A tiszta tánc szépsége

2011. április 14-től egy hónapon át négy, a tiszta tánc műfaját bemutató kortárs táncprodukciót láthat a közönség a Trafó Kortárs Művészetek Házában. A 200% tánc névvel fémjelezett sorozat olyan előadásokat takar, amelyekben nem a kísérletezés, a műfajok közti átmenet, hanem a tiszta tánc szépsége dominál. A tökéletes kompozíció, a kidolgozott látvány, a mozdulatok dinamikája, valamint az érthető, átgondolt forma, és a zene atmoszférateremtő ereje. Olyan produkciók ezek, amiket tátott szájjal, ámulva nézhet a közönség: élmény azoknak is, akik még sosem láttak kortárs táncelőadást és élmény a szakmabeliek számára is.

Trafo_logo1.original

 

A 2010/2011-es évadban a Trafó számos világsztárt lát vendégül a 200% tánc keretében: igazi kortárs tánc-legendák léptek és lépnek színpadra Budapesten e sorozat kedvéért! Áprilisban és májusban olyan kiváló koreográfusok és társulatok munkáit hozza el a Kortárs Művészetek Háza Budapestre, mint a brit Wayne McGregor és a Random Dance, az ugyancsak szigetországi Russell Maliphant, valamint Anne Teresa De Keersmaeker és a Rosas Belgiumból! Emellett bemutatják a Lábán Rudolf-díjas koreográfus, Duda Éva vadonatúj darabját is a sorozat zárásaként – a 200% tánc sorozat történetében ez az első alkalom, hogy hazai produkció is helyet kap a programban.

 

A 200% tánc névvel illetett sorozatban 2008 óta programról-programra világhírű koreográfusok táncelőadásait mutatja be a Trafó. Ebben az évadban szintén a sorozat részeként érkezett és táncolt hatalmas teltház előtt a kanadai Compagnie Marie Chouinard, a szintén kanadai, még mindig lenyűgöző táncikon, Louise Lecavalier, illetve az izraeli Batsheva társulat. Az elmúlt években pedig olyan nevek fémjelezték a sorozatot, mint Akram Khan vagy Emanuel Gat.

 

A sorozat iránt érdeklődő táncrajongók számára az intézmény létrehozott egy különálló bérletet. A 200% tánc bérlet 3 + 1 előadásra szól: nem csupán a fent említett fantasztikus külföldi produkciókat, de a tavalyi Lábán Rudolf-díjas koreográfus, Duda Éva vadonatúj darabját is kedvezményes áron láthatja a bérlettulajdonos! A 200% tánc bérletet a felnőtt nézők 7800 Ft-os áron, a diákok 6200 Ft-os áron vásárolhatják meg a Trafó jegypénztárában és a www.trafo.hu weboldalon.

 

 

A 2010/2011-es évad tavaszi 200% tánc részletes programja:

JEGYVÁSÁRLÁS>>>

 

RUSSELL MALIPHANT (UK): AfterLight

2011. ÁPR. 14-15. 20h

Russell Maliphant új előadása az Afterlight címet viselő díjnyertes szóló köré épül, melyet az orosz balettzseni, Nizsinszkij fotói és rajzai ihlettek. A balettos múlttal rendelkező brit koreográfus a klasszikus és modern elemek mellett a kontakt improvizáció, a jóga, a tai chi és a capoeira mozgásvilágából is merítkezik, előadásaiban az energia áramlása kap központi szerepet.

 

WAYNE McGREGOR / RANDOM DANCE (UK): FAR

2011. ÁPR. 21-22. 20h

Wayne McGregor legújabb darabja ismét futurista látványvilágot és az emberi test képességeinek határait súroló virtuozitást ígér. A FAR a felvilágosodás korának érzékenységével közelíti meg az embert, a táncosok minden testi-lelki rezdülését tudományos alapokon vizsgálták a próbák során. A lenyűgöző koreográfiát az előadáshoz készített modern fényinstalláció által meghatározott látványvilág és elemi erejű zene foglalja keretbe.

 

ROSAS (B): BARTÓK / MIKROKOSMOS

2011. MÁJUS 07-08. 20:30

6 év után újra Budapesten a Rosas. Duett Bartók Mikrokozmoszára, Ligeti két zongorás darabja és Bartók IV. vonósnégyese négy táncosra. Az Anne Teresa De Keersmaeker vezette világhírű belga együttes egy emblematikus 1987-es koreográfia felújított verzióját hozza el, azonnal a londoni bemutató után. Az esten a tánc a zenélés öröméről mesél a társulat, a tőlük megszokott finom játékossággal.

 

rosas

 

DUDA ÉVA TÁRSULAT: RUMBLE - Maszkulin monológok – PREMIER!

2011. MÁJUS 13-14. 20:30

A Rumble fókuszpontjában a férfi áll. Vad zsigeri reakciók, heves érzelmek és a precíz intellektus találkozása. Az ember (táncos) egyszerre jelenik meg, mint természeti lény, mint ész uralta tervező, és mint tét nélkül játszó, vakmerő, tréfálkozó gyerek. Mindez szimbolikus-motivikus mozdulatokba gyúrva, látványos, elemelt képekbe szőve.

 

 

Russell Maliphant Company (UK): Afterlight
2011. április 14-15. 20:00


Nizsinszkij fotói és geometrikus rajzai, klasszikus és modern balett, kontakt improvizáció, jóga, tai chi és capoeira – mindezek az angol Russell Maliphant új előadásának forrásai, ihletői.

A brit koreográfus kifinomult testhasználatáról ismert, táncnyelvében meghatározó a forma és a dinamika, koreográfusi ars poeticájában jelentős szerepet kap a mozdulat, a fény és a zene közötti kapcsolat kutatása. Több mint tíz éve állandó alkotótársa Michael Hulls fénytervező, akivel a mozgás és a fény interakcióján alapuló „közös nyelv” kialakításán dolgoznak. Együttműködésüket Angliában számos díjjal (többek között Time Out Award-dal) jutalmazták.

 

trafo_afterlight2


Russell Maliphant útja a Royal Ballet School után egyenesen a Royal Ballet Company-ba vezetett, de hamarosan önálló útra tért, 1996-ban alapította meg társulatát és vált az évek során a brit táncélet meghatározó alakjává. Koreográfusként és előadóként egyaránt komoly múltra tekint vissza: mielőtt önálló alkotói pályára lépett volna, olyan neves társulatokkal és művészekkel dolgozott együtt, mint a DV8 Physical Theatre, Michael Clark & Company és Rosemary Butcher. Saját társulatán kívül olyan jelentős együttesek számára is koreografált, mint a francia Lyon Opera Ballet, a Magyarországon is jól ismert izraeli Batsheva társulat és a szintén francia Ballet de Lorraine. Sylvie Guillem-mel, napjaink világhírű „prímabalerinájával” szintén több ízben dolgozott együtt, közös munkájuk gyümölcse a díjnyertes Push című koreográfia, melyet a Trafó közönsége 2007 februárjában láthatott, két másik Maliphant-koreográfiával együtt.  
A brit társulat munkáját számos díjjal méltatta a hazai és a nemzetközi kritika egyaránt. A koreográfus a nagy presztízsű londoni színház, a Sadler’s Wells társult művésze.

A tánctörténetben új korszakot nyitó Orosz Balett megalapításának százéves évfordulójára 2009-ben a londoni Sadler’s Wells Gyagilev-estet rendezett, amelynek keretében négy koreográfus által erre az eseményre készített darabjait mutatták be. A munkák mottója Gyagilev egykori felhívása volt Jean Cocteau-hoz: „Lepj meg!”. Maliphant az Orosz Balett ikonikus szólistája, Vaclav Nizsinszkij munkásságából merítve alkotta meg azt a tizenöt perces szólót, ami a nagy sikernek köszönhetően két táncosnővel bővülve egész estés darabbá fejlődött.

afterlight1

 

Russell Maliphant Company (UK):

Afterlight


 Koreográfia : Russell MALIPHANT
Fény: Michael HULLS
Zene: Andy COWTON & Erik SATIE
Zongora: Dustin GLEDHILL
Jelmezek: Stevie STEWART
Animáció: Jan URBANOWSKI, James CHORLEY

Eredeti koncepció és design társalkotója: Es DEVLIN
Videó: onedotzero industries ltd

Előadók: Daniel PROIETTO, Silvina CORTES, Olga COBOS
Támogató: British Council


 

 

 

Wayne McGregor / Random Dance (UK): FAR

2011. április 21-22. 20:00


far01

 

Futurista látványvilág, az emberi test képességeinek határait súroló virtuozitás, tíz emberfeletti teljesítményt nyújtó táncos, Ben Frost elektronikus zenemágiája és Lucy Carter fény-alkímizmusa.  Hagyjuk magunkat lenyűgözni!

Wayne McGregor korunk egyik legünnepeltebb koreográfusa, aki a világ vezető társulatainak készített előadásai  között filmek (például a Harry Potter) koreográfiáin is dolgozik, 2013-ban pedig a Bolsojnak készít majd új koreográfiát. 1992-ben azzal a céllal alapította meg saját társulatát, hogy olyan kreatív műhelyt teremtsen innovatív előadásaihoz, amelyben a táncosok mellett a zene és a vizualitás terén úttörő művészekkel működik együtt. A Random Dance azóta a világ minden pontján elvarázsolja el a nagyérdeműt, a Trafó közönsége utoljára 2008-ban találkozhatott velük

Az előadást a felvilágosodás kora inspirálta, ezen belül is Diderot 18. századi enciklopédiái, amelyek először helyezték az emberi testet a figyelem középpontjába. McGregort régóta foglalkoztatják a mozgással kapcsolatos tudatfolyamatok és a kreativitás kutatása, a FAR próbáinak során is tudományos alapokon vizsgálták a táncosok minden testi-lelki rezdülését. A technológia és a tudomány eredményeit ötvözi az előadás a tánc elementáris energiájával és a zenei és vizuális világgal, hogy létrejöjjön a végsőkig átgondolt egység.

 

far02

 

Wayne McGregor / Random Dance (UK):

FAR 
Zene: Ben FROST
Jelmezek: Moritz JUNGE
Díszlet: rAndom International
Fény: Lucy CARTER
Próbavezető: Odette HUGHES

Táncosok: Catarina CARVALHO, Davide DI PRETORO,

Michael-John HARPER, Agnès LÓPEZ RIO, Louis MCMILLER, Paolo MANGIOLA,

Daniela NEUGEBAUER, Anna NOWAK, Alexander WHITLEY, Jessica WRIGHT

 

Koncepció, rendezés és koreográfia: Wayne MCGREGOR

 

 

Koprodukciós partnerek / Co-Produced by: Sadler's Wells,  Peak Performances @ Montclair State University, Association of Performing Arts Presenters Creative Campus Innovations Grant Program (Doris Duke Charitable Foundation), Maison de la Danse, Fondazione I Teatri, Belgrade Dance Festival, Belfast Festival, Brighton Dome, Laban Theatre, DanceEast.

Támogatók / supporters: British Council, Arts Council England, Sadler’s Wells, DanceEast. The Royal Ballet, Experimental Media and Performing Arts Center, Troy, NY, USA.

 

Fotó és forrás: Trafó

süti beállítások módosítása