Harmincöt előadás a IX. Kaposvári ASSITEJ Biennálén

Május 7. és 12. között rendezik meg a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálét, ahol az előadások mellett szakmai programok közül válogathat a közönség.

Az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár kilencedik alkalommal megrendezett seregszemlén az elmúlt két évben Magyarországon bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadások, illetve színházi-nevelési programok vesznek részt korcsoportos bontásban. A versenyprogram válogatója idén Gabnai Katalin drámatanár, színikritikus volt, aki több mint 90 pályázott produkcióból választotta ki a 26 versenyelőadást. 

ciroka_a_lepkeoroszlan.jpgA lepkeoroszlán - Ciróka Bábszínház (forrás: ASSITEJ Magyar Központ)

A versenyen kívüli, meghívott külföldi darabokat, valamint a határon túli magyar színházak produkcióit a legkisebbeknek szóló Small Size - Performing Arts for Early Years, illetve az ifjúsági előadásokat támogató Platform Shift+ nemzetközi fókuszprogram keretében láthatja a közönség.

A biennálé vendége lesz idén a lengyel Teatr Alexander Fredró, akik Drogba / Út című csecsemőszínházi, valamint Priv című, 14-18 éveseknek szóló mozgásszínházi előadásukat hozzák el Kaposvárra. A spanyol Teatro Paraíso  Xocolat címmel egy édes meglepetésekkel teli előadással kínálja meg a legkisebbeket. A fesztivál kezdő napján rendezik meg hazai és külföldi előadók részvételével a Platform Shift+ Kreatív Fórum konferenciáját is, amelynek témája „A digitalitás, mint varázslat”. 

teatro_paraiso_xocolat.jpgXocolat - Teatro Paraiso (forrás: ASSITEJ Magyar Központ)

Az egyhetes  rendezvény helyszínei a Szivárvány Kultúrpalota, az Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), a Kaposvári Egyetem és új kulturális központja, a Latinka Ház, valamint a BábSzínTér lesznek. A színházi-nevelési programoknak iskolák adnak helyet.

A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt produkciókat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazzák.

A részletes program itt olvasható.

(Forrás: ASSITEJ Magyar Központ)

süti beállítások módosítása