Elkezdődnek a Pál utcai Fiúk próbái

A napokban már próbálnak a Pál utcai fiúk az egri Gárdonyi Géza Színházban. Görög László most ismét rendezõként mutatkozik be, a Nyafogók és a Micimackó sikere után Molnár Ferenc regényét viszi színre.

 

Görög László
A történetet Török Sándor alkalmazta színpadra. Az előadás díszletét és jelmezeit Nemes Takách Kata tervezi, főbb szerepekben Gál Kristófot, Mezei Bencét, Mészáros Mátét és Vajda Milánt láthatja a közönség. Bemutató: december 16-án.
pcs
Gál Kristóf és Mezei Bence

 

Mint egy új ruhát, meg kell szokni egymást a színpadon is

Bájos, kislányos alakja ellenére a színpadon érett színésznő. Mészáros Sára üde színfoltja az idei évadnak: a Pécsről átszerződött színésznő Egerben Tennessee Williams: Tetovált rózsa című színművében debütált.

Bevallom a próbák során megszenvedtem a szereppel, mert ROSA DELLE ROSE testben felnőtt, de lélekben még gyerek, szenvedélyes kamaszlány. Ugyanakkor olasz temperamentumával néha még adós vagyok... De szeretem, és jó látni, ahogy a nézők jönnek velünk, és a kollegák is szívesen játsszák. Nem könnyű: hosszabb-rövidebb jelenetsorok követik egymást, amit végig egyenletes szenvedéllyel kell játszani. Ha a Tetovált rózsa hétkor kezdődik, fél hatra jövök, ráhangolódom a szerepre, s már a fodrásztárban, hajcsavarás közben mormolom a szöveget.
- Hogy érzed, mennyiben sikerült megmutatni magad?
Nagyon sokat tanultam Gergőtől és Tündétől, a takarás mögül mindig nézem a hosszú, 40 perces jeleneteiket. Ez olyan, mint ahogy egy új ruhát is meg kell szokni, nagyon szerettem együtt dolgozni Menyussal és Andrással. Örültem, hogy a szüleimnek is tetszett! Apu nem szereti, ha színpadon megmutatják, hogy két fiatal mennyire szereti egymást, azt szokta mondani: "moncsikolnak". De Andrással való jelenetünk szerinte édes volt, hiteles és igazi, és egyáltalán nem volt zavaró. Ez annak is köszönhető, hogy úgy érzem, első perctől ráéreztünk, nagyon tudtunk egymásra figyelni. Fontos, hogy a másik szemébe tényleg bele lehessen nézni - remélem az enyémbe is, hiszen ez egy társasjáték. Tudom, hogy alkatomnál fogva is kevesebbnek néznek, de ez már a hetedik évadom a pályán. Szerencsére elkényeztetett a sors eddig, jó szerepeket kaptam a Debrecenben, majd a Pécsett töltött három-három év alatt - s most alig, hogy bemutattuk a Tennesse-darabot, a napokban kezdjük próbálni Ödön von Horváth: Don Juan hazatér a háborúból című színjátékát. Már nagyon várom!

pilisy

süti beállítások módosítása