Elmásulnak a dolgok

David Harrower: Kés a tyúkban címû darabját állította színpadra a marosvásrhelyi Yorick Stúdió. A Varró Dániel által fordított színdarab Harsányi Zsolt rendezésében és Moldován Orsolya, Bodolai Balázs, Ördög Miklós Levente elõadásában látható. /Boros Kinga írása/

Meglátni a napot és a föld hasítékait a friss pocsétában, nevet keresni rá - istentagadás. Ha egy dolognak neve van, haszna is van. Így tartja a falu. A szavakat ízlelgetni haszontalanság. Aki lassan és közelről nézi a világot összes nevéért, azt a falu megszólja, akár a molnárt. De aki a faluban születik, anyjából kihúzva vénebb, mint amikor meghal.

David Harrowert megszólná a falu, szeme és nyelve annyira közeli barátai.

A Kés a tyúkban kreált nyelvét érteni, szórendjét, mondatszerkesztését, szóképeit megfejteni nem nagyon lehet. Grammatikailag egyszerűen helytelennek minősülnének a magyarban nem használatos segédigék, a szokatlan igekötők, a névelő mellőzése, a szavaknak a lusta kiejtést követő írása. Az eredeti angol szöveget nem ismerve nem állíthatom, hogy Varró Dániel fordításának tekervényei hűen teremtik újra magyarul Harrower nyelvi világát, ahhoz azonban elegendő magyarul elolvasni a darabot, hogy lássuk, összefüggő, kompakt nyelvezet születik, amely archaikus világot hoz magával, anélkül, hogy történelmileg-földrajzilag rögzítené a hitet, a szokásokat, a társadalmat. A kifejezések tömörsége lírához közelít, a helyzetek kihagyásos megírása a színpadiságot gerjeszti.

A földműves, az őt meggyilkoló feleség, és az alkalmi szerető, a molnár története ebben a nyelvi közegben egész másképp cseng, mint a pszichologizáló, a kapcsolatok, érzelmek és indulatok lélektanát szétszálazó szerelmi gyilkosság-sztorik. A Kés a tyúkban és egy szerelmi háromszög-történet között az a különbség, mint az eső utáni pocséta és a sárvíz közt. A Fiatal Nőnek a molnár iránti fokozódó érdeklődését, az elidegenedést férjétől Harrower nem annyira a férfi-nő kapcsolatok természetes vagy küzdelmes dinamikájával magyarázza - annyira nem, hogy tulajdonképpen ennek az igének a használata is téves ebben a mondatban -, inkább arra fekteti a hangsúlyt, ahogy egy ember lelkileg-szellemileg megalkotja önmagát, kitalálja a világgal való viszonyát, és valósággal beleszeret új énjébe, aki bizalommal, kíváncsian, nagy nyugodtsággal tudja szemlélni mind a természetet, mind önnön gondolatait. Ez úgy hangzik, mint egy kortárs Bildungsroman, és valóban, elég volna pár csepp moralizálást elhullatni a darabban, hogy boldog befejezésű nevelődéstörténetté váljon. Harrowernek szerencsére nem ez a célja. A Fiatal Nő öl, de a tettnek nincs terhelő következménye a darabban, amelyben a nyelvi stratégia a legizgalmasabb.

Négy monológot ír Harrower a Fiatal Nőnek. A második jelenetben tőmondatokban próbálja megfogalmazni, amit lát. Gyerekekkel mondatják fel az állatokat és az általuk kiadott hangot úgy, ahogyan a nő kínnal-keservvel számba veszi, amit a mezőn lát: szél, nap, búza. Legnehezebb az ég, ahhoz nem sikerül cselekvést társítania. Kérdőjelek, a szavak ismételgetése érzékeltetik az erőfeszítést. Hat jelenettel később jelző, tárgy, határozó lép be a Fiatal Nő mondataiba, a tizenkettedikben megjelennek az összetett mondatok, velük együtt a játékosság, a szavak összerakosgatásának öröme, az elragadtatottság, hogy amit lát, azt beszéddé tudja dédelgetni. "Ott van a világa a szemem előtt. Csak annyit kell tennem, hogy neveket döfök abba, ami ott van, ugyanúgy ahogyan a késemet döföm egy tyúk hasába." - így a Fiatal Nő. "Nemcsak arról van szó, hogy a világ csak annyiban világ, amennyiben megszólal, hanem a nyelv voltaképpeni létezése is csak abban áll, hogy megmutatkozik benne a világ." - így Gadamer.

A nyelvi megképződés folyamatát a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában Moldován Orsolya a beszédével igyekszik megmutatni. Néha durcás, néha éneklő, mindig kissé emelkedő-kérdező mondatvégei a gyerekek beszédmódját utánozzák. Amikor természetes hangsúllyal olvassa fel önkívületben írt eszmélését, a molnár is rácsodálkozik. A Fiatal Nőt nem nyugtalanítja többé, ha elmásulnak a dolgok, amikor rájuk néz. Gilbert Horn, a molnár, egy számára idegen, ezért félelmetesnek, gonosznak, ártónak képzelt világba vezeti be. Kezdetben akaratlanul. Bodolai Balázs molnárja bosszankodik, amiért a lenézett falubeli nő nem méri fel az írás értékét, és kajánul élvezi a nő riadalmát, hogy a töltőtollal bűbájt vethet rá. Aztán az írószer tényleg elvarázsolja. Felfedezi az írásban rejlő érzékiséget. Amit leír, aminek az értelmét tudja, azt magáévá tette, azzal kölcsönösen alakítják tovább egymást. A zsákokra fektetett, papírokkal teli asztallapon magára húzza Gilbertet, és egymás meztelen testére írnak. Testi és szellemi találkozás gyönyörűen simul össze ebben az előadásképben.

Harsányi Zsolt rendező néha meghökkentően pontos, tiszta helyzeteket bont ki a tömör szövegből. Tűz? - kérdi a Fiatal Nő, és felhúzza szoknyáját. Bármi, amit kívánok - mondja William, már gyömöszköli is, aztán az utolsó földről kezd beszélni, és figyelme elterelődik, otthagyja a felajzott asszonyt. Már-már birkózássá fajul a Fiatal Nő és Gilbert első találkozása: a nő maga akar megkínlódni a búzászsákkal, a molnár csakazértis segít, megrémíti a nőt, ahogy fél kézzel emeli meg a súlyt - Bodolai fejéből komikusan porzik, mintegy az erőlködéstől a liszt. Érzékletes, ahogy Moldován Orsolya megállás nélkül felöltözik-levetkőzik nem tudván eldönteni, hogy induljon-e el éjszaka a molnárhoz. Apró jelek teszik egyértelművé a szöveg jelzéseit. A falubeliek csizmát, bakancsot, a molnár félcipőt visel, fűzőit nem köti be, megengedheti magának a nyegleséget hiszen helyette a kő dolgozik. A Fiatal Nő elfelejt vizet meríteni tenyerébe, amikor harmadszor megy haza a molnártól, William értetlenül bámulja megbabonázott feleségét, amint szárazon dörgöli kezeit.

És helyenként érezni, hogy rendezői megoldást kap az, ami színészileg nehezen megmutatható, mert igazolásához egy teljes, az író által csak kevés mondattal megtámasztott folyamatot igényelne. Pl. a "Szeretem puszikálni a dorongját" mondatnak a Moldován Orsolya ujjára csöppenő tej, a szájba vett ujj teremt kontextust, és így némileg leegyszerűsödik, triviális felhangot kap, holott a szereplő előző replikája, a szerelmi vallomás folytatásaként mélyebb dimenziót kaphatott volna. A mélységet spórolja ki figurájából Ördög Miklós Levente azzal, hogy súlytalanul mondja el az utolsó földön megélt látomást, Csikós William egyetlen szövegét, amelyből kiderülhetne, hogy nem teljesen szaragyú, ahogy a molnár mondja a falubeliekről. Ezzel elvész a két férfi közti választás tétje.

Igaz, ebben az előadásban a nő igazából az írást választja. A Csikóst megöli, Gilbertet hagyja elmenni. Moldován Orsolya hangjában nincs sem bűnbánat, sem marasztalás. Az ajándékul kapott tollra olyan izgalommal kacag rá, ahogyan korábban a férfi testi közeledését üdvözölte.

Yorick Stúdió, Marosvásárhely
David Harrower: Kés a tyúkban
Rendező: Harsányi Zsolt
Szereplők: Moldován Orsolya, Bodolai Balázs, Ördög Miklós Levente

 
Szerző: Boros Kinga
Fotó: Harsányi Zsolt
Forrás: ahet.ro