A szabadság gátlástalansága – Interjú Hajdu Szabolccsal

„A jó értelemben vett gátlástalanság a művészetben nagyon sokat képes lendíteni a dolgokon.” A Pótszékfoglaló interjúja.

Hajdu Szabolcs filmrendezőként már több mint két évtizeddel ezelőtt elkezdte letenni a névjegyét, amely azóta is meglehetős súllyal van jelen (Necropolis, Egyszer élünk, Tamara, Fehér tenyér, Bibliothéque Pascal), színházi rendezőként viszont csak 2015-ben jelentkezett be igazán, noha akkor az évad egyik legkülönlegesebb előadását létrehozva (Ernelláék Farkaséknál). Színészként is több filmben és előadásban szerepelt, legutóbb a Pass Andrea által írt és rendezett Eltűnő ingerekben, amely egy apa elvesztéséről és ennek feldolgozásáról szól.

„Jó pár dolgot annak ellenére, hogy le tudjuk írni, hogy kb. miről van szó, mégsem lehet a naturalizmus eszközeivel pontosan kifejezni. Ez az előadás folyamatosan, jelenetről jelenetre – a színészekkel és a rendezővel – arra tesz kísérletet, hogy ezeket a nagyon nehezen megfogható történéseket az érzékiség és a szürrealizmus segítségével kitapinthatóvá tegye” – mondja az interjúban az Eltűnő ingerek kapcsán.

„Tulajdonképpen maga a próbafolyamat is egyfajta feldolgozása ennek a témának, hiszen ez Pass Andi személyes története. Szublimáció: egy a valós életben is lejátszódott dráma a színház és a színészek finom szűrőjén keresztül átfolyatva. Vannak pillanatok, amikor személy szerint én is feldolgozásként élem meg, mert a stációk a processzus, ahogy a saját édesapámat elveszítettem, nagyon hasonló volt ahhoz, amit Andi ebben a darabban megírt” – fűzi hozzá.

A halállal való elvesztés önmagában is erős drámájához mit tud hozzátenni az előadásban formálódó dráma? – teszi fel a kérdést a riporter. „Egyfajta jó értelemben vett gátlástalanságot, ami nem tudom, miért, de rendkívül szórakoztató. A szabadság gátlástalansága, amelyben a színésznek adott a lehetőség, hogy hozzáfűzhesse az egyes jelenetekhez a saját értelmezéseit is. Andi rendkívül demokratikus szisztémában dolgozik, hagyja beszivárogni a különböző színész személyiségekből következő ötleteket – és az egészet egységbe kovácsolja” – válaszolja Hajdu Szabolcs.

„A művészetben ez a fajta gátlástalanság nagyon sokat képes lendíteni a dolgokon, ám ehhez a gátlástalansághoz, felszabadultsághoz az kell, hogy mindezt érzelmileg és szellemileg szabad emberek kommunikálják felénk. Ezt nem lehet imitálni. Félelem nélkül – szerzőnél és színésznél egyaránt” – mondja erről a fajta művészi szabadságról.

„Az biztos, hogy itt, Közép-Kelet-Európában az iskoláztatottságunkból adódóan és mindenféle rossz tradíció miatt sokunkba bele van nevelve a főhajtás, a megfelelés vágya. Megfelelés a szakma valamiféle mintáinak a követésében, ezért aztán nehezen is tudjuk elhinni, hogy amit önmagunkban csinálunk originálisan, az egyáltalán jó is lehet, vagy akárcsak érdekelhet másokat is” – fűzi hozzá.

„A mostani munkáim kapcsán már nem a saját képességeinknek a megmutatása a cél. Fiatalon ez persze erős motiváció. Mi egy ideje, ha a saját munkáinkat nézem, a probléma megosztására helyezzük a hangsúlyt. Megosztani egy problémát úgy, hogy arról beszélni tudjunk – és ennek a megosztásnak a kifejezési módjai mind ennek a megosztani akarásnak rendelődnek alá” – mondja ars poétikája kapcsán.

A teljes interjú, amelyet Csatádi Gábor készített, itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Tasnádi István, Hajdu Szabolcs és Závada Péter kapja idén a Szép Ernő-díjat
Keresztes Tamás és Hajdu Szabolcs az év színház-, illetve filmművésze
Hajdu Szabolcs vidék felé „nyújtja a csápjait”