Lemondott az Operaház megbízott főigazgatója

Lemondott tisztségéről Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, aki helyett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Kovács Jánost, az operaház első karmesterét bízta meg a dalszínház vezetésével.

A minisztérium tájékoztatása szerint Réthelyi Miklós hétfőn fogadta el Mozsár István lemondását, egyidejűleg az operaház vezetésére felkérte Kovács Jánost, a Magyar Állami Operaház első karmesterét, akinek megbízatása visszavonásig érvényes.

kovacs

Kovács János elmondta: felkérését rövid távra és a tagság, a dalszínház munkatársainak tett megnyugtató gesztusként értékeli. Bízik benne, hogy rövidesen lesz kinevezett főigazgatója a háznak, amire annál inkább szükség van, mert az évad rövidesen - szeptember 4-én - elkezdődik, miközben az operaház pillanatnyilag gazdátlan.
Az első karmester a múlt héten adott nyilatkozatában mély morális válságról számolt be. "A kulturális kormányzatnak nagyobb felelősséggel kellene kezelnie a Magyar Állami Operaház dolgát, megnéznie, kinek a kezébe teszi a marsallbotot" - mondta, megjegyezve, hogy ő maga sosem vágyott felelős pozícióra, alkalmatlannak tartja magát ilyesmire.
Tizenöt operaházi művész - ugyancsak a múlt héten - nyílt levélben fordult Orbán Viktor kormányfőhöz, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárhoz annak érdekében, hogy rendeződjön a dalszínház helyzete. Az aláírók felidézték, hogy az Operaháznak június 4. óta, csaknem két hónapja nincs szakszerű, koncepciózus vezetése, erre a dalszínház történetében még nem volt példa. 
A Magyar Állami Operaház élére 2010. szeptember 1-jével nevezte ki Horváth Ádám Zsolt operaénekest miniszteri biztosnak a nemzeti erőforrás miniszter, feladata egy átvilágító bizottság irányítása és egy főigazgatói pályázat előkészítése, valamint egy esetleges más gazdasági működési forma kidolgozása volt. 
Októberben előbb Győriványi Ráth György kapott megbízott főzeneigazgatói címet 2012-ig, majd a hónap végén a miniszter visszavonta Vass Lajos, az előző kulturális kormányzat által 2012-ig kinevezett főigazgató megbízását. 
Májusban pályázatot írtak ki a főigazgatói posztra, a pályázatokat bíráló bizottság 8:1 arányban a miniszteri biztos pályázatát találta megfelelőnek. Réthelyi Miklós miniszter a pályázatban szereplő július elsejei hatállyal szemben már június elsejével kinevezte Horváth Ádám Zsoltot. Még aznap este azonban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azt közölte: nincs döntés a főigazgató személyéről. 
Ezek után Horváth Ádám Zsolt benyújtotta lemondását és a ház ügyvezető igazgatóját, Mozsár Istvánt kérte föl a miniszter a megbízott főigazgatói tisztségre. Az MTI értesülése szerint Mozsár István már pénteken lemondott, de ezt nem kívánta megerősíteni vasárnap a hírügynökség számára.

süti beállítások módosítása