TÉRelemzés

Az állomáson esik az eső. Taxit kell fogni, a posztkedvezményeset. A feltűnő INFO felirat ellenére senki nem tud felvilágosítással szolgálni. Péter hív telefonon, ő tudja a taxi számát. Euro taxi. Jövőre 2010, Pécs Európa kulturális fővárosa lesz. 600 forintért felvisznek minket a Főnixbe, remek. Kis kavarás a szállással, lehet, hogy a holnap estét már valamelyik köztéren töltjük?

poszt_off

 

A Széchenyi téren felújítanak, fehér rácsok a dzsámi bal oldalán. A Király utcán még nincs az a nyüzsgés, a megnyitó előtt vagyunk. A szabadtérre tervezett fesztiválindító beszédek az eső elől a Nemzeti stúdiószínpadára menekülnek. Dr. Balogh Gyula szakállamtitkár: Jövőre 2010, Pécs Európa kulturális fővárosa lesz. Hatalmas tüsszentés a színfalak mögül. Mindenki nevet, a beszéd utolsó néhány sora komolytalanságba fullad. Kedélyes kezdés. A képzelt beteg terében állnak, a színpadon kissebb-nagyobb akváriumok, narancssárga és fekete halakkal.

Akváriumokat állítottak ki a nagyszínpad előtt, az első emeleten is, de semmi nem úszkál bennük. Árvai György hang- és tértervező, színházi időkutató szakrális térfikcióit láthatjuk az üvegdobozokban. Megvalósult és meg nem valósult színpadtervek, maketté formált víziók. A legtöbb ellentmondásos arányai miatt hatásos. Aprók, hiszen makettek, ugyanakkor zavarba ejtően impozánsak. Robusztus vasbeton szerkezet legóház-méretben. Az ellentét leleplezi a makett álruháját, ezek nem díszlettervek, hanem díszletek. Pontosabban képzőművészeti alkotások. Az alternatív szcenika terráriumban. A 84-es Iphigenia Auliszban tanulmány tőzeges talaján egy kisebb méretű agancsos állat koponyáját láthatjuk. A kompozíció érezhetően egy teátrális tér lekicsinyítése, csakhogy a megfelelő felnagyított térhez nem létezik megfelelő méretű koponya. Hasonló jelenség a 2006-os Az ismeretlen űrhajós, ahol az űrhajót egy ezüstre festett baba feje és karjai adják ki, a háttérben viszont makettségében is monumentális lépcsősor húzódik. A babát óriási űrhajónak látjuk gyerekjáték-mérete ellenére. A 2002-es Zűrzavaros éjszaka, gyufaszál vékonyságú falemezekből áll, de arányai és témája miatt ( egy dobogót többszintes falszerkezet vesz körül) több tonnás famonstrumként hat. A 2003-as Szeget szeggel konstruktivista tere az üvegdobozban még átlátható rendszerét adja a fehér oszlopoknak, állványoknak és többszintes színpadoknak, de felnagyítva elviselhetetlen káoszt eredményezne. 83-as párjában pedig a központi vasketrec makett-méretben csak drótból font kalitkaként hat. A 2005-ös Mauzóleum szakrális tér, színház a színházban. Gyárépületből átalakított zikkurat, felszentelt foglaltház.

Az alternatív, experimentális színházat képviselő Árvai munkáját, ugyanolyan felizzó ellentétbe helyezi a Nemzeti Színház épülete, mint a kompozíciókat makett jellegük. Egyszerre kicsiny és grandiózus, elsöprő, de megvalósíthatatlan. Hatása éppen a nem létezésének köszönhető, kontraszt a deklaráltan létező kőszínházban. A makettek képzőművészeti alkotások, ugyanakkor a színházra reflektálnak, mert Árvai színházi (szakrális?) tereket hoz létre az üvegburák alatt.

A Dantét bezárták. A Székesegyház előtti Sétatéren felállított bódékban, sört és kolbászt lehet venni. Az új találkozóhely a Kultúrkert lesz, nyitott, szabad tér, kicsit arrébb. De csak Kert néven emlegetik, mert az vonzóbb.

 

Szabó-Székely Ármin

süti beállítások módosítása