Macskák társasága a Kolibriben

A leghíresebb huszadik századi holland írót, az 1911. május 20-án született Annie M.G. Schmidtet életében "Hollandia valódi királynőjeként" tisztelték eredetisége, széles látóköre és kiapadhatatlan humora miatt. Az 1995-ben elhunyt Andersen-díjas írónőért ma is rajonganak szülőföldjén: évről évre egy héten át tartó rendezvénysorozattal ünneplik születésnapját országszerte. 2011. május 20-án Annie M. G. Schmidt születésének 100. évfordulója alkalmából játssza Macskák társasága című előadását a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A hatvanas években játszódó történetből Novák János és Fábri Péter a korai, dallamos beat világát idéző dalaival készült élőzenés darab a Jókai téri színház egyik legnépszerűbb előadása 2006-os bemutatása óta.

schmidtAnnie M.G. Schmidt


Kicsoda Annie M.G. Schmid? Minden holland tud legalább egy-két sort idézni valamelyik dalából vagy verséből, gyermekkönyvei pedig nemzeti intézménnyé váltak a tulipánok hazájában.

 

Ünnepi Macskák társasága

 

Mielőtt első kötete – verseivel - huszonnyolc éves korában megjelent, könyvtárosként dolgozott. Gyerekeknek szóló első művét 1958-ban adták ki, amely rögtön elnyerte az év gyerekkönyve címet. A díjak ezután elhalmozták egész pályafutását. Világszerte megjelent műveiért többek közt elnyerte a legrangosabb holland és osztrák elismeréseket. Ő az első író Hollandiában, aki – 1965-ben – gyerekirodalmi munkásságáért kapott magas állami kitüntetést. 1988-ban pedig a gyerekirodalmi Nobel-díjként számon tartott svéd Hans Christian Andersen-díj koronázta meg életművét, melyet a zsűri ironikus, szellemes kritikai hangneméért, szórakoztató, világos, lázadó és egyszerű stílusáért ítélt oda neki.

Születésnapjának századik évfordulóján Hollandia szerte Annie M. G. Schmidt kerül középpontba a könyvesboltokban, könyvtárakban, iskolákban és óvodákban. Az egész éves ünnepségsorozat mellett számos művét adják ki a jubileum alkalmából. A hágai Irodalmi Múzeumban február óta látogatható egy, az életéről szóló kiállítás, és a hírek szerint Schmidt hamarosan helyet kap Hollandia 1100 éves történetének meghatározó írói között az irodalmi Panteonban.

 

Macskák a Kolibriben


„Az Animus kiadó Andersen-díjas írók című könyvsorozatában adta ki a Macskák társaságát 2001-ben – mondja Novák János, a Kolibri igazgatója. – Először esténként a lányaimnak olvastam fel a történetet, napról napra nagy izgalommal várva a folytatást."

Az 1970-ben (Minoes címmel) megjelent regény Annie M. G. Schmidt kedvencei közé tartozott, melyért 1971-ben a Silver Slate Pencil-díjat is elnyerte. Több mint tucatnyi nyelvre fordították le, valamint filmet forgattak belőle - amit a Magyar Televízió is sugárzott. Főszereplője, Minna titokzatos körülmények között macskából lánnyá változik. Éppen jókor, mert azzal a különleges képességével, hogy ért a macskák nyelvén, megmenti Tibbét, a félénk, emberkerülő újságírót attól, hogy kirúgják a helyi újság szerkesztőségéből. A macskák által szállított hírek nemcsak a fiatalembert, de a kisvárost is megmentik a környezetszennyező parfümgyáros mesterkedésétől.

 

MacskkFot-Szlovk_JuditSzanitter Dávid és Megyes Melinda

Fotó: Szlovák Judit

 

„A történet, melyben Minna és Tibbe a macskák segítségével diadalmaskodik a kisváros nagy tekintélyű gyártulajdonosán, Illamat úron, különleges lehetőséget kínált, hogy kihasználjuk színházunk művészeinek egyedülálló adottságait – meséli Novák, aki az előadást is rendezte. - Színpadunkon Orosz Klaudia egyéni karakterű macskabábjai együtt szerepelnek a színészekkel. Azzal, hogy sok esetben ugyanaz a színész bábokkal és élő szerepekben szerepelhet, megnyílt a lehetőség, hogy a mesét eredeti gazdagságában, fordulatosan és hitelesen állítsuk színpadra."

A rendező szerint a darab színrevitelekor hasonló kihívásokkal kellett megküzdeniük, mint a filmeseknek. A szereplőket, helyszíneket és jeleneteket úgy kellett megeleveníteni, hogy a szobabelsők, háztetői helyszínek és utcai jelenetek filmszerű vágásokkal, gyors egymásutánban követhessék egymást. A színpadképpel, a forgatható szobával, színpad fölé kanyarodó fával, az elhagyott utánfutóval, a paravánként is szolgáló háztetők mozgatásával az összes helyszínt meg tudták eleveníteni a Kolibri kicsi színpadán. A változatos díszletek között Fábri Péter dramatizálása, autentikus dalszövegei pergő jelenetekben mesélik el a népszerű regényt.

 

„Úgy látszik, ötleteinket nagyon megszerették a nézők – mondja Novák. - A hatvanas éveket idéző jelmezek, a táncok, az élő rock-zenekarral kísért dalok, az életre kelt macska-bábok, Minna, Tibbe és a városka valamennyi lakója családi-színházi élménnyé avatták az előadást. A Macskák társasága az elmúlt öt év egyik fontos sikerdarabja lett a Kolibriben."

Fotó és forrás: Kolibri

süti beállítások módosítása