Cyrano de Bergerac

2009. november 6-án láthatja először a Magyar Színház közönsége Rostand Cyrano de Bergerac című romantikus játékát. A főszerepeket Cserna Antal, Tóth Éva és Gémes Athos színművészek alakítják. Az előadás rendezője Őze Áron, aki „hatalmas, dübörgő és elhalkuló, romantikus szimfóniának látja a darabot, amelyben jelen van mindaz, ami az életünket élhetővé teszi: a barátság, a szerelem, a mindent vállaló hősiesség...".

Ki ne ismerné a már szinte közmondásossá vált figura, a nemes lelkű, gyöngéd lovag, Cyrano történetét, aki párbajban, harcban, szócsatában verhetetlen, ám a szerelemben egyetlen igazi, legyőzhetetlen ellenfele van: tulajdon, hatalmas orra?

Az ősbemutatón a kritika kétkedve és felháborodással, a közönség annál nagyobb lelkesedéssel fogadta a darabot. A romantika után, a naturalizmus idején született egy dráma, mely a maga kalandosságával, szellemességével, bravúros dialógusaival és megható érzelmességével az 1897-es bemutatón egy csapásra meghódította a nézőket, s népszerűsége azóta is töretlen.

Ennek a töretlen népszerűségnek az oka az, hogy nem csupán romantikus történet tárul a néző szeme elé: bonyolult szerelmi háromszögről van szó, melyben a szép, ifjú, ám üresfejű kadét, Christian és Cyrano, a bölcs, okos, sziporkázó szellemű lovag verseng egyazon hölgy, Roxán kegyeiért... A csatatéren folyó harc mellett megküzd egymással a szellem, szépség, szerelem, barátság és önfeláldozás...

A kérdés örök és időtlen: vajon mi erősebb, a szerelem vagy a barátság, s mi fontosabb, a szépség avagy a szellem?

CYRANO: CSERNA ANTAL
CHRISTIAN: GÉMES ANTOS
LE BRET: RANCSÓ DEZSŐ
GUICHE GRÓF: FILLÁR ISTVÁN
AGUENEAU: SZŰCS SÁNDOR
D'ARTAGNAN: SZÉLYES IMRE
GASCOGNE-I LEGÉNYEK:
PAVLETITS BÉLA, SZATMÁRI ATTILA, SZABÓ MÁTÉ,
HORVÁTH ZOLTÁN, HARCSIK RÓBERT, JÁNOSI FERENC
ROXÁN: TÓTH ÉVA
LIZA: AUKSZ ÉVA
DUENNA: DÁNIEL VALI

Jelmez: SCHÄFFER JUDIT és KOVÁCS YVETTE
Díszlet: KOVÁCS YVETTE
Mozgás-koreográfia: GYÖNGYÖSI TAMÁS
Dramaturg: GECSÉNYI GYÖRGYI
Rendezőasszisztens: TRIMMEL ÁKOS

Rendező: ŐZE ÁRON

Bemutató: 2009. november 6.

A FÉNY NEM HUNYHAT KI
Interjú Őze Áronnal

- Miben rejlik a Cyrano 1897-es bemutató óta töretlen sikere?

Őze Áron: A darab remekmű, meggyőződésem szerint Shakespeare-el egyenértékű, mélységű és tartalmú. Ábrányi Emil fordítása kitűnő, ám a romantika nevében sok minden túl volt benne ragozva, így Gecsényi Györgyi dramaturggal nyáron sokat dolgoztunk a szövegen: leporoltuk, picit ritmusába sűrítettük, kiéleztük a szituációkat, szerepeket vontunk össze. A Cyrano több mint felszíni habos-babos romantika

- Létezik musical változat is, nem gondoltál rá, hogy azt állítsd színpadra?

Őze Áron: Nem, és nem azért, mert bármi gondom lenne a zenés változattal, hanem egyszerűen csak a prózában gondolkodtam.

- A kezdő jelenetben, a színház a színházban játék során a szereplők bejátsszák az egész teret. Nem tartasz tőle, hogy ez túlzottan megosztja a nézők figyelmét?

Őze Áron: Egyáltalán nem. Szeretném a nézők figyelmét megosztani, hogy egy picit teniszmérkőzés-szerűen kapkodják a fejüket, és bizonyos értelemben részt is vegyenek ebben a színházi játékban. Nagyon autentikus színházi miliőt és képet adunk a borsódobálástól kezdve a parókahalászásig - ahogy annak idején a közönség használta a színházat. Használta (!), nem csak viselkedett benne. Fölvállalom azt is, hogy ezen kép elején csak bizonyos pontokról lehet bizonyos színpadon és nézőtéren zajló történéseket látni. Szándékosan így terveztem és rendeztem.

- A gregorián kórus élőben szólal meg. Miért érezted ezt fontosnak?

Őze Áron: Bármilyen munkámban nagyon ritkán, csak indokolt esetben használok hangpultról bejátszott zenéket és effekteket. Iglódi István, aki a mesteremnek is tekinthető, azt mondta: Áronkám, jól figyelj oda, ha egy zene megszólal a színpadon, akkor valamit nem sikerült megoldani! És ez nagyon nagy igazság. Nem csak nekem, szerintem a nézőnek is fontos, hogy akusztikusan szólal meg sok minden.

- Az előadásban nem használtok műorrot...

Őze Áron: ... mert az orr nálam nem központi kérdés. Ugyanúgy, mint ahogy III. Richárdra sem szükséges Quasimodo szerű púpot tenni. Mindenkinek vannak ilyen egyéni jellegzetességei, lehetne egy fül, egy bibircsók, bármi. Ha az emberben nincs meg az a harmonikus pont, ahol önmagával, önmagában békében van, akkor ebből a jellegzetességből várat tud építeni, ami mögé elbújik, amit állandóan előhoz.
A darab folyamán Cyrano beszél legtöbbet a saját orráról - érdekes megkérdezni, hogy miért? Ez az ember nem vállalja önmagát, gyáva, a nagyra nőtt orra „mögé bújik". És, ha ebből a szemszögből nézem, akkor lehet terrorista, tömeggyilkos is, hiszen nagyon jól vív, sorra vagdossa össze az embereket, és a gascogne-i legényeket is a halálba küldi.
Ugyanakkor, ha arra gondolunk, hogy a tejfölös szájú ifjoncot, Christiant ráveszi egy életveszélyes játékra, amiben emberek és kapcsolatok mehetnek tönkre, és halálos tragédia lesz a vége, akkor skizofrén színezete van: én adom a tartalmat, te játszod a formát, majd mi együtt udvarolunk. Hazugságra épül az egész, aminek következménye van, és kell is lennie. Az életben is nagyon veszélyes, ha ilyen játékokba megyünk bele.

- A vörös és a fekete dominál a díszletben, és visszakacsint a jelmezekből is. Hordoz ez valamiféle pluszjelentést?

- És a gyertya?

Őze Áron: Meggyújtjuk az előadás elején, és a végén Cyrano oltja el. Nem véletlenül. Nekem ez a gyertya fontos a színházat tekintve. A szecsuáni jó ember előadásunk befejezésekor lemegy a vasfüggöny, és a kollegák kipillantanak alóla, hogy érdemes...? Én a vasfüggönyt nem is szerepeltetem, a fényt szeretném meggyújtani, aminek folyamatosan kell égnie, mert ha ez kihuny, akkor vége.

- Előny vagy hátrány rendezőként, hogy színész is vagy?

Őze Áron: Mindkettő. A próbák során sokszor nem bírtam a véremmel, fölmentem a színpadra, előjátszottam valamit, és azt nem kellett volna, mert máris elvettem egy megoldási lehetőséget a színésztől, pedig lentről lett volna dolgom eljuttatni őt odáig, hogy megtalálja azt. Ugyanakkor rendezőként jó színésznek is lenni, mert jól ismerem a színészlélektant, ami óriási előny, hiszen a rendezés nagyfokú pedagógiai munka. Az egész próbafolyamat során nem volt balhé, tudtunk haladni, éreztettem mindenkivel, hogy bízom abban, hogy ő ezt megcsinálja, és maximálisan sikerülni fog neki. Szeretem a színészeket, azon túl pedig nagyon sokszor eszembe jutott munka közben, hogy mik azok a csapdák, amikbe nem szabad beleesni. Átélem azt, amit ők fönt éreznek, tudnak, ugyanakkor nyilván a lentnek is megvan a maga igazsága. A gyeplő az én kezemben van, próbálok fegyelmet tartani, és kötelezően elvárom, hogy ők is maximálisan tegyék hozzá a részüket.

- Volt rá példa, hogy a színésznek teljesen más elképzelése volt, mint neked?

Őze Áron: Hogyne, már a húzott anyaggal kapcsolatban is. Fillár István például Pécsett játszott egy Cyranot, és ő már az olvasópróbán jelezte a lehetséges problémákat, az általa elképzelt megoldásokat. Gémes Antossal mint Christiannal, Tóth Évával mint Roxánnal, Cserna Antallal mint Cyranoval a próbák során folyamatosan egyeztetjük a fönt és a lent igazságait, de egyfelé haladunk, ami az általam eltervezett irány. Nem ellenállásként kell fölfogni az ilyen kérdőjeleket, hanem el kell rajtuk gondolkodni, hátha a másiknak van igaza. Egy a lényeg: a darab érdekében történjen minden.

Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac
Bemutató 2009. november 6-án, a Magyar Színház nagyszínpadán.

Havasi Renáta
fotók: Korniss Péter

Forrás és további információk a Magyar Színház honlapján >>>>