Bessenyei Ferenc emlékére

Bessenyei Ferenc szülõvárosa, Hódmezõvásárhely mûvészeti díjat alapított, melyet Bessenyei Ferencrõl neveztek el. A Bessenyei Ferenc Mûvészeti Díjat, amely a kétszeres Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Mûvész, Hódmezõvásárhely Díszpolgárának nevét viseli, Hódmezõvásárhely Megyei Jogú Város Közgyûlése, B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegyének hozzájárulásával 2008. május 29-én hozott rendeletében alapította meg.


Bessenyei Ferenc

"A díj az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, néptánc, vers-és prózamondás kategóriákban kiemelkedő teljesítményt nyújtó olyan magányszemély, csoport részére adományozható, akik személyisége, illetve művészeti tevékenysége megfelel annak a szellemiségnek, amelynek értelmében Bessenyei Ferenc munkássága során dolgozott és küzdött, és amelyet egész életében képviselt."

A díjalapítás előzménye ez év februárjára nyúlik vissza, amikor is egy városatya felvetette egy művészeti díj megalapításának ötletét. A város vezetői, miután elfogadták a javaslatot, felvették a kapcsolatot Bessenyei Ferenc özvegyével, kérve az özvegy engedélyét a díjnak Bessenyei Ferencről történő elnevezéséhez.

Az özvegy azzal a feltétellel adta hozzájárulását, ha "a díj kiírásában szerepel az a követelmény, hogy a díjazásra kijelölt személyek, csoportok, illetve az ő művészeti tevékenységük megfelel annak a szellemiségnek, amelynek értelmében Bessenyei Ferenc egész pályája során dolgozott és küzdött, s amelyet Bessenyei Ferenc egész életében, szünet nélkül és politikai helyzettől függetlenül minden fórumon számtalan alkalommal kinyilvánított".

Miután a kiírás eleget tett ennek a feltételnek, a város közgyűlése 2008. május 29-én rendeletileg megalapította a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, melyet első ízben 2009. január 22-én adnak ki.

Forrás: bessenyei.hu

süti beállítások módosítása