POSZT – Újbor a régi tömlőben

A tavalyi év egy komoly és több kisebb szervezői balfogása után a színházi találkozó kezdi megtalálni az igazi arcát. Török Ákos írása.

A kincstári PR optimizmus és a megalkuvás fesztiválját diagnosztizáló két szélsőséges vélemény közötti aranymetszésben a tavaly debütáló új vezetés idén végre megmutathatta, milyen POSZTot szeretnének. A POSZT immár jól láthatóan és üzembiztosan a legjobb, illetve a legjobban eladható előadásokkal és közönségtalálkozóival elsősorban a nézőközönséget kiszolgáló fesztivál  lett, miközben az eredeti, elnevezésében is helyet kapó szakmai találkozó eszményétől nagyon messze horgonyzott le.

 poszt_fo_hegyi_julia.jpgFotó: Hegyi Júlia

A tavalyi év legnagyobb, józan ésszel fel sem nagyon fogható tévedése a fesztivál Zsolnay Negyedbe való kiköltöztetése és légmentes lezárása volt: a túlnyomó többségében kifejezetten magas színvonalú előadások és könnyűzenei koncertek sem voltak elég csalogatóak ahhoz, hogy az emberek számottevő mennyiségben vándoroljanak ki a Belvárostól fertályórányira lévő, különleges hangulatú és szépségű városrészig. Igaz, ezt mindenki előre megmondta. Idén győzött a józan ész, a fesztivál visszaköltözött a régi vezetés által bejáratott belvárosi helyszínekre.

Az éjszakáig tartó nyüzsgés és folyamatos forgatag, noha jelentős részének semmi köze a POSZThoz, már önmagában fesztiválhangulatot kelt. Ehhez idén több utcai színházi megmozdulás, performansz, óriásbábos produkció és ingyenes közönségtalálkozó társult. Ezáltal láthatóvá és elevenné vált a rendezvény.

poszt_utca_hajdu_zsofia.jpgFotó: Hajdú Zsófia

A POSZT új vezetésének egyik – tavaly is megjelenő – újítása a fesztivál, vagyis régebbi nevén az off-programokat érintette. Noha a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) korábbi, tulajdonosi körbe való belépése után fel-fellángolt a vita, hogy a POSZT a legjobb előadások versenye vagy inkább a magyar nyelvű színházi évad átfogó seregszemléje legyen, a versenyprogram megmaradt a legjobb előadások számára. A fesztiválprogram (off) eredete azonban egészen másféle volt. Míg korábban rendre tűntek fel benne kevéssé közismert színházi műhelyek izgalmas (bár néha nehezen befogadható és esetenként kifejezetten felejthető) előadásai, az új éra a biztosan befutó, könnyebben emészthető, ám vitán felül gondos szakmai szemmel kiválogatott előadásokat preferálja.

Persze mindenkinek igaza van, a szervezők döntése a biztos befutókkal csakúgy érthető, mint azoknak (köztük a cikk írójával) a hiányérzete, akik a legnagyobb országos színházi találkozóról hiányolják a nagyobb merítést és a bevállalósabb teátrumi izgalmakat. A legnagyobb hiány azonban a kortárstánccal kapcsolatos: már tavaly sem tengtek túl a táncelőadások a fesztiválon, idén azonban ez a szcéna gyakorlatilag eltűnt a POSZTról. Ebben az esetben azt gondolom, az elégedetleneknek van igaza.

poszt_tanc_kalmandy_ferenc.jpgA kevés kivétel egyike: Lőrinc Katalin performansza (fotó: Kálmándy Ferenc)

A helyi vagy a találkozóra érkező közönség felé való nyitás egyik kifejezetten jó újkori megoldása a szakmai beszélgetések és a közönségtalálkozók nyomatékos kettéválasztása. Amit láttam, néhány szabadtéri és ingyenesen látogatható találkozás az alkotókkal, kifejezetten izgalmas beszélgetés volt és kíváncsiakban sem volt hiány. A szakmai diskurzusok iránt érdeklődők számára (közöttük a cikk szerzőjével) furcsa volt a beszélgetést követő fotózkodás és autogram kérés, de lássuk be, sem a színházi kultúrától nem idegen, sem nem ördögtől való dolgok ezek, miközben akár örök életre szóló relikviákhoz lehet ezáltal jutni.  

A szakmai beszélgetéseknek kifejezetten jót tett, hogy moderátorként visszatért Lévai Balázs, aki felkészülten és baráti közvetlenséggel tartotta mederben a minden esetben „teltház” előtt zajló történéseket.  Ezek a történések az általam látott öt-hat alkalommal esetenként érdekes szakmai szempontokat felvető, néha kissé hosszúra nyúló opponensi fejtegetésekkel próbára tevő, összességében tartalmas és építő egy-egy órát jelentettek, amelyekből azonban szinte teljes egészében hiányzott a kritikai attitűd.

poszt_szakmai_hegyi_julia.jpgA szakmai találkozó nézői (fotó: Hegyi Júlia)

Mindez szintén nem előzmények nélküli. A POSZT szakmai beszélgetései korábban beállni látszottak a szakmai megalapozottságú kritika nyomán létrejött diskurzusra, ami noha nem volt ennyire érdekes egy „mezei néző” számára, a vélemények és ellenvélemények ütköztetésén keresztül jó lehetőség volt az eszmecserére. Mindez szintén az Magyar Teátrumi Társaság megérkezésével változott meg, miután Vidnyánszky Attila, a MTT elnöke az egyik szakmai beszélgetésen asztalt borítva, felháborodottan hagyta el a rendezvényt, a következő években a kritikai hang lehetőségét a résztvevő társulatok által felkért, nem ritkán szárazan elemző vagy az előadást dicsérő hozzászólókkal voltaképpen ellehetetlenítették.

A szakmai vitakultúra elveszni látszik a POSZT életében, pedig csak két dolog kellene hozzá. Olyan kritikus (pontosabban kritikát megfogalmazó szakember), aki ideológiai és személyes előítéletektől mentesen és szakmai megalapozottsággal tudja kifejteni az oppozícióját (vannak ilyenek), illetve olyan alkotók, akik önérzettől és sértettségtől mentesen tudják fogadni a kritikát és érvelni akár azzal szemben, akár annak mentén (ilyenek is vannak). Amit azonban nehéz, sőt egyes esetekben talán nem is lehetséges összehozni, hogy a szakmai beszélgetéseken elsősorban ilyen résztvevők legyenek jelen. Pedig megérné, amit az is mutat, hogy a mostani szakmai beszélgetések is kritikaféle hozzászólások nyomán kaptak jó értelembe lángra.

poszt_gala_hegyi_julia.jpgSzente Vajk a gálán (fotó: Hegyi Júlia)

A szakmaiság háttérbe szorulása azonban nem is annyira a szakmai beszélgetéseken érhető tetten, sokkal inkább a szakmai fórumok és kerekasztal beszélgetések szinte teljes megszűntével. Az új vezetés azzal indított, mondhatni azzal nyert mandátumot, hogy a POSZT nem a botrányokról fog szólni, és ennek a törekvésnek esett áldozatul minden olyan fórum, ahol a színházi szakma problémái szóba kerülhetnének. Márpedig ilyen problémák mindig is voltak és lesznek is, ráadásul a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) politikai alapú és egyre erőszakosabb térnyerése azt a sajátos helyzetet hozta létre, hogy maga a szakmaiság szerepe vált kérdésessé. Ugyanis azzal az elvvel, hogy „eddig ti voltatok, most mi jövünk”, szakmai alapon nem lehet mit kezdeni, ahogy ilyen módon nem is védhető ez az álláspont.

Mindig is voltak szakmai jellegű kerekasztal beszélgetések, vagy akár több napos rendezvénysorozatok a POSZTon, ahol meg lehetett vitatni a problémákat és keresni a megoldásokat. A Magyar Teátrumi Társaság, miként az MMA szakmai érvek híján soha nem is pártolta az ilyen jellegű vitahelyzeteket, ahogy úgy tűnik, a Magyar Színházi Társaság is belenyugodott ebbe a leosztásba. Amit csak részben magyaráz, hogy pénz és politikai befolyás híján nincsen könnyű helyzetben. Ahogy annak idején az Újszövetség összeállításánál egy politikától mentes szöveg együttest szerkesztettek, miközben a történések korában az egész terület Róma ellenességtől forrongott, úgy lehet az a benyomásunk a még mindig legfontosabb magyarországi színházi fesztiválon, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, miközben a legkevésbé sincs így.

nora_2.jpgA legjobb rendezés díját elnyerő Nóra - karácsony Helmeréknél című előadás (fotó: Toldy Miklós)

A versenyprogram talán sosem volt ennyire korrekt, mint idén, ami egyben azt is jelenti, hogy kicsit kényelmesre sikeredett. Ez nem zárja ki, hogy ne lettek volna a nézőket és akár a szakmát is megosztó előadások. Például a kolozsváriak Gorkij Éjjeli menedékhelyét A mélyben címmel állították színpadra egy különleges minőségű, ám nézőpróbáló előadásban. A hazánkban szokatlan, minden eltartás nélkül játszó színészek, a félhomály, a szokatlanul impulzív alakítások, a helyenként hallhatatlan szöveg és a hosszú első felvonás a szünetben  megrostálta a nézőteret. A Nemzeti Színház Részegek című, szintén erős, sajátos formai megoldásokkal operáló előadása már az első hat percében nehéz helyzetbe hozta magát egy zörejszimfóniával, majd az azt követő négy jelenet sem engedte közel magához a befogadót. Az igazán jó dolgok azonban általában a komfortzóna határvidékén vagy éppen azon kicsit túl születnek.

A díjak is jó helyekre kerültek, még akkor is, ha véleményem szerint a zsűri súlyosan alulértékelte a miskolci Kivilágos kivirradtigot, ami kimagaslik az évad előadásai közül. Ellenben a Proton Színház Látszatélete két díjat is elhozott, noha voltaképpen egyetlen (noha bombasztikus) látványelemre épül és fontos témája ellenére meg sem közelíti Mundruczó Kornél korábbi rendezéseinek erejét és kidolgozottságát.

Az idén alapított Legjobb koreográfia díja önmagában kérdéses, mivel egyetlen előadás, az Operettszínház Chicagói hercegnője került be a versenyprogramba, aminél egyáltalán szóba jöhetett az elismerés. Ez nem a produkció ellen szól, már csak azért sem, mert beválogatása szerintem jó irány az elitizmus lebontásában, azonban egy versenyzővel nem sok értelme van versenyt indítani. Más lenne a helyzet, ha a POSZTon végre táncelőadások is megjelennének: ha például Horváth Csaba Bartók V. vonósnégyese vagy Concertója és/vagy például Hód Adrienn Grace című munkája is indult volna ezen a megmérettetésen. Utóbbi akár színházi előadásként is megállná a helyét.

post_kivil_galos_mihaly_samu_ok.jpgKivilágos kivirradtig (fotó: Gálos Mihály Samu)

Finomhangolások még lehetségesek és szükségesek is, de úgy tűnik, ilyen POSZTot akarnak a színházi találkozó idén másodéves vezetői, ami azt is jelenti, hogy innen kezdve ez lesz a kínálat. A pécsiek és az idelátogatók örülhetnek, a színházi alkotók pedig az előadásuk szakmai beszélgetése után szépen veszik a sátorfájukat és hazaindulnak, a színházi szakma előadásban nem érintett alkotói és elméleti szakemberei pedig jószerivel el sem mennek a POSZTra. A POSZT a jó és népszerű előadások, valamint a szórakoztató kísérőprogramok fesztiválja lett ugyanazokon a helyszíneken, ahol néhány éve egészen más hangsúlyokkal volt jelen a színház.

Egy alapvetően piaci alapú fesztiválnál szerény költségvetési támogatottsággal mindez teljesen rendben is lenne, azonban 130-140 millió forintos állami, illetve önkormányzati ráerősítéssel a POSZTnak ennél jóval messzebb kellene látnia és nagyobbat mernie.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Az Örkény Színház előadása nyerte a POSZTot
Van, volt és lesz – A POSZTról, félidőt követően
Összeállt a POSZT versenyprogramja
Lassan kezd lehullni a lepel a POSZT Fesztivál programjairól
A POSZT fesztiválja előbújik a Zsolnay Negyedből
Stuber Andrea kudarcnak itéli a POSZT tanácsadó testületének a munkáját

süti beállítások módosítása