Milyen lesz 2018-ban a STAFÉTA?

Kíváncsiak voltunk, milyen előadásokkal készülnek 2018-ban a független alkotókat támogató pályázat nyertesei. 

Harmadik alkalommal hirdettek eredményt a Budapest Főváros Önkormányzata és a Füge Produkció lebonyolításában zajló STAFÉTA pályázat kapcsán, melynek célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása. 

Boross Martin: Védett férfiak kertje 

„Az a célunk, hogy párbeszédet generáljunk a nemek közötti kettős mércéről, szexizmusról és a hatalommal való visszaélésről.”  

vedett_bartha_mate.jpgCuhorka Emese és Szász Dániel a Védett férfiak előadásában (fotó: Bartha Máté)

Amikor a szexuális zaklatási botrányok rázták fel a közhangulatot, akkor már féléve dolgoztunk a Védett férfiak kertje című előadásunkon, ezért különösen ledöbbentem a többség reakcióin, és azon, mennyire kibeszéletlen a hatalommal való visszaélés problémája.

Az előadást legközelebb április 15-én, majd május 3-án játsszák a Jurányiban, mindkét alakalommal este 7 órától.  

Znajkay Zsófia: Rendezői változat 

„Elég álomszerű a darab, ezért az előadásnak sok szempontból olyannak kéne lennie, mint egy jól sikerült bűvésztrükknek.”  

stafeta_iii_portrek_domolky_daniel_web_znajkay.jpg        Znajkay Zsófia (portrék: Dömölky Dániel)

A Rendezői változat akkor tud jól működni, ha hitelesen megteremt bizonyos illúziókat. Kurta Niké három nagyon különböző szerepben lesz látható, az előadás pedig egy szürrealista romantikus komédia lesz, ahol a két férfit, akik között dönteni kell, Hajduk Károly és Laboda Kornél alakítják.

Az előadás bemutatója április 12-én este 8 órakor kezdődik a MU Színházban.

Vadas Zsófia Tamara – Tóth-Márton Emil – Gryllus Ábris: NIBIRU 

„A közös gondolkodásunk olyan témák körül forog, mint a gyermeki lét, a múltnélküliség, vagy az újrakezdés értelmezései.”    

stafeta_iii_portrek_domolky_daniel_web_vadas.jpg        Gryllus Ábris, Tóth-Márton Emil és Vadas Zsófia Tamara

Bár a  projektünk még erősen formálódik, annyit már biztosan tudunk róla, hogy gyerekekkel szeretnénk dolgozni, de az előadás maga nem lesz gyerek darab. 

A bemutatóra novemberben kerül sor a Trafóban. 

Hegymegi Máté: Woyzeck 

„A mi Woyzeckünket olyannak képzelem, mintha Trepljov színházában történne meg, annak magányával és kietlenségével.”  

stafeta_iii_portrek_domolky_daniel_web_hegymegi.jpg        Hegymegi Máté

Egy japán képzőművészeti irány adja majd az előadás nyelvének alapját. Nagyon pontos, kidolgozott mozgást igénylő előadásra készülünk, ami csak a lehető legszükségesebb gesztusokat használja, miközben érzelmileg széles utat kell majd bejárnia. 

Az előadás a Szkéné Színházban kerül bemutatásra augusztusban. 

Pass Andrea: Eltűnő ingerek 

„Az eddigi legnehezebb írói feladat áll előttem, egy pillangó daganatban szenvedő férfi történetét mesélem majd el.”  

stafeta_iii_portrek_domolky_daniel_web_pass.jpg        Pass Andrea

Az előadás októberben lesz látható a Trafóban. 

Kelemen Kristóf: SZ. dosszié 

„Igazi kémtörténet lesz, tele titkokkal és nyugtalanító kérdésekkel.” 

Egy hatvanas évekbeli ügynöktörténetből indulok ki, ami a Színház- és Filmművészeti Főiskolához is kötődik. Eredeti és csak kutatók számára olvasható levéltári dokumentumok alapján egy fikciós drámát írok, amelyben az Állambiztonság emberei hatalmas apparátussal figyeltetnek meg egy magyar származású brit férfit, mivel arra gyanakodnak, hogy a brit titkosszolgálatnak jelent. 

stafeta_iii_portrek_domolky_daniel_web_kelemen.jpg        Kelemen Kristóf

A bemutatóra a Trafóban kerül sor decemberben. 

Kurta Niké – Tési Dóra: Küszöb 

„A hősök léteznek? Ha eljátszod őket, azzá válsz?”  

Három kamasz fiú. Egy anya. Egy apa. Egy lakás. Egy ablak. Egy ajtó. Egy kulcs. Tizenöt év. Több száz film. A hősök léteznek? Ha eljátszod őket, azzá válsz? Az otthon börtön? Vagy az, ami odakint van? 

stafeta_iii_portrek_domolky_daniel_web_tesi_kurta.jpg        Tési Dóra és Kurta Niké

Az előadás decemberben látható majd a Jurányi Házban. 

Daoud Dániel – Kliment János – Somló Dávid – Szabó Veronika: Tesz-Vesz Város 

„Felépül egy óriási dolog közös erővel úgy, hogy mindenki csak egy apró részmunkát vállal belőle.” 

Az előadásunk olyan lesz, mintha egy építkezésen egy gyermekcsoport üzemvezetői pozícióban dolgozna, és a nézők lennének a munkások. Felépül egy óriási dolog közös erővel úgy, hogy mindenki csak egy apró részmunkát vállal belőle.  

stafeta_iii_portrek_domolky_daniel_web_somlo.jpg        Az alkotók

A bemutató novemberben lesz a Trafóban.

(Forrás: STAFÉTA)

Kapcsolódó cikkek

Megvan, hogy kik viszik tovább a Stafétát
A következő évadban is folytatódik a Staféta
Boross Martin: „Rám inspirálólag hat az a történet, ami tényleg megtörtént” (Védett férfiak)
„A próbafolyamat alatt bíztattam őket, hogy lehetnek durvábbak” (Védett férfiak)

süti beállítások módosítása