Fehér Ferenc rendezésében mutatja be a sepsiszentgyörgyi M Studio a Lift – boys will be boys című produkciót kétszer két méteres térben.
Fehér Ferenc táncművész-koreográfus ezidáig három sikeres produkciót jegyez az M Studio repertoárjában, a Kampf (2013), a Személyazonosság (2015) és A Jó, a Rossz és a K**va anyád (2016) című előadásokat rendezte a társulatnál. A most készülő Lift című produkciót a társulat közleménye szerint az előzőekhez képest még intenzívebb és innovatívabb mozgásvilág, illetve sajátos térhasználat jellemzi.

Az előadás kiindulópontja az irodaházak közege, az üzleti szféra világa, amelyben az emberek álarc mögé bújnak, és szinte soha nem lehetnek igazán önmaguk. Talán csak a liftben, ahol két emelet között kiengedhetik a gőzt, és üzletemberekből kis ideig újra gyerekekké, fiúkká válhatnak. A rendező-koreográfus hangsúlyozta, hogy az előadás elrugaszkodik a kiindulópontként szolgáló alaphelyzettől, így az értelmezési lehetőségeket nem szűkíti le az adott sztori keretei közé. „A lift a legkisebb olyan tér, ahol szorosan lehetünk egymás mellett anélkül, hogy kapcsolatba kerülnénk. A lift mindig tart valahová. Mehet fölfelé, mehet lefelé, de ha egyszer csak elakad, akkor bármi megtörténhet” – írják a szinopszisban.
Fehér Ferenc ezúttal rendhagyó térhasználattal él, a három szereplő, Deák Zoltán, Szekrényes László és Veres Nagy Attila mindössze kétszer két méteres térben játssza az előadást. A kis játéktér olyan sűrített struktúrát és erőteljes dinamikát eredményez, amely egy percig sem hagyja pihenni sem a színészt, sem a nézőt.
A Lift című előadást február 22-én, csütörtökön este 7 órától mutatják be a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban. A premiert követően Sepsiszentgyörgyön február 24-én, március 10-én és 27-én, a színház világnapja alkalmával lesz műsoron az előadás, amelyet március 7-én Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban is bemutat a társulat. Az előadás 14 éven aluliaknak nem ajánlott.
(Forrás: M Stúdió)