Puha pihe

Kedden, május 5-én este 6 és 8 órakor kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiótermében a temesvári Csiky Gergely Színház Puha pihe című előadására Barabás Olga rendezésében.

Puha_pihe_5

 

Az erőteljesen költői, népmesei elemekben és fekete humorban gazdag drámában két tizenéves fiatal jelenik meg, akik a felnőtté válás küszöbén, a hideg és szeles Skóciában poénokkal próbálják elnyomni fájdalmukat, hiszen édesanyjuk halála után most már egyedül kell boldogulniuk. Nem lehet tudni, hogy mit választanak: együtt maradnak, vagy külön utakon járnak. A temetés utáni néhány nap alatt megfordul körülöttük a világ, és életükben először a szerelemmel is találkoznak.

A szerző, Ali Taylor, fiatal angol drámaíró, akinek első darabját (Porcelain) 2001 decemberében mutatták be a londoni Royal Court Színház Theatre's Workers Writes fesztiválja keretében. Ali Taylor 2002-ben hazáját képviselte Magyarországon, Pécsett, az INTERPLAY fesztiválon, ahol ötven tehetséges fiatal drámaíró mutatkozott be egész Európából. A Puha pihe (Cotton Wool) című darabját 2008 januárjában először német nyelven láthatta a közönség a Staatsschauspiel Dresden előadásában. A produkciót beválasztották a rangos Berliner Festspiele programjába is. A darab angol nyelvű premierjét 2008 áprilisában tartották a fiatal kortárs szerzők műveire szakosodott londoni Theatre 503-ben, Lisa Spirling rendezésében. Ali Taylor legújabb alkotása, az Overspill bemutatója a londoni Churchill Színházban volt, 2008 júniusában. A darab a színház által meghirdetett drámapályázat egyik nyertese.

 

Puha_pihe_1

 

Ali Taylor Londonban él, alapító tagja a Buckle for Dust társulatnak és jelenleg La La Land című új szövegén dolgozik, melyet a londoni Nemzeti Színház ösztöndíjasaként kezdett el írni nagyapja burmai hadifogoly-élményei alapján.

A Puha pihe fordítását a temesvári színház felkérésére Upor László, az egyik legelismertebb magyarországi fordító vállalta, aki nagyfokú nyelvi érzékenységgel, leleményes humorral és költőiséggel készítette el a magyar változatot. A Puha pihe korábbi bemutatói kapcsán az angliai kritikusok többszörösen méltatták a szerzőt, ugyanakkor a dráma sajátosságaként emelték ki, hogy a darabban egyaránt vannak folklór és „fantasztikus" elemek, melyek együttesen egy fájdalmas, modern mesét alkotnak a fiatalokról, akiknek az életükben egyszerre van jelen a veszteség, a vágy, az elhagyatottság.

Barabás Olga költői megfogalmazásban, nagyfokú érzékenységgel közelít a történethez, ugyanakkor az erőteljes rendezői látásmódhoz társul Apostolache Zénó zenei világa és Blaskó Borbála koreográfiája, így együttesen egy hangzás- és látványvilágban gazdag, költői megfogalmazását adják a felnőttéválás drámájának. Szereplők: Faragó Zénó, Páll-Gecse Ákos, Szűcs Noémi.

 

Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

 

süti beállítások módosítása