Tasnádi István: Tranzit

Egy repülõtér várótermében játszódik Tasnádi István Tranzit címû zenés színmûve, amelynek õsbemutatóját pénteken tartják a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Bagó Bertalan nem elõször állít színpadra kortárs darabot, sõt Tasnádi István legutóbbi, két évvel ezelõtti bemutatóját, a Magyar zombit is õ vitte színre a zalai megyeszékhelyen.


A rendező, Bagó Bertalan
Forrás: Hevesi Sándor Színház

A rendező hangsúlyozta: szerinte akkor él egy színház, ha kortárs darabokat mutat be, ezért is vállalkozik a zalai teátrum minden évben magyar szerző ősbemutatójára. "Fontos, hogy valamit bemutassunk abból, ami körülöttünk van" - tette hozzá Bagó Bertalan.

Mint mondta, a Tranzit kifejezetten a Hevesi Sándor Színház felkérésére készült.

Szokatlan a helyszín, de éppen azért érdekes, mert egy reptéri váróban bármi megtörténhet. Olyan emberek kerülhetnek össze, akik máshol talán sohasem találkozhattak volna - mutatott rá.
A rendező szerint a darab címe több mindenre utal. Többféle gondolat átmenetét jeleníti meg, de szól "lét és nem lét közötti" állapotról is.

A zenés színműként meghatározott darabról Bagó Bertalan úgy vélekedett: Tasnádi István műve nem operett és nem is opera, Brecht Koldusoperájához hasonlatosan "songok" szerepelnek benne. Szerzőjük a zalai színház színművésze, Szemenyei János.

A Tranzitot a Hevesi Sándor Színház társulata eredetileg Brüsszelben mutatta volna be az elmúlt napokban, de a belgiumi premier technikai okok miatt elmaradt, azt későbbre halasztották - mondta el az MTI-nek Bagó Bertalan.

Tasnádi István darabjában - az előadásról szóló ismertető szerint - egy repülőtéri váróteremben utasok gyülekeznek egy kényszerleszállás után. Nem tudják, hol vannak, nem tudják, mikor indulhatnak tovább. Szeretnének információhoz jutni, de a hatalmas repülőtér teljesen kihaltnak tűnik: félhomályos várótermek és folyosók, ráccsal lezárt kávézók és duty free shopok. Leszállás közben annyit láttak, hogy egy vulkanikus szigeten landol a gép, valószínűleg valahol a déli féltekén, hisz a mosdóban fordítva folyik le a víz, mint ahogy otthon megszokták. Némán ülnek, egymástól a lehető legtávolabb a neonfényes váróteremben. A klímaberendezés elromlott, a forróság egyre elviselhetetlenebb. A futószalag egyszer csak beindul, és behozza a csomagjaikat. Ezek szerint át kell szállniuk, és egy másik géppel mennek tovább. Az utasok leveszik a csomagjaikat a futószalagról, és tovább várakoznak. És ekkor váratlan fordulat következik be, ami gyökeresen megváltoztatja az utasok életét.

A mindvégig hallatlanul feszült, izgalmakban bővelkedő színdarab kérdéseket fogalmaz meg tetteink felelősségéről, a szabad akaratról és a lélek halhatatlanságáról - olvasható az összegzésben. /Forrás: MTI/


A szerző, Tasnádi István
Fotó: Nándorfi Máté | Forrás: kultura.hu

Tasnádi István: Tranzit
(zenés színmű)
Ősbemutató: 2008. február 22.

UTAZÓK:
Anya - Ecsedi Erzsébet
Apa - Farkas Ignác Jászai-díjas
Szilvia, a lányuk - Farsang Kitti
Üzletember - Nagy Péter
Terhes nő - Kovács Olga
Orvos - Kricsár Kamill
Modell - Holecskó Orsolya
Winner - Szakács László
Winnerné - Ligeti Kovács Judit
Edző - Kiss Ernő Soós Imre-díjas
Sportoló 1 - Mészáros András
Sportoló 2 - Urházy Gábor László
Tolókocsis - Szegezdi Róbert

TÁSKALAKÓK:
Sovány kamasz - Spisák István
Mezítlábas lány - Tisza Anita
Gnóm - Andics Tibor
Vöröshajú lány - Pap Lujza
Terhesruhás nő - Tánczos Adrienn
Büdös ember - Szakály Aurél
Kövér Kislány - Székely Kitti Adrienn
Kopasz férfi - Vizkeleti Zsolt
Alvó lány - Pete Zsuzsanna
Kis vasgyúró 1 - Mihály Péter
Kis vasgyúró 2 - Székely Botond
Hullámos hajú - Fichtacher Renáta
Steward 1 - Horváth Illés
Steward 2 - Szemenyei János


Zeneszerző: Szemenyei János
Ügyelő: Szilasi Attila
Díszlet-jelmez: Vereckei Rita
Súgó: Jurina Beáta
Mozgás: Stefán Gábor
Rendező asszisztens: Benedek Albert
Zenei vezető: Horváth Károly

Rendező: Bagó Bertalan Jászai-díjas

A fiatal drámaíró-nemzedék egyik legtehetségesebb tagja, "A magyar zombi" sikere után újabb ősbemutatóval jelentkezik Zalaegerszegen.
Egy repülőtér várótermében vagyunk, ahol épp gyülekezni kezdenek az utasok. Ám rövid idő alatt kiderül, hogy kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani az a repülőgép, amelynek az utasai most lassan gyülekeznek és várják, hogy tovább utazhassanak. Az utasok kezdetben türelmesek, ki-ki vérmérséklete, kultúráltsága szerint tölti a váratlan kényszerpihenőt ezen az ismeretlen helyen.
Idő multával azonban az emberek magabiztossága eltűnőben van, és egyre türelmetlenebbül követelnek választ kérdéseikre. Azonban mintha magukra maradtak volna, nincs, aki válaszoljon az egyre ingerültebb kérdésekre. És ekkor váratlan fordulat következik be, ami gyökeresen megváltoztatja az utasok életét.
A mindvégig hallatlanul feszült, izgalmakban bővelkedő színdarab mindennapi életünk során felmerülő kérdéseket fogalmaz meg önmagunkról, a világról, az életünkről.

Forrás: Hevesi Sándor Színház

süti beállítások módosítása