Bemutatták a János vitézt Budaörsön - Ódor Kristóf a főszereplő

Október 8-án mutatta be a Budaörsi Latinovits Színház Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly-Heltai Jenő: János vitéz című zenés művét.

janos 01

Fotó: Budaörsi Latinovits Színház

 

A Latinovits Színház ajánlója:

 

Kukorica-Kukorica János mindannyiunk gyermeke, olyan, mint mi vagyunk, magyarok – vagy amilyenek lenni szeretnénk. A sorsa kilátástalan, a szerelme reménytelen, a környezete olyan ellenséges, hogy végül menekülésre kényszeríti: ám ő hősiesen állja a sarat. Szerelmében vakmerő, ebből kifolyólag bajba kerül, Napnyugatra is elvetődik, ahol – bátorsága eredményeként – kivívja a sikert. Kikerül származása megítélési tömlöcéből, majd hazatér, hogy sikerei gyümölcsét leszüretelje – ami persze minden eddigi próbatétele közül a legnehezebbnek bizonyul. Ő azonban nem azért magyarosított időközben Kukoricáról Vitézre, hogy ettől az inába szálljon a bátorság. A kutyafejű tatárok után legyőzi a Halált is. És közben énekel, dalol, dúdol – de úgy, hogy a szívnek meg kell beléje szakadni.

  

 

Belé is szakadt: úgy mondják, a bemutatón, kerek száztizenegy évvel ezelőtt, könnyekben tört ki boldog-boldogtalan, csak a viharosan tapsoló kezek emelkedtek ki a könnyek kéktiszta tavából, mely azóta is csak árad és árad, rendületlenül.


Végül egészen Budaörsig csaptak a hullámai: most, hogy a színháznak önálló társulata lett, amely szinte a teljes színlapot kitölteni képes, és most, hogy bármilyen okból újra húsbavágó lett a kérdés, hogy kik vagyunk és hova artunk, igazán vétek lenne nem műsorra tűzni minden idők legmagyarabb daljátékát, amelyet minden idők legmagyarabb népmeséjéből álmodtak színpadra, amely népmesének név szerint ismerjük a szerzőjét, a tót/szlovák, de mégis magyar Petrovics Petőfi Sándort.

 

Képekben az előadásról:

 

 janos 02

1.

 

janos 12

2.

 

janos 03

3.

 

janos 04

4.

 

janos 05

5.

 

janos 06

6.

 

janos 13

7.

 

janos 07

8.

 

janos 09

9.

 

janos 08

10.

 

janos 10

11.

 

janos 11

 12.  Fotók: Budaörsi Latinovits Színház 

 

Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő

JÁNOS VITÉZ

 

Kukorica János: ÓDOR KRISTÓF
Iluska: PÁDER PETRA
Bagó: MARTON RÓBERT m.v.
Mostoha: SPOLARICS ANDREA
Francia király: BREGYÁN PÉTER
Francia királylány: GERENCSÉR ALEXANDRA m.v.
Strázsamester: HERCZEG TAMÁS m.v.
Csősz: ILYÉS RÓBERT
Bartoló: BÖRÖNDI BENCE e.h.

 

Közreműködnek a Keleti István Művészeti Iskola és a Thália Tanoda végzett növendékei,

valamint a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés hallgatói.

 

rendező: FRIGYESI ANDRÁS
látvány: SAFRANEK ZITARÁKAY TAMÁS
dramaturg: BOGNÁR ÉVA
zenei vezető: DARVAS FERENC
koreográfus: BÓBIS LÁSZLÓ
világítás: SOKORAI ATTILA
rendezőasszisztens: JUHÁSZ GABRIELLA

 

Aktuális előadások
2015. Október 27. Kedd, 17:00
2015. November 10. Kedd, 15:00
2015. November 17. Kedd, 18:00
2015. November 22. Vasárnap, 11:00

 

 Budaörsi Latinovits Színház 
Budaörs 2040, Szabadság út 26.

 

 

Forrás:  Budaörsi Latinovits Színház 

 

süti beállítások módosítása