A Három Holló Színpadán az Ibusár

A monodráma után a szerző, Parti Nagy Lajos beszélget kötetlen formák között az előadást játszó Nádasy Erikával a darabról, szerepeiről.  

Parti Nagy Lajos 1989 őszén alkotta meg Sárbogárdi Jolánt, vagyis Ibusár című zenés-táncos darabját, ezt a rendhagyó, sírós-nevetős közép-kelet-európai (sors)tragikomédiát. Jolán jegykiadó az ibusári vasútállomáson, kissé már elhervadt hajadon, aki viszolyog környezet férfitagjaitól, bár szánja is őket. Dédelgetett álma, hogy író lesz, zenés darabok ünnepelt szerzője. A történet során kibontakozik Jolán, a jegykiadó élete és operettje (vagy inkább huszerettje), a Bajkhállóy huszármente című operett története. 

nadasyfekvo.jpgNádasy Erika (forrás: Három Holló Kávéház)

Az író Nádasy Erika színművésznő ötlete alapján készítette el a monodráma-változatot, és Szegvári Menyhért rendezésében a Miskolci Nemzeti Színház művésznője azt folyamatosan színpadon tartja.

Az előadás március 26-án este 7 órakor látható a nemrégen nyílt Három Holló Színpadon (Budapest, V. ker. Szabad sajtó u.1.). Ady Endre 140. születésnapján, tavaly novemberben nyitott meg a Három Holló Kávéház, az Erzsébet híd mellett, a Piarista Rend épületében. A több mint 500 négyzetméteres kultúrtér három szinten, kávéházzal, kiállító- és előadótérrel, színházteremmel várja látogatóit. 

PartiHárom Holló Kávéház / Véner Orsolya fotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

(Forrás: Három Holló Kávéház)

süti beállítások módosítása