Ladányi Andrea Egerben koreografál

A Liszt Ferenc- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, érdemes művész készíti a Maya című operett koreográfiáját. A munka már javában zajlik, a bemutató február 26-án lesz a Gárdonyi Géza Színházban.

 

Ladnyi_Andrea
Ladányi Andrea a BL c. előadásban

 

Zsótér Sándor rendező két évvel ezelőtt már dolgozott vele Az öreg hölgy látogatása című darabban. A táncművész alakította Friedrich Dürrenmatt tragikus komédiájának főszerepét Zsótér rendezésében a József Attila Színházban. „Ladányi Andrea a klasszikus balettől a kortárs táncig mindennel foglalkozott már, ezért kértem fel alkotótársnak - mondta a rendező. Ladányi táncosként is színpadra lép majd Egerben, ugyanis az idei Monodráma Fesztiválon látható a „BL" című tavaly bemutatott produkció, amely az emberi létezés alapelemére, a ritmusra épül.

pcs
Forrás: Egri Gárdonyi Géza Színház

süti beállítások módosítása