Táncelőadás született a Julie kisasszonyból Miskolcon

A grófkisasszony, a lakáj és a szakácsnő szerelmi háromszögét bemutató táncelőadás August Strindberg egyfelvonásos darabjából született. 

A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál záró napján, április 28-án láthatja a közönség a Miskolci Balett új bemutatóját, a Julie kisasszonyt, amelyet a Harangozó-díjas Velekei László, a Győri Balett művészeti vezetője rendez Miskolcon.  

edv_7986.jpgBányai Mirjam az előadásban (fotók: Éder Vera)

Velekei László elárulta, nagyon szerencsésnek érzi magát, mert az utóbbi időben sorra valósultak meg azok a tervek, darabok, amelyek már régóta formálódtak benne. Ilyen a Miss Julie is. – Számomra nagyon fontos, hogy ne öncélú előadásokat hozzak létre, hanem a művészetemmel kommunikálni tudjak a közönséggel – mondja a rendező. – Amikor az Anna Karenina rendezésekor először találkoztam a Miskolci Balettel, már láttam a táncosokban a Julie kisasszony karaktereit. Az, hogy a technikai tudás mellett a karakterformálásban is erős legyen a táncos, elengedhetetlen szerintem egy sikeres előadás létrehozásához – teszi hozzá. 

August Strindberget gyakran nőgyűlölőként aposztrofálják, ami személyes csalódásaira vezethető vissza – meséli a darab kapcsán Velekei László. – A Julie kisasszony is azt példázza, hogyan őrlődik egy férfi a vágyott, ideális nő és a valódi társ között. Az előadásban igyekszem megértetni a szerelmi háromszög tagjainak érzelemvilágát, a tetteik mögötti motivációt anélkül, hogy ítélkeznénk felettük. Az élet szépsége – és ezzel együtt maga a dráma is -– abban rejlik, hogy a rajtunk átvonuló érzelmek hatására képesek vagyunk kifordulni magunkból

edv_8307.jpg

Ha önmagunk tudnánk maradni ezekben a szituációkban, akkor nem születne meg a drámai helyzet. A kortárs művészet párbeszédet folytat a jelenével. A Julie kisasszonyban jelen lévő társadalmi és emberi problémák ma is jelen vannak, úgy gondolom, a nézők is találnak majd kapcsolatot magukban a történettel. Ehhez azonban nyitottnak kell lennünk, és mernünk kell azonosulni azzal, amit látunk – hangsúlyozza a koreográfus-rendező.

Az előadás címszerepében Bányai Mirjamot láthatja a közönség, akinek a Casablanca Ilsája után ez a második főszerepe idén. – Nagyon jó érzés, hogy ennyire számítanak rám a rendezők, igyekszem a teljesítményemmel meghálálni a kapott lehetőségeket. Nagyon izgalmas próbafolyamaton vagyunk túl. Viszonylag rövid, de nagyon intenzív munka eredménye a Julie kisasszony. Ha visszanézek, sajnálom, hogy ilyen hamar elment – mondja nevetve. 

edv_7528.jpg

Bányai Mirjam számára az igazi kihívás az a darabban, hogy rendkívül intenzív érzelmeket, és nagy váltásokat foglal magában az egy órás előadás. – Játszmák, szenvedély, düh, szerelem, izgatottság, gyermeki vágyakozás, remény és feladás – mindennek meg kell történnie velem ez alatt a viszonylag rövid idő alatt – mondja a táncművész. – Julie egyszerre naiv gyermek és manipulálni képes nő, de mindenekelőtt magányos, aki vágyik a szerelemre, arra, hogy akarják őt. Valódi érzelmei megtörik őt, kész feladni rangját. És mindezt ő maga indítja el: energiája, belső küzdelme, szeretetéhsége, szenvedélye a férfi iránt magával ragadja, majd elemészti. Jeannal egymásra találnak, hogy legyőzzél egymást – mondja Bányai Mirjam a főszereplőről.

A táncelőadást április 28-án mutatják be Miskolcon.

(Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

Kapcsolódó cikkek

Ezeket a bemutatókat ajánljuk a héten
Egy szerethető Anna Karenina (7óra7)
Hat ország tíz táncelőadása szerepel a miskolci kortárstánc fesztiválon

süti beállítások módosítása