Tábori György

"Magyar az anyanyelvem. Angol az apanyelvem. Német a nénikém nyelve"- vallotta a fekete humorú író-rendezõ, akinek tréfás kedvére jellemzõ vicc: Hogy fér el 40 zsidó egy Trabantban? - A hamutartóban.

Tábori György Budapest, 1914. május 24. - Berlin, 2007. július 23. fotó: szenenfoto.de

2007. július 23-án halt meg Berlinben Tábori Kornél, neves pesti rendőri riporter és kultúrtörténész másodszülött fia. Budapest elől Berlinbe menekült. Beállt egy nagy hotelbe, kitanulni a mesterséget, hogy idegenforgalomból éljen meg. Pál bátyja író lévén Londonba, hozzá menekült a barna németek elől. A BBC újságírója lett. A taposómalomból Hollywoodba menekült. A némileg elzsidósodott Hollywoodból New Yorkba. "Véletlenül kerültem Szófiába, Jeruzsálembe, Isztambulba, amely az akkori világ legszebb városa volt, de Londonba, Hollywoodba, New Yorkba is." Az amerikaiak elől vissza, a németek közé. Jóvátételben befogadták, és népszerűvé szerették. Ott dolgozott az orruk alá. Ott is halt meg 93 évesen. "Amikor Németországba jöttem, Christopher fiam felhívott New Yorkból: Megőrültél? Hiszen Berlinben a nácik élnek! Én meg csak azt feleltem: Nagyon jól érzem magam." Kellemetleneket írt és kellemesen viselkedett. A csili-vili Broadwayt a szürke Brechttel bosszantotta. (Arturo Ui, 1963, Carrar asszony fegyverei, 1963, Kurázsi mama, 1970, Brecht-kollázsok). A vietnami háború idején megírta a Pinkville-t. Ez volt első, sokáig egyetlen, hazájában játszott színdarabja. A budai Vár pincéjében akkorát bukott, mint egy hermelin királyi télikabát. Már miért lázadna a pesti publikum Vietnámért, amikor reggelente a napilapok első oldalon háborogtak rajta előírásszerűen. Szakasztott tíz éve bemutatták Tábori Mein Kampf című borzadó bohózatát Adolf Hitler ifjúkoráról. A csálén félresikeredett előadásról elmondandó volt, hogy sem nem illik, sem nem ésszerű bemutatni olyan helyen, ahol betiltották Hitler Mein Kampfját. A szöveg teli van utalásokkal, idézetekkel, parodisztikus textusfacsarásokkal. A Hitler-mű ismerete nélkül a Tábori-mű nemcsak megérthetetlen, de értelmetlen is. Bosszantani csak azokat érdemes, akik értik, miről van szó egyáltalán.
Egyetlen rendezését sem láttam. Hallottam egyet. Hanglemezről Broadway-Brecht, Brecht-jét második feleségével, a svéd-amerikai Viveca Lindforsttal. És láttam rendezni. Német dokumentumfilmen. Körötte csámborgott a színpadon roppant méretű, fehér, színházbarát pulija. Kedélyesen körötte a színészek családja. Felismerhető volt viselkedésében a múlt századelő Magyarországa. Úgy értve: kávéházi hazája. Sikerrel plántálta át Berlinbe a pesti kávéházi könnyedséget, ahol mindent olyan komolyan vesznek, mintha vicc volna. Nem halt bele a rendezésbe az ember, aki a huszadik században annyi mindent túlélt, hogy már elfelejtett félni a jelentől, csak a múltja fenyegette.
Kényelmes szedett-vedettséggel, pulóveresen is jólöltözöttnek látszott mindig. Aggkorában is fiatalosnak rémlett, nyilván, mert belül nem öregedett meg. Bajsza fölött mintha csúfondárosan nézte volna a világot. Fogalmam sincs róla, mint állt az alkohollal, de mindig úgy festett, mint egy jól nevelt angol a whisky-vel. Arcszínét a folyamatos kortyolgatástól kaphatta.
Némileg szélhámosnak éreztem szakadatlan működő charme-ját, antivilágbéli kávéháziságát, kikezdhetetlen fekete derűjét. Olyan volt külföldön, mint egy megtestesült anekdotabeli magyar: a jég hátán is szemtelenül megélő fickó. (Volt kitől örökölni. Mamája, Elza, Auschwitzban utaztattában odalépett egy állomásnál a német tiszthez és határozott hangon követelte, engedje szabadon. A tiszt elengedte. Tábori 1979-ben megírta Münchenben színdarabnak Mamám kurázsija címmel.) Mindnyájan szélhámosok vagyunk ezekben a nyilvánosságot igénylő szakmákban, de ő több körrel volt tehetségesebb és színesebb kókler.
Első színdarabja (Menekülés Egyiptomba, 1952.) Kairónak tartó osztrák menekültek kalandjai egy hónapig ment a New York-i Music Boxban. Elia Kazan rendezte, Lukács Pál, a kövér komikus Zero Mostel és Jo Van Fleet játszották a főszerepeket. Követte az Andersen mese címét kölcsönző A császár ruhája (1953) 1930-ban Budapesten játszódik egy téli napon. 16 előadás. Lefordította Max Frisch Andorráját. 9 előadás. Brecht Arturo Ui drámáját lefordította, részt vett Kurt Weill berlini és Broadway-dalainak versszövegei fordításában (1979). 1960: Brecht Brechtről kollázsa. A kannibálok (1968) náci koncentrációs táborban játszódik, ahol a foglyok megszívlelik Swift ember-evést proponáló javaslatát.
Halála évfordulójára a Berliner Ensemble fotókiállítást rendezett Tábori "a nagy író és rendező" tiszteletére. Négy helyiségében négy elkülönített témát tárnak a látogatók elé.
I. A Brecht-szobában Tábori Táborit rendez címmel megjelenítik színházi munka közben.
II. Helene Weigel szobájában Beckettől Shakespeare-ig.
III. Otthonom az ágy és a színpad. Franz Joseph Auferichtról elnevezett szobában. Aufricht volt a Schifbauerdamme-i színház igazgatója a Koldusopera idején.
IV. A színház kantinjában pedig Györgyünk Berlin 1999 - 2007 címmel láthatóak a Művészeti Akadémia Tábori György-archivumának, a müncheni Deutschen Theatermuseum színházi gyűjteményének, Oliver-Hermann-archivumának (Robert Zimmermann), Maria Sommer (Gustav Kiepenheuer Verlag), valamint negyedik (egyben utolsó) felesége, Ursula Höpfner-Tabori gyűjteményéből kelvételeket. Kiállítják mindeddig ismeretlen, fennmaradt feljegyzéseit és kéziratait.
A belépés ingyenes.

Szerző: MGP