közül többen egy névvel ellátott aláírásgyűjtésbe kezdtek, amelyen Gyüdi Sándor mellett álltak ki, azonban a teátrum más művészei és műszaki dolgozói egy másik nyilatkozatot írtak alá, amelyben Barnák Lászlót támogatják.

Gyüdi Sándor ezek után, a megosztottságra hivatkozva visszavonta a pályázatát, és egyben bejelentette, hogy a Szegedi Szimfonikus zenekar élére pályázik, amelynek ugyan már lezárult a pályázati határideje, de Gyüdi Sándornaka tudomására jutott, hogy az a pályázat nagy valószínűséggel eredménytelen lesz”. És ebben nem tévedett, a mai közgyűlés ugyanis eredménytelennek nyilvánította a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára kiírt pályázatot. A képviselő-testület döntött az új pályázat kiírásáról.

A pályázatot elbíráló és a közgyűlés felé javaslattételi jogkörrel rendelkező szakmai bizottság két nappal ezelőtt az egyedül nyeregben maradt Barnák László pályázatát támogatta. Ma pedig Barnák László színész-rendezőt választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának a Tisza-parti város közgyűlése. Barnák László július 1-től öt éven át töltheti be a főigazgatói posztot.

(Forrás: Népszava, MTI, Szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Gyüdi Sándor visszavonta igazgatói pályázatát Szegeden
„Visszautasíthatatlan feladatnak tűnt a felkérés” – Keszég László válaszolt

süti beállítások módosítása