„Mákszemnek érzem magam a gyönyörű, kiteljesedett fa mellett”

Pájer Alma Virág a Budapest Bábszínház színésznője mesélt a Deszkavíziónak megfelelni akarásról és arról is, mi miatt szereti a munkáját.

A Budapest Bábszínház fiatal színésznője játssza Mirandát a szeptemberben bemutatott felnőtt előadásban, A viharban, és nemrég volt a premierje egyszemélyes előadásának, a Szegény Dzsoni és Árnikának is. Közben pedig már hetek óta próbálja a Coraline és a titkos ajtót, amit Ascher Tamás rendezésében láthatnak majd a nézők januártól.

edv_7535.jpgPájer Alma Virág és Fodor Tamás A vihar előadásában (fotó: Éder Vera)

Eredetileg prózai színész szakra jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol a másodrostán irányították át Meczner János és Tengely Gábor bábszínész - bábrendező osztályába, ami egyből el is fogadott, és ebben az osztályban végezte el az egyetemet. „Egyrészt nem nagyon volt időm gondolkodni, olyan gyorsan történtek az események, másrészt könnyen jöttek az ötletek, hogy hogyan lehet úgy megvalósítani egy jelenetet, ha abban van báb, vagy csak báb van. Ez nagyon jó folyamatokat indít be nálam, nagyon kedvemre való az absztrakciós gondolkodás” – meséli az interjúban a gyors döntésről.

Ez nem bizonyult rossz döntésnek, mivel amikor ötödévesként a Budapest Bábszínházban töltötte a szakmai gyakorlatát, felajánlották neki a társulati tagságot. 2016 óta a teátrum tagja, ahol azóta is több fontos szerepet játszhatott el. Ezek egyike a Szikszai Rémusz által színpadra állított A vihar, amelyben Prospero lányát, Mirandát alakítja. „Korábban nem dolgoztam Rémusszal, de mindig érdekeltek a munkái. Az a színház, azok a megoldások, az a gondolkodásmód, ami neki van, engem nagyon izgat.  Az elején voltak félelmeim, főleg magam miatt, de ez a munka közben átformálódott” – mondja a próbafolyamatról.

eder-vera-1.jpg             Barna Zsombor és Pájer Alma Virág A vihar előadásában (fotó: Éder Vera)

Zsombival (Barna Zsombor – a szerk.) nemrég végeztünk az egyetemen, Rémusz emiatt másképp viszonyult hozzánk. Úgy instruált minket, hogy tudta, frissen végzettként nagy szükségünk van a tanításra, főleg a hozzáállásban, vagy ahogy színészként létezünk. Ezekhez nagyon erős irányadó vonalakat kaptunk tőle, amiből szerintem később is fogunk tudni építkezni.(…) Bennem van egy erős megfelelni akarás mindenki felé, akire felnézek, és ez Rémuszra kifejezetten igaz. Mindenkivel nagyon közvetlen volt, azt éreztette végig, hogy közösen, együttes erővel, kreatívan szeretne csinálni valami nagyon jót” – teszi hozzá.

Az előadásban Fodor Tamás játssza Prosperót. „Korábban nem találkoztunk még személyesen, de elég hamar megtaláltuk a közös hangot. Nagyon jó élmény volt vele dolgozni, szívet melengető emlékek kapcsolódnak bennem hozzá, várom mindig, hogy találkozzunk a következő előadáson. Persze én mákszemnek érzem magam a gyönyörű, kiteljesedett fa mellett” – mondja a közös munkáról, hozzátéve „Ő egyébként mindenkihez így viszonyul, nyitottsággal, kedvességgel, az egész lényét áthatja a színház, az a szándék, hogy csináljunk közösen valami jót. Tőle csak tanulni lehet”.

A Szegény Dzsoni és Árnika is szóba kerül, amelyet még negyedéves hallgatóként egy vizsgafeladatként készített el: „Ez az egyik kedvenc mesém, nagyon sokszor láttam kiskoromban a filmet, illetve rengeteg karakter van benne, és azt gondoltam, hogy ez jó lehetőség arra, hogy kipróbáljam magam, hogy nekem való-e az a sok technika, amit meg lehet benne csinálni…. és igen (nevet). Nagyon szeretem! Én vagyok a mesélő, és az összes szereplőt én is játszom, de valószínűleg sokan Árnikával azonosítanak. Nem az ő szemszögéből mesélem el a történetet, de hozzá van a legközvetlenebb viszonyom”.

pajer_alma_interju_3.jpg             Pájer Alma Virág a Szegény Dzsoni és Árnika előadásában (fotó: Fürjes Viktória)

Lélekben és fizikailag is nagyon nehéz, hiszen csak magamra számíthatok. A szöveggel egyébként sosincs baj. Úgy találtam ki ezt az előadást, hogy elég kényelmes legyen, nincsenek kicsavart pozitúrák, a kezemre állnak a dolgok” – fűzi hozzá az előadás kapcsán.

Az eredeti interjúból az is kiderül, miben más szerinte A viharra készülni, mint egy gyerekelőadásra, hogyan és miért szokták egymást meglepni az előadás közben a színészek, és hogyan került a Budapest Bábszínházba egykori vizsgadarabja.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Shakespeare A vihar című darabja a Budapest Bábszínházban

süti beállítások módosítása