Az epizodistáké volt a főszerep – Odaítélték az idei Aase-díjakat

Az elismerést Csombor Teréz, Homonnai Katalin, Nagy Zoltán és Bicskei István színművészek érdemelték ki a szakmai kuratóriumtól.

A díj évről évre azon színművészeknek jár, akik felejthetetlen alakítást nyújtanak egy magyar színházi darab mellékszereplőjeként.

csombor-horz.jpg     Csombor Teréz, Homonnai Katalin, Nagy Zoltán, Bicskei István

A díjat Gobbi Hilda alapította, aki így írt elhatározásának okáról: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot”. 

A budai házának halála utáni értékesítéséből befolyt összeg kétharmadát (1989-ben 5,3 millió forintot) szánt a díj alapítására. Gobbi szándéka szerint 50–50 ezer forintot kell adni az évad legjobb epizodistájának, a díjjal járó összeg azonban az alaptőke gyarapodása révén ma már 220–220 ezer forintra nőtt. A díj Henrik Ibsen Peer Gynt című drámakölteményének egyik színpadi alakjáról kapta a nevét. Aase anyó Peer Gynt édesanyja. Maga a szerep rövid, azonban felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget.

peer_gynt_nemzeti_szinhaz_1941_javor_gobbi.jpgGobbi Hilda és Jávor Pál a Nemzeti Színház Peer Gynt előadásában 1941-ben (forrás: OSZMI)

A díjat odaítélő kuratórium tagjai: Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor és Márton András.

Csombor Teréz 1956. május 17.-én született Alattyánban. 1975-től a szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt, majd 1981-ben diplomázott Kazán István operett-musical osztályában a Színművészeti Főiskolán. Hat évig a győri Kisfaludy Színház tagja volt. 1989-ben szerződött a kecskeméti Katona József Színházhoz, melynek ma is művésze. Elsősorban zenés darabokban szerepel.

Homonnai Katalin 1973-ban született. Többször felvételizett a Színművészeti Főiskolára, majd a kaposvári Tanítóképző Főiskolán tanult. Ott egy évig tagja volt a Csokonai Színkörnek. 1994-ben szerződött a Stúdió K Színházhoz, melynek azóta is tagja. Színész, bábművész, rendezőasszisztens.

Nagy Zoltán 1943 április 4-én született Budapesten. 1966-ban a szegedi tanárképző főiskolán végzett magyar-történelem-ének szakon. Színészi pályáját a Szegedi Egyetemi Színpadon kezdte. 1966-1975 között a veszprémi  Petőfi Színház, 1975-1980 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1980-1982 között a szolnoki Szigligeti, 1982-1991 között a Nemzeti Színház, 1991-1992 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1992-1998 között szabadfoglalkozású volt. 1998-tól az Újszínház tagja. Színészi munkája mellett zenés darabokat rendezett a Pomázi Zeneiskolában, és színészmesterséget tanított Gór Nagy Mária Színitanodájában, a Nemzeti Stúdióban és az Újszínház Stúdiójában. 2017-ben Ivánka Csaba-díjat kapott.

Bicskei István 1950. február 21.-én született Oromhegyesen. Pályáját 1971-ben kezdte a szabadkai Gyermekszínházban. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1976-ban, Lohinszky Loránd osztályában, utána Szabadkára szerződött. 1979-től az Újvidéki Színház tagja, 1985-ben visszatért Szabadkára, 1986-tól pedig az Újvidéki Rádió együttesének tagja. Egy évig tanársegéd az újvidéki Művészeti Akadémián, egyik alapítója a H-csoport alkalmi színésztársulásnak. 1992-től a párizsi JEL Színház tagja. Manapság a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban szerepel.

Az Aase-díjak mellett az Ivánka Csaba-díjat és a Bálint Lajos-vándorgyűrűt is átadták a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Előbbit Soltész Bözse, a Pesti Magyar Színház színművésze kapta meg, utóbbit Brüll Krisztina, a Thália Színház főtitkára nyerte el. 

(Forrás: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)

Kapcsolódó cikkek

Soltész Bözse nyerte el idén az Ivánka Csaba-díjat

süti beállítások módosítása