Nézz és láss, ne bámulj! – film készült a MáSzínház előadásáról

A dokumentumfilm egy színházi próbafolyamatot követ végig, amelyben ép és sérült nők szerepelnek együtt, a filmben pedig önmagukról is vallanak. Interjú. 

A Ne bámuljanak már! - inkluzív színház születik című dokumentumfilm rövidfilm kategóriában elnyerte az Ars Sacra Filmfesztivál fődíját és jelölést kapott a Verzió Filmfesztiválon is. A film bemutatójára október 19-én, este 7 órakor kerül sor a Premier Kultcaféban.  A vetítést szakmai beszélgetés követi az alkotók, valamint Gelencsér Gábor, az ELTE ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének docense és Fekete Ádám dramaturg részvételével.

Részlet az előadásból (fotó: Rostás Bianka) 

A film, ahogy arra a címe is utal, egy színházi előadás készítését mutatja be, azonban ebben a produkcióban közösen, egyenrangú partnerekként játszanak együtt ép értelmű és értelmi fogyatékossággal élő színésznők. A filmbemutató kapcsán Balla Dávid Máté fiatal filmrendezővel, és Bakonyvári Krisztinával, a film apropóját adó KépMás – Próbálom túlkiabálni magam című előadás rendezőjével beszélgetett Márton Gábor Csaba.

Hogy jött a film ötlete?

Balla Dávid Máté: Kriszti keresett meg még a próbák megkezdése előtt. Azt mondta, szerinte izgalmas és hasznos lenne rögzíteni ezt a próbafolyamatot, és esetleg valamit kihozni belőle. Nem tudtuk akkor még, hogy a film részéből mi lehet majd. Igazából csak így belecsobbantam, és szép lassan kezdett összeállni az egész.

Kriszti, benned hogy merült fel a dokumentáció gondolata?

Bakonyvári Krisztina: Maga a módszer, amivel az előadást csináltuk, egy komoly kísérlet volt számunkra. Egy olyan próbafolyamatba fogtunk bele, amiben ép és sérült egyenlő partnerként dolgozik együtt, és még csak nem is egy kész szövegkönyvvel vágtunk neki, hanem az ő saját élményeikből és tapasztalataikból szerettük volna összerakni az előadást. Én még nem csináltam ilyet, és nagyon érdekelt, hogy fog ez működni. Ezért gondoltam azt, hogy a rögzítés mindenképp hasznos, még ha csak belső anyagként is használjuk, hogy visszanézve tanulhassunk belőle, és segítségünkre legyen később más, hasonló folyamatoknál. Illetve a felvételek segítették az anyaggyűjtés és szövegalkotás folyamatát is, hiszen így vissza tudtuk nézni, mi történt egy-egy próbán.

Mikor volt az a pont, amikor eldőlt, hogy ebből vetítésre szánt film lesz?

Balla Dávid Máté: Az elejétől fogva láttam benne ezt a lehetőséget, de a végső elhatározás csak viszonylag későn született meg bennem. Már jócskán benne voltunk a próbafolyamatban, sokórányi anyagon ültem, nézegettem, és talán már elkészítettük az első interjút is. Érdekes módon akkor állt bennem össze a Ne bámuljanak már! koncepciója, amikor a KépMás is történetté formálódott. Akkor pontosodott bennem, hogy miről is szólhat ez a film. Attól a ponttól kezdve vált tudatosabbá a jelenlétem.

Tóth Bernát Réka, Demeter Orsolya, Bakonyvári Krisztina és Balla Dávid Máté a díjátadáskor

És hogy fogalmaznád meg, miről szól ez a film?

Balla Dávid Máté: Öt lányról, akik nagyon különbözőek, de mégis egyformák. Gondolnak sok mindent önmagukról, a világról, a nőiségükről. És hogy hogy élik meg azt, hogy ebben a próbafolyamatban ezt megosztják.

Szerinted Kriszti miben ad mást a film, mint az előadás, amit rendeztél?

Bakonyvári Krisztina: Az előadásban egy fiktív sztori, két kitalált karakter, Ditti és Szabina testvéri viszonyának története mögé van bújtatva minden, amit mi a próbákon elmeséltünk. De ha még a fiktív keretet le is vesszük, akkor is nagyon konkrét történetek vannak benne. Ezekből valamennyire lehet következtetni, hogy milyen a lányok, de őket, Barbit, Dorkát, Hannát, Orsit és Rékát a dokumentumfilmből lehet megismerni. Nagyon érdekes lehet az előadás megtekintése után látni ezt a filmet, de azt is gondolom, hogy önmagában is érvényes, mivel öt nagyon különleges nő szerepel ebben a filmben, akik tudnak olyat mondani a világról, ami mindenkinek tanulságos lehet. Ráadásul elképesztő őszinteséggel teszik ezt, amiért ma se tudok elég hálás lenni nekik.

Gelencsér Gábor, az Ars Sacra Filmfesztivál zsűrijének tagja is azt emelte ki, hogy nagyon tisztán lehet látni ezeket a lányokat, köszönhetően annak, hogy te, Dávid valahogy úgy tudtál jelen lenni, hogy a kameráddal nem zavartad meg őket. Mintha ott se lettél volna. És ennek köszönhetően mi, nézők, úgy érezhetjük, mintha ott lennénk. Volt olyan Dávid, amikor zavarba jöttél a helyzettől?

Balla Dávid Máté: Nagyon sokszor. Konkrét példát most nem mondanék, de rendszeresen éreztem kifejezetten rosszul magam attól, hogy ezek a lányok mennyi fontos, belső titkok osztanak meg magukról, mindannyian, viszont én nem. Egyszerre éreztem igazságtalannak a helyzetet, magánemberként, filmesként pedig nagyon megörültem, amikor különlegesen értékes pillanatokat kaphattam el.

Bakonyvári Krisztina: Tényleg nagyon érdekes, hogy nekünk, akik részesei voltunk a próbáknak, egyáltalán nem tűnt fel Dávid jelenléte. Egyszerűen nem volt a helyzet része. Persze, nagy előny, hogy ismerjük egymást, táboroztunk már együtt, mindenkinek van valamilyen viszonya hozzá. De közben lehet, ez inkább kellemetlenebbé tehette volna a helyzetet! (nevet) Viszont az egy másik érdekes eleme ennek, hogy volt egy alkalom, amikor Dávid nem tudott jelen lenni. Az volt a legfurább próbánk. Minden rendben lement, de más volt. Akkor nem tudtuk megmondani, hogy miért, de egyszerűen eltérő volt a hangulata. Két-három héttel később jöttünk rá arra a lányokkal, hogy ez amiatt volt, hogy nem volt ott Dávid. A jelenlétét nem érzékeltük, de a hiányát igen.

Ha már más hangulat és MáSzínházas előadás a film alapja: ti miben vagytok mások?

Bakonyvári Krisztina: Én folyamatosan kívülről látom magam, filmként nézem az életemet, és narrálom magam. Azon gondolkodom, ha ez mondjuk, az előadás lenne, mit gondolnának a szereplők. Köztük én is.

Balla Dávid Máté: Én azt érzem, furán gondolkodok. Néha egyszerűen képtelen vagyok megérteni, amiről beszél a másik, nem témájában, hanem logikájában. Vagy, amikor én mondok valamit, egyszerűen félreértik, sokszor kínos szituációkban is. Mintha mondjuk nekem nem jobbra, hanem balra forogna az agykerekem.

 (Forrás: MáSzínház)