"A maximalizmus, ami összeköt minket"

Az ország egyik legnagyobb tragikája, az ország egyik legnagyobb drámai alakjával beszélget. Így summázta már a legelején Mácsai Pál, hogy őt hívta vendégül a Csak neked mondom következő adásába Fullajtár Andrea.

A WMN.hu és a Katona József Színház közös produkciójának második évada máris a féltávhoz érkezett. Az eddigi öt epizód talán legjobban várt adásában kiderül, hogy a két színész legbelül szinte pont annak az ellenkezőjére vágyaik, mint aminek a közönség megismerte őket.

csnm_epizod5_foto.jpeg

Fotó: WMNmagazin/YouTube

Az eddigi Csak neked mondom részek egyikében se vezette még fel senki a partnerét dalban. Fullajtár Andrea viszont igen. Egy már-már elfeledett kazetta slágerének (Zárójelentés – Huszadik század – 1989.) pár sorával hívta be az egykori szerző-előadót a színfalak mögül. A magas labdát azonnal le is ütötte a színész. „Pontos volt és tökéletes. Valóban volt egy szólólemezem. És ezzel elkezdtem és be is fejeztem énekesi karrierem.” – mondta Mácsai Pál.

A beszélgetésből egy pillanat alatt kiderült, hogy noha a két művész nem rendszeresen dolgozik együtt, valami elemi színpadi kémia működik közöttük, amit nem csak azért szeretnek, mert így könnyebb együtt dolgozni, hanem mert bátran és nyíltan mernek kérdezni egymástól, akár a gyengeségekről is. Így került szóba például, hogy milyen félelmekkel küzdenek.

Kifejezetten meglévő fóbiám, hogy ne használjak színészi tudást hétköznap.

– Mácsai Pált ez főleg a gyerekeinél hozza zavarba. Fullajtár Andreát viszont valami egészen más frusztrálja. „Én a sok ruhapróba és gyorsöltözés miatt már ott tartok, hogy megőrülök, hogyha a hátamhoz hozzáérnek.

csnm_epizod5_foto3.png

Fotó: WMNmagazin/YouTube

A természetesség és a kölcsönös tisztelet érződött a két színész minden rezdülésén. Így aztán többször volt, hogy szinte a másik gondolatát mondták ki. Például akkor is, amikor Mácsai Pál szerint tévesen skatulyázták be őket tragikának és búvalbélelt drámai hősnek. Bennük valami egészen más dübörög:

Mind a ketten égünk a vágytól ezek szerint, hogy vígjátékokban szerepeljünk és hogy bohóckodhassunk.

Fullajtár Andrea szerint emellett még valamiben nagyon hasonlítanak: „A maximalizmus, ami összeköt minket.” A majd egyórás beszélgetésben a család, a szülőkhöz való erős és életre szóló kötődés, valamint a szakmájuk iránti mérhetetlen tisztelet is szóba került. Mindez rengeteg humorral és kellő öniróniával.

A Csak neked mondom második évadának eddigi négy epizódjára már több mint 330 ezerszer kattintottak a nézők az elmúlt pár hétben. Ha kíváncsi vagy erre az ötödik adásra, itt nézheted meg:

Fullajtár Andrea és Mácsai Pál a WMN.hu és a Katona József Színház közös műsorában a
Csak neked mondom című produkcióban beszélgetett, amely a wmn.hu magazin YouTube-
csatornáján látható.

 

süti beállítások módosítása