A Homo Ludens Project idén örömmel őrül meg

Legalábbis új évadjukat az „Örülj meg, Őrülj meg” szlogen jegyében hirdették meg.

A szlogen elmondásuk szerint a kötetlen formájú, szabad és a hagyományos iránytól eltérő előadások létrehozására utal és mutat előre. 

imago_photo_simon_1.jpgFehér Ferenc az Imágó előadásában (fotó: Simon)

A szegedi független színházi alkotóközössége szeptember 13-án indította új évadját, transzparens őrületét a HLP feat Roskó Gábor: A csillagok szíve című új színházi bemutatójával, amely az azonos című, afrikai mesegyűjtemény alapján készült, Roskó Gábor Munkácsy-díjas képzőművész ötlete és felkérése kapcsán. Az előadás premierje augusztus 7-én volt, a 28. THEALTER Fesztivál programjaként. Az új bemutató az idei évadban is műsorra kerül a ZUG Színház és Művészeti Tetthely programjaként, a közeljövőben október 11-én este 7 órai kezdéssel. Emellett az alkotóközösség tovább játssza Franz Kafka azonos című műve nyomán készült Átváltozás című előadását, így az évadban újra visszaköszön a cukormázas Samsa család.

Az alkotóközösség állandó befogadóhelyének, a szegedi ZUG Színház és Művészeti Tetthelynek (6722, Szeged Gyertyámos utca 4.) az első vendégelőadása Fehér Ferenc: Imágó című táncelőadása lesz, amelynél az ember és az emberré válás a központi téma és amelyet szeptember 28-án, este 7 órától tűznek műsorra. 

Az évadban létrejöhet az ÉNmeséken alapuló performansz-sorozatuk is, amelyen az alkotóközösség vendégelőadókkal kiegészülve, a mesék műfaján keresztül, a XXI. századi ember mindennapi történeteit dolgozza fel, nyílt próbafolyamattal és a közönség bekapcsolódásának lehetőségével. December 12-én Szabó Veronika szabadúszó színházi alkotó, színész, rendező; 2019. február 17-én pedig az Ágens Társulat vezetője, a színész, kortárs operaénekes, operapunk, rendező, Ágens csatlakozik az alkotóközösséghez.

20180802_csillagokszive_fotokerekeszoltan_253.jpgA csillagok szíve (fotó: Kerekes Zoltán)

A Homo Ludens Project a performanszokra és az évad második felében tervezett új bemutatóra Benkő Imola Orsolya művészeti vezető, rendező és Liszkai Tamás - Jerzy Grotowski fizikai, vokális és plasztikus gyakorlatain alapuló - tréningjeivel készül. 

Az alkotóközösség színházi projektjei mellett a társművészetek iránt érdeklődő szegedi középiskolásokat is várja ZUG Színház és Művészeti Tetthelye, hogy hétről-hétre, szakemberek vezetésével egy crossover performanszt hozzanak létre, megtapasztalva és átélve a közösségi alkotás munkamódszerét, új utakat, irányokat fedezve fel. A diákokból álló performer csapat az évad közben performanszával szintén bemutatkozik a ZUGban. 

Novemberben Esterházy Péter - Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk regénye alapján készült Bársonytafota című monodráma látható Nagy Petra előadásában. Az évadban pedig még a Nézőművészeti Kft. A fajok eredete című előadását hozza el a ZUGba, Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs szereplésével.

(Forrás: Homo Ludens Project)

süti beállítások módosítása